Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 7 (235. szám) - A választási eljárásról szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VAS IMRE (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz):
3086 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre Vas Imre képviselő úrnak adom meg a szót. DR. VAS IMRE (Fidesz) : Köszönöm szépen. A módosító javaslatomból szeretném egy pontra mindenképpen felhívni képviselőtársaim figyelmét, akik ugye azzal riogatnak, hogy majd nemcsak a szavazóhelyiség, tehát mondjuk, az adott iskola vagy óvoda épülete előtt, hanem még akár bent a szavazókörben is kampány fog folyni. A 147. §nak azt javaslom, hogy a 77. § (1) bekezdése alapján megállapított szavazóhelyiségek bejáratától számított 150 méteres távolságon belül, közterületen választási kampánytevékenység n em folytatható. Tehát ez azt jelenti, hogy ugye az adott közintézmény, iskola, óvoda bejáratától 150 méteren belül nem lehet kampánytevékenységet folytatni. Azt pedig én megmondom őszintén, életszerűtlennek tartom, hogy a szavazatszámláló bemegy szavazatot számlálni, ül a választási bizottságban, majd meggondolja magát, és mondjuk, kimegy kampánytevékenységet folytatni (Novák Előd: Kubatovlistázni!) , de ahhoz el kell mennie, mondjuk, 150 méterre. Tehát megmondom őszintén, szerintem ez teljesen ésszerűtlen tevékenység, mert szavazatszámlálónak alapvetően nyilván azért delegálják, hogy a szavazóhelyiségben ott legyen, és a választás tisztaságára ügyeljen, illetve a választási szavazatszámláló bizottság munkájában részt vegyen. Köszönöm szépen. (Taps a kormány pártok soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. Hát elég sok ésszerűtlen dolgot láttunk itt az elmúlt időszakban. Például ha a Kubatovlistákat megnézzük, akkor elég ésszerűtlen dolog nemcsak a saját választóimat, hanem az ellenfélét is, a különböző pártokét nyilvántartani, ahogy azt a Kubatovlistában láttuk - ez is egy teljesen ésszerűtlen dolog, mégis megtették. Az meg szintén ésszerűtlen ön szerint, hog y kimennek, és akkor majd kampányolnak. Tulajdonképpen jelenleg is gyakorlat az, a szavazatszámláló bizottságból az odadelegált párttagok nem egy esetben meg tudják tenni azt, hogy akár jelenléti adatokat - akár statisztikai jelleggel, akár adott személyre vonatkozóan - bizonybizony ki tudnak adni. (22.00) Egyébként a 43. ajánlási pontban azt kezdeményezzük, hogy ezt se lehessen megtenni. Tehát se a részvételre vonatkozó adatot, se egyéb információt a választási bizottság, a szavazatszámláló bizottság tagj a ne adhasson ki, ezeket az adatokat ne tudják kijuttatni, hiszen ugyanaz a visszaélésszerű gyakorlat folytatódna, ami - sajnos - jelen pillanatban is fennáll, hogy bizony ezeket az adatokat kiadják, és aznap mozgósítanak ez alapján. Ez mondjuk eddig törvé nybe ütköző volt, de a jövőben ugye ez a 150 méter nagyon jó, hogy megvan, de ettől még egy egész kerületet vagy egy egész várost be lehet mozgósítani a különböző listák alapján. Tehát ez csak részben oldja meg a dolgot, illetőleg ezáltal tulajdonképpen Va s képviselőtársam is elismerte, hogy a törvény már eleve nem jó, hiszen ezt önök is észlelték, hogy ez túlzás. De hány ilyen dolog van, amit esetleg az ellenzék észlel, de mégsem fogadják el, és később fog kiderülni, ezért kellett volna ezt egy kicsit jobb an átgondolni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő perc, Papcsák Ferenc képviselő úr. DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz) :