Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 16 (230. szám) - A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZABÓ REBEKA (LMP):
2116 SZABÓ REBEKA (LMP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Kép viselőtársaim! A szakmaközi szervezetekről szóló törvény módosítása a mezőgazdasági termékek esetében felmentést adna a versenykorlátozás tilalma alól. Nos, hallhattuk már az előző felszólalásokban, hogy a mezőgazdasági termék, mivel élelmiszercélja van, t ermészetesen nem ugyanolyan, mint bármilyen más árucikk, amit forgalmazunk, és ezzel a Lehet Más a Politika a legteljesebb mértékben egyet tud érteni. Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy ezt a javaslatot Pócs János fideszes képviselő nyújt otta be, aki egyébként civilben meglepő módon dinnyével is kereskedik, és alkalomadtán olasz dinnyét is forgalmaz. Gondolom, természetesen fel sem vetődhet annak a gyanúja, hogy akár a saját érdekeit is szeretné képviselni ezzel a törvényjavaslattal. Ha én dinnyetermelő képviselő lennék, akkor egy ilyen törvényjavaslatot direkt megpróbálnék kormányzati szinten benyújtatni, és nagyon ügyelnék arra, hogy végigmenjen minden létező társadalmi egyeztetési kötelező metóduson, pontosan azért, hogy a gyanú árnyéka ne vetülhessen rám. Ez elegánsabb megoldás lett volna, képviselő úr. Ez a javaslat ráadásul folyamatban lévő ügyekre is vonatkozna, ha jól értem, megvédve a nyári minisztériumi szervezésű dinnyekartell részvevőit, az áruházláncokat a Gazdasági Versenyhivat al bírságától, ugyanis úgy tudom, hogy a Gazdasági Versenyhivatal egy sor cég, illetve szakmai szervezet ellen indított eljárást. Számomra rendkívül aggályos ez a fajta visszamenőleges törvényalkotás, amikor egy független szervezet folyamatban lévő ügyét p róbáljuk megváltoztatni úgy, hogy közben gyorsan hozunk egy ezzel ellentétes tartalmú törvényt. Pócs János javaslata azt mondja ki, hogy mezőgazdasági termékek esetében a GVH nem is állapíthat meg versenykorlátozást, vagyis kartellt, ameddig a verseny torz ítása a gazdaságilag indokolt, méltányolható jövedelem eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg, és ettől a jövedelemtől a piaci szereplők nincsenek elzárva. A javaslat szerint a miniszter lenne jogosult eldönteni, hogy mikor is jogos a kartell. Mezőg azdasági termékek esetében ezért az elvileg a kormánytól független GVHnak is ki kéne kérni a véleményét. Meglepő, hogy a kormánypárti képviselők milyen eszközökkel próbálják a mezőgazdaságot talpra állítani. Ezek az egyéni képviselői rögtönzések mindent m utatnak, csak alapos, hosszú távú tervezést nem. Pont két hete tapasztalhattuk, ahogyan Tiffán Zsolt próbálta meg átrajzolni a hegyközségek működésének alapvető szabályait, és ez a kísérletezése, mint tudjuk, botrányba is fulladt. Most pedig egy, az ágazat ban szintén érintett kormánypárti képviselő kísérletezik a hazai mezőgazdaságon, ezúttal az árrögzítés eszközével. A gazdákkal való egyeztetés feltehetőleg itt is hiányzott, csakúgy, mint az előbb említett hegyközségi esetben. Ennek legalábbis nem találni nyomát. Ez egyébként kérdés is a tisztelt előterjesztőhöz. Az LMP szerint a jó kormányzás alapvető feltétele lenne, hogy a társadalom lehető legszélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe, de ez itt nem történt meg. A tárgyalt törv énymódosítás kapcsán egyébként jogosan merül fel a kérdés: a fogyasztók és a zöldséggyümölcs termékpálya szereplői közül tulajdonképpen kiknek az érdekét szolgálja ez valójában. Vane garancia arra, hogy az ármegállapodás a magyar mezőgazdaságot és a term előket fogja valóban segíteni? Szerintünk nincs, hiszen a törvénymódosítás által lehetővé tett megállapodás nem arról szól, hogy a termelőktől magasabb áron vásárolják fel a dinnyét, hanem csak arról, hogy a kereskedők ne adják olcsóbban egy bizonyos árnál . A termelői és a fogyasztói ár különbözete ettől a törvénymódosítástól még ugyanúgy a felvásárló és a kiskereskedő áruházlánc zsebében köthet majd ki, mint korábban, ráadásul adott esetben a fogyasztókat károsítjuk meg ezzel, mert nekik kell magasabb árat kifizetni. Tehát nem feltétlenül igaz a törvénymódosítás indoklása, hogy ha egy versenykorlátozó magatartás horizontális jellegű, például egy szakmaközi szervezet keretében jön létre, akkor egyik versenyző piaci szereplő sem kerülhet előnybe általa a több ihez képest. Erős csúsztatás a hazai mezőgazdaság védelmeként beállítani az előttünk fekvő törvénymódosítást. Másrészről felvetődik az
