Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 5 (233. szám) - Novák Előd (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - “Miért kell megvárni az ügynöklisták feltárásával a Jobbik kormányra kerülését?” címmel - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
2587 Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd, a Jobbik képvis elője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz: “Miért kell megvárni az ügynöklisták feltárásával a Jobbik kormányra kerülését?” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Pintér Sán dor belügyminiszter úr válaszol. A képviselő úré a szó. NOVÁK ELŐD (Jobbik) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Érthető, hogy Orbán Viktor kerüli e kényes kérdések megválaszolását, azonban azt nem gondoltam, hogy még egy helyettesét sem jelöli ki. Min denesetre azt láthatjuk, hogy a kormányzat antikommunista intézkedései kimerülnek a preambulumok vagy félmegoldások szintjén. Elintézik a dolgot például afféle közhelyszerű alapigazságok akár alaptörvényben való kinyilvánításával, mint hogy az MSZMP jogutó dja az MSZPnek - köszönjük, ezt eddig is tudtuk. Inkább érdemi intézkedéseket szeretnénk, azonban úgy tűnik, hogy a Jobbik kormányra kerülésére vár a három legfontosabb antikommunista követelésünk megvalósítása: az állambiztonsági múlt, így például az ügy nöklisták feltárása, a pártállami vezetők közéletből való kitiltása és a kommunista luxusnyugdíjak megvonása, aminek napirendre vételét ma is leszavazták itt szégyenszemre. De miért nem hátrálnak meg végre a társadalmi nyomástól, hogy ne kelljen tovább vár ni a kisiklatott rendszerváltás megérkezésére? A ’89es politikai generáció, az összes eddigi kormány mulasztásai várnak pótlásra. November 4e alkalmából tegnap este Biszku Béla rózsadombi házánál gyújtottunk mécseseket, hogy az önök által luxusnyugdíjjal jutalmazott tömeggyilkos szembenézzen áldozatainak lelkével. Biszku nyilván szívesen közénk lövetett volna, de mivel a jelenlegi kormány tegnap csak egy rabomobilt vonultatott fel a magunkfajta demonstrálók megfélemlítésére, és Biszku amúgy is csak az ávó sokkal a háta mögött olyan kemény legény, így inkább most vélhetően egy wellnessszállót választott a hosszú hétvégére, ha már házi őrizetét is megszüntették a nemzeti együttműködés jegyében. Az ügynöklistákkal kapcsolatban ma is elképesztő maszatolást fol ytat a Fidesz, pedig az állambiztonsági múltat hitelesen tartalmazó, 2060ig titkosított mágnesszalagokat egy egyszerű kormánydöntéssel átadhatnák a levéltárnak. Nem kell ehhez nemzeti emlékezet bizottsága, amelynek létrehozását ez év júniusáig ígérték, de még ezt az időhúzást célzó bizottságukat sem alapították meg máig. Bizony, “Június végéig létre kell jönnie a nemzeti emlékezet bizottságának” - hirdette a Heti Válasz cikkének címe még márciusban, és a Fidesz honlapján is olvashatjuk az MTIhírben, idéze m: “Erkölcsi kötelességünk az, hogy a kommunista diktatúra bűneit feltárjuk, megnevezzük a felelősöket, lehetőség szerint felelősségre is vonjuk őket, és ugyanakkor semmi se maradjon titokban.” - mondta Lázár János. “Rendszerváltó pártként az a felelősségü nk, hogy ne maradjon egyetlen titok sem a Kádárrendszer bűneiből.” - jelentette ki a frakcióvezető, csak hát a szép szavakat szokás szerint nem követték a tettek. (Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Hiába olvashattuk te hát az MTIhírben, hogy a FideszKDNP hétfői frakcióülésén úgy döntött, felkéri a kormányt, hogy május 15ig dolgozza ki azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a nemzeti emlékezet bizottságának létrehozását, a kommunista rendszer bűneit feltáró s zakértői testületnek még ebben a parlamenti ülésszakban vagy június végéig meg kell alakulnia. Orbán Viktor miniszterelnök közölte: a kormány vállalja a kommunista múlt rendezésének jogszabályi előkészítésével kapcsolatos munkát, és azt el is fogja végezni . Orbán Viktor tehát megint hazudott: nemhogy nem alakult meg az amúgy is csak időhúzást szolgáló bizottság, de még jogszabályt sem dolgoztak ki rá. Miniszter Úr! Meddig tartják titkosítva az ügynöklistákat? (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Idő! Id ő!) Meddig takargatják a különféle magas (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) állami pozíciókban vagy épp kormányban lévő egykori besúgók múltját? Várom mellébeszéléstől mentes válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)