Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 6 (234. szám) - „Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól” címmel politikai vita - ELNÖK (Lezsák Sándor): - LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz):
2774 És ha me gnézzük, hogy 20022010ig az államháztartás GDParányos hiánya 80,1 százalék volt, majdnem 82 százalék, azt gondolom, ez óriási növekedés, és ez egy óriási bűn, amit önök elkövettek a magyar társadalom és a gazdaság ellen. De ami a legfontosabb, és kicsit visszatérve, hiányolják itt ellenzéki képviselőtársaink azt, hogy a mostani kormány e két éve alatt nem tett meg mindent. Azért azt örömmel el lehet mondani, és ezzel gondolom, önöknek is egyet kell érteni, mert a statisztikák ezt hozzák, hogy a jelenlegi hiány 77 százalék körül van, ami azt jelenti, hogy két év alatt a mostani kormány 4 százalékkal csökkentette az államadósságot (Dr. Józsa István: A magánnyugdíjból!) , szemben az uniós országok átlagával, ahol két év alatt 8 százalékkal nőtt az adósság. Én azt gondolom, hogy ennek a kis országnak, a magyar társadalomnak és az itt dolgozó embereknek ez nagy érdeme, hogy ezt el tudtuk érni közösen, és ebben benne vannak azok az intézkedések is, amelyeket az elmúlt két évben a kormányzat hozott. De hogy itt sz óba kerültek az önkormányzatok, én azt gondolom, hogy amit az önkormányzatok ellen az önök kormánya elkövetett, az tényleg bűn volt. Emlékezzenek vissza, hogy 2006ban, amikor megalakult az új Gyurcsánykormány, Lamperth Mónika miniszter asszony mit mondot t nagy nyilvánosság előtt, azt gondolom, itt a parlamentben is, hogy: majd megtaláljuk mi azokat a jogi lehetőségeket, hogyan fogjuk tudni tönkretenni az önkormányzatokat. És ezt miért tették? Azért, mert a jobboldali pártok, a FideszKDNP megnyerte az öss zes megyei önkormányzat vezetését, egy kivételével, Heves megye kivételével. Tehát tönkre kellett tenni a megyéket. Ezek nyomon követhető dolgok. Én mint hat éve megyei elnök, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az akkori időszakban milyen gazdasági helyzet et okoztak a megyéknek, hogy nőttek a feladatok az egészségügy területén, az oktatás területén, egy csomó intézmény működtetését kaptuk meg, viszont a pénz lényegesen kevesebb volt ezeknek a működtetésére. (13.00) Mit tudtak tenni az önkormányzatok ahhoz, hogy az iskolák működjenek, a szociális intézmények működjenek, lehessen egy kis fejlesztés? Vagy hitelt vettek fel, vagy kötvényt bocsátottak ki. Tehát én azt gondolom, hogy az, amit önök műveltek Lamperth Mónikával és Gyurcsány Ferenccel az élen, nem aka rok nagyon csúnya lenni, de majdnem azt mondom, hazaárulás. Hazaárulás, mert azokat az intézkedéseket hozatták meg az önkormányzatokkal, amelyek nap mint nap helyben az embereket érintették, és a napi életüket befolyásolták. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) De mi volt még a másik legnagyobb bűnük, amit a saját társadalmukban élő emberekkel és családokkal folytattak? Az, hogy belehajszolták a lakosságot, a családokat hitelfelvételekbe. Emlékezzenek csak rá, néhány évvel ezelőtt milyen reklámokat lehetett látni a televízióban - nem mondom meg a hitelintézet nevét , ahol a THM 400 százalék fölött volt. Az már az uzsorakamatot is túlhaladja! Most ugyanez a pénzintézet tudja reklámozni magát 40 százalékkal. Annak idején önök hagyták, hogy 400 százalék fölött adjanak hitelt! Vagy nézzük meg azt, hogy a multinacionális cégeknél, mint a Tescónál meg ilyen helyeken külön kis pavilon volt, ahol az emberek hitelre vásárolhattak, ezzel eladósították a magyar lakosságot. Azt gondolom , százezer számra vannak olyan családok, akik ennek a levét isszák, hogy önök tudatosan hagyták azt, hogy a magyar lakosság eladósodjon. Biztos ennek is megvan az oka, mert a hitelt kik adták? A külföldi tulajdonú pénzintézetek adták, amelyeket önök utána még támogattak is. És mi a legrondább dolog ebben az egészben? Az önök kormányzásának az utolsó idejében, amikor felvették ezeket a hiteleket, mint az IMFhitel, meg az Európai Banktól a hitel - milyen konstrukcióval?! A fizetés törlesztési részei hogyan a lakuljanak? 2012ben 4000 milliárd forintot kell visszafizetnie az országnak a hiteleiért. 2013ban és 2014ben 3000 milliárd forintot kell kifizetni. Uraim, ez a bődült nagy összeg mind a mi társadalmunkból megy el, ahelyett, hogy a nyugdíjakra költhetnén k egy jelentős részét, óvodákat újíthatnánk fel, kórházakat újíthatnánk fel, utakat építhetnénk. Ez a felelőtlen gazdaságpolitika, amit önök műveltek, azt gondolom, a bűnnél is