Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 29 (231. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés volt országgyűlési képviselő haláláról /Lukács Mihály (Fidesz)/ - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP):
2160 állam beavatkozik a gazdaságba, azt mindig meg kell indokolni, akkor valami piaci hiba kell hogy ott legyen, amiért az államnak ebben részt kell vennie. Említette a túlzottdeficiteljárást. H add tegyem hozzá, hogy Magyarország 2004 óta folyamatosan túlzottdeficiteljárással szembesül. 2004. május 1jén lépett be Magyarország az Európai Unióba, és 2004. május 12én már elindult a túlzottdeficiteljárás Magyarországgal szemben. A mostani és az e lmúlt egykét évben benyújtott költségvetési intézkedéseknél azért hadd tegyem hozzá, hogy mit jelent ez a hosszú múlt. Amikor 2010ben Magyarország benyújtotta a túlzottdeficiteljárás elleni lépéseit, akkor az Európai Bizottság úgy számolt, hogy ennek cs ak a felét képesek megvalósítani. Most már azzal számol, hogy ennek már azért majdnem 80 százalékát képesek megvalósítani, vagy legalábbis minimum a kétharmadát. Ez azt jelenti, hogy fokozatosan nyerjük vissza itt a bizalmat, ami nagyon fontos a magyar gaz daság szempontjából. Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb már említettem, hogy a magyar gazdaságban megtörténtek azok a nagyon fontos trendfordulók, az adósságtól kezdve a foglalkoztatásra rakódó terhekig, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a következő években i s tovább tudjunk menni ezen a pályán. A legfontosabb további lépés az adósság további csökkentése. Ki kell szabadulni az adósságból, ezt szolgálja az önkormányzati adósságterhek rendezése, ezt szolgálta egyébként a lakossági devizahitelek problémáinak rend ezése, és ezt szolgálta az állam adósságának jelentős csökkentése is. Ellentétben önökkel, akik teljesen ilyen szocialisztikus államban gondolkodnak, mi úgy gondoljuk, hogy egy sokkal kisebb, de sokkal hatékonyabb államra van szükség. Ezt szolgálja minden egyes lépés, ami az állam átalakítását hozza. És igen, szükség van egy alacsonyabb elosztási szintre. Ebbe az irányba haladunk. És szükség van egy szürkéből sokkal inkább fehérré váló gazdaságra, amit egyébként az önök adórendszere, amit szeretnének beveze tni, amely eleve a jövedelem eltitkolása felé tereli az állampolgárokat, ezt megakadályozná. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Szükség van az adórendszer stabilitására is, megtörtént az adórendszer átalakítása, úgy gondolom, most már a stabilitá s az, ami itt nagyon fontos. Ami pedig a munkaerőpiacot illeti, ön is nagyon jól tudja, hogy az elmúlt időszakban egy nagyon erős kínálatoldali politika zajlott Magyarországon, a munkahelyvédelmi akcióterv megteszi az első lépést, hogy most már a kereslet oldaláról is segítsük a munkaerőpiacot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) (13.40) ELNÖK (Kövér László) : (Zaj, közbeszólások.) Megvárom, míg képviselő úr a hat székkel arrébb lévő képviselőtársával a beszélgetés t abbahagyja. Köszönöm szépen. A következő napirend előtti felszólalás a Kereszténydemokrata Néppárté; Földi László képviselő úr fogja megtartani: “Egy sikeres program Szent Erzsébet jegyében” címmel. Parancsoljon! FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm a szót, eln ök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés a Szent Erzsébeti hagyományok újjáélesztése jegyében 2012ben elfogadta az Erzsébetprogramról szóló törvényt. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz kapcsolódó program mindenekelőtt a gyermekekről való fe lelős gondoskodásra és a társadalmi szolidaritásra épül, kiemelt célja pedig az, hogy jelentősen csökkentse azon gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, illetve a regenerációho z szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége. Fontos kiemelni, hogy az Erzsébetprogram az Erzsébetutalvány forgalmazásából származó eredményből valósul meg, így a magyar költségvetést nem terheli, és új források bevonása sem