Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 30 (232. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SESZTÁK OSZKÁR, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2374 biztos, hogy elköltenék a pluszforrást itt Magyarországon, erősítve ezzel a hazai gazdaságot, és talán az sem mellékes, hogy ezek után egy kicsit, csak egy kicsit jobban t udnának élni. Hogy mi az, ami még erősíteni tudná a gazdaságot: leginkább a befektetői bizalom visszaszerzése, pedig ezek az intézkedések éppen ez ellen hatnak. Hiszen hogyan is bízhatnának a befektetők ebben a kormányban, amikor ez egy olyan kormány, amel yik bármikor képes akár egy hosszú, nehezen kiszenvedett tárgyalás után meghozott megállapodást is egyoldalúan felrúgni. Hogy ezek után megszűnik a hitelezés Magyarországon? Mit számít - mondja a miniszterelnök, eddig sem hiteleztek, majd lesznek újabb meg szorítások. Pedig a hitelek éppen azoknak a most még csak szavakban támogatott kis- és középvállalkozóknak kellenek, akik nagyon rossz helyzetben vannak Magyarországon, mert hogyha nincs forrásuk beruházásra, nincs forrásuk fejlesztésre, nincs bevételük, f elélik tartalékaikat, végül megszüntetik a náluk dolgozók munkahelyeit. Ha pedig makrogazdasági szempontból nézzük, leáll a gazdaság. Ehhez képest a Fidesz ellenzékben egészen mást mondott. Azt mondta, hogy megszorítások helyett a gazdasági növekedést segí tő lépéseket fogja meghozni, és éppen fordítva cselekszik. Megszorít és leállítja a növekedést. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy vagy menekülnek, vagy csődbe mennek a cégek Magyarországon. Ez éppen hogy nem az új munkahelyek teremtése, amiről beszélnek. Ha egy konkrét példát akarok mondani, egy múlt csütörtökit, ami Vas megyében történt, ott jelentette be a Sága Foods Zrt., hogy felszámolja a sárvári tevékenységét és négyszáz embert elbocsát, de ez nemcsak négyszáz embert jelent, hanem azt a kapcsolódó 19 v állalkozást, amik ezekben a megrendelésekben bíztak. Ez lenne az önök sikeres gazdaságpolitikája? És akinek van munkája, az is sokkal rosszabb helyzetben van az önök ámokfutása óta, mert többet kell dolgoznia kevesebb pénzért, hiszen a munkaközi szünet rés ze a munkaidőnek, mert a pihenőidőt a munkáltató egyoldalúan oszthatja be, mert lecsökkent a műszakpótlék összege, nőtt a nyugdíjjárulék, csökkent a reálbér - és sorolhatnám ezeket az intézkedéseket , ha pedig beteg lesz, kevesebb táppénzt kap. Nem tudom, önök látjáke, mi történik az országban: betegen is eljárnak az emberek dolgozni, nem akarják elveszíteni a munkájukat. És ha a könnyített felmondással kirúgják - ezt szintén önök vezették be , akkor a korábbi 270 nap helyett 90 napig kap csak álláskeres ési járadékot, persze munkát másfél év után talál átlagosan. És hogy még tiltakozni se tudjon semmi ellen, korlátozzák a sztrájkjogot, szétverték az érdekegyeztetés rendszerét, a munka törvénykönyvében kiiktatták a fékek és ellensúlyok rendszerét. Mára egy értelművé vált, hogy az Orbánkormány társadalompolitikájának az a lényege, hogy a kiszolgáltatott emberek egyenként, egyénként álljanak szembe az erősebb féllel, legyen az a munkáltató vagy az állam. Pedig a mai kor kihívása éppen az lenne, hogy hogyan te remtsünk biztonságot a magyar embereknek, mert nincs se szabadság, se valódi demokrácia, ha a gazdasági erőfölénytől elnyomott, nehéz sorsú emberek alkotják Magyarország lakosságának kétharmadát. Mindebből a kormány láthatóan semmit sem ért, semmit sem érz ékel. A kommunikáció és a valóság értelmezhetetlen távolságba kerültek egymástól. Jól látható, hogy Orbán és Matolcsy zsákutcába vezették Magyarországot, és most egymást biztatgatják, jó ez az irány, növelni kell a sebességet. Az MSZP minden energiájával a rra készül, hogy a nagy csattanás előtt elrántsa a kormányt, behúzza a féket, kivezesse az országot ebből a zsákutcából, és hogy ne kelljen majd sokat vesztegelni az irányt keresve, már most elkészíti azt a gazdasági és társadalmi programot, ami valódi ajá nlatot jelent Magyarországnak. Ajánlat egy kiszámítható, egy biztonságos közös úthoz, egy olyan úthoz, ahol mi senkit nem fogunk az út szélén hagyni csak azért, mert nincs semmije, mert számunkra minden magyar ember egyformán értékes. Köszönöm szépen. (Tap s az MSZP soraiban. - Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Seszták Oszkárnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. SESZTÁK OSZKÁR , a KDNP képviselőcsoportja részéről: