Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 5 (233. szám) - Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Növekvő várólisták - nem ezt ígérték” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
2593 mozgáskorlátozott személyek számára a közlekedés könnyebbé tételét és az egyenlő igénybevétel lehetőségét. A társaság válaszáról írásban fogom a képviselő urat tájékoztatni. Kérem, hogy a hallottak alapján a válaszomat elfogadni szíveskedjék. Kö szönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz) : (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztába n vagyok vele, hogy a minisztériumnak nincs hatásköre a parkolási díjakkal kapcsolatban, azonban fontosnak tartottam felhívni a figyelmet erre a problémára. Továbbá arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a honlapjukból nem derül ki pontosan ez a szab ályozás; például az első órás kedvezmény innen nem derült ki. Egyetértek államtitkár úrral abban is, hogy az öt perc nagyon kevés; meg merem kockáztatni, hogy még a nem fogyatékosok számára is nagyon kevés, de ha például fogyatékos sportoló csapat é rkezik, ez akkor is borzasztóan kevés. Várni fogom az ezzel kapcsolatos tájékoztatását, a válaszát köszönettel elfogadom. (Taps a Fidesz soraiban.) Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Növekvő váró listák - nem ezt ígérték” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tukacs István, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: “Növekvő várólisták - nem ezt ígérték” címmel. Tukacs István képviselő urat i lleti a szó. TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára egyetlen dologban egyet fogunk érteni az interpelláció kapcsán, nevezetesen abban, hogy az egészségügyi állapotának egyik mérője az, hogy milyen hosszú idő telik el egy műtéti beavatkozásig a beteg jelentkezésétől fogva, magyarul, milyen hosszúak az úgynevezett várólisták. Egy sajtóorgánum előásta az összehasonlítási alapot, 20082009es adatokat sorolt fel, és ebből az derült ki, hogy a mai állapotok szerint a helyzet romlott, a várólisták növekedtek, egyre többet kell várni műtéti beavatkozásokra. Vannak olyan megyei kórházak, ahol például három évet kell várni egy térdprotézis beépítésére, és vannak olyanok, ahol két évet arra, hogy eltávo lítsanak egy szürke hályogot. De vannak kórházak, ahol - és ez már beláthatatlan időtáv - egy gerincstabilizáló műtétet 2016ra ígérnek. Nyilvánvaló, hogy az egyes kórházak állapota, felkészültsége és a betegek állapota is befolyásolja a listák hosszát. Va nnak esetek, amikor egy bizottsági döntés alapján a listákon előbbre lehet haladni, nyilván akkor, ha azt a beteg állapota indokolja. Ugyanakkor látszik, hogy óriásiak a különbségek, mert például a szombathelyi kórházban az adott időszakban kilenc hónapot kellett egy bizonyos beavatkozásra várni, és ez a beavatkozási forma például ugyanebben az intézményben négyöt évre növekedett. 65 ezer emberről van szó, tisztelt államtitkár úr, 65 ezer olyan emberről, akik közül mintegy 20 ezren vannak olyanok, akik tér d- és csípőprotézisre, gerincstabilizálásra várnak, de a szürke hályog eltávolítására várók is 25 ezren vannak, iszonyatosan sokan ahhoz, hogy éveket várjanak arra, hogy