Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 5 (233. szám) - Egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - VARJU LÁSZLÓ (független):
2685 VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvényjavaslat így, ebbe n a formájában egy erős pótcselekvés csupán, hiszen szükség van arra, hogy a pénzügyi kultúrát fejlesszük Magyarországon, szükség van arra, hogy mind az állampolgárok, mind pedig a gazdálkodó szervezetek több információval rendelkezzenek a pénzügyi terület en, szükség van arra is, hogy ismerjék a saját jogaikat a pénzügyi területen, viszont több intézmény is működik ezen kérdéskörben. Mint már az ellenzéki képviselőtársaim elmondták, itt erős ütközésekről lehet majd szó. De hogy kezdjük a legelején, ugye, pé nzügyi jogok biztosáról beszélünk, ab ovo maga az, hogy pénzügyi jog, számomra egy kissé megfoghatatlan, inkább pénzügyi fogyasztóvédelmi jogok biztosáról volna értelme beszélni, hiszen arról szól magának az intézménynek is a tartalma. Tehát itt egy pongyo la nyelvhasználatról van csupán szó véleményem szerint, mert így a pénzügyi jogok mint átfogó fogalom használata kapcsán elég erős kérdések merülnek föl, olyanok is, hogy a pénzügyi jog területén vannak olyan kérdések, amelyek nem tartoznak ezen ombudsman vizsgálati körének hatása alá. Így maga a pénzügyi jog kifejezés nem használandó a véleményünk szerint, hanem pénzügyi fogyasztóvédelmi jogok ombudsmanjáról kellene beszélni. A másik elég erős problematika magának az intézmény létrehozásának a folyamatában pedig az, hogy egyszerűen a beterjesztők információink szerint nem is egyeztettek például a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, ahol erős hatáskörátfedés lehetséges majd. Márpedig jó volna már az elején tudni, hogy mi is a pontos feladata ennek az ombudsmani intézménynek, és hol van átfedésben és hol van ütközésben az eddigi, meglévő testületek hatáskörével, így a PSZÁF, valamint a Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörével. Valójában szükség volna egy ilyen intézményre, szükség volna azért, mert lát juk azt, hogy elég erős Magyarországon az a probléma, amit ez az intézmény is kezelni kíván. Viszont anélkül, hogy érdemi jogosítványokat adnánk egy ilyen ombudsmannak, anélkül, hogy érdemi apparátust tudna ez az ombudsman működtetni, anélkül, hogy valódi eszköztára legyen neki arra, hogy például médiakampányokat, felvilágosító kampányokat vagy egyéb mozgósító jellegű eseményeket szervezzen, pontosan azért, hogy a fiatalok vagy akár az idősebbek is a pénzügyi kultúra területén fejlődni tudjanak, anélkül, ho gy ezek az eszközök meglennének, félkarú óriásnak se nevezhető ez az ombudsman. Hiszen nem is óriás, hiszen láthatjuk azt, hogy a törvényjavaslatban lefektetett jogkör még az általános ombudsmanénál is gyengébb jogkör. Ezért arra kérjük egyrészről a kormán yzatot, hogy első körben tárgyaljon a pénzügyi ombudsman, a pénzügyi jogok ombudsmanjának területével kapcsolatban azokkal a szervezetekkel, így a PSZÁFfel, valamint a Pénzügyi Békéltető Testülettel, amelyek hasonló feladatot látnának el, hogy hol van az a metszéspont, ahol úgy gondolják már meglévő intézmények, hogy igen, szükség van ebben az egész intézményrendszerben egy pluszelemre, ez lenne a pénzügyi ombudsman, és annak ez és ez és ez lehetne a feladata, amelyeket ezek az intézmények nem tudnak ellát ni. De amíg ez az egyeztetés nem történik meg, addig felesleges hatáskörhalmozásokkal, majd hatáskörütközésekkel lehet majd a valóságban találkozni, ezért arra kérjük a kormányzatot, hogy gondolja át még egyszer az amúgy jó célt, de az eszközök elégtelensé ge miatt nehezen támogatható javaslatot, és jobban kidolgozva, jobban egyeztetve hozza vissza a Ház elé, és akkor reményeink szerint már teljes politikai konszenzus születhet meg a képviselőcsoportok között. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : A követk ező felszólaló Varju László független képviselő. VARJU LÁSZLÓ (független) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A téma, amely az asztalon hever, annyira lényeges, hogy akár még komolyan is vehetné a kormányzat, és annak megfelelően járhatna el .