Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 16 (230. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2075 Az a szolidaritás, amiről ön beszélt és az a szegénység elleni küzdelem, azt gondolom, két területre kell hogy koncentráljon. Az egyik a nevelésen, az oktatáson és a támogatási rendszeren keresztül, a másik meg nyilván a gazdas ágipénzügyi rendszeren keresztül, hogyan lehet a gazdaságot jobb helyzetbe hozni. De hangsúlyozom, a leggazdagabb országokban is találkoztam olyan nyomorral és olyan szegénységgel, amely még nálunk is feltűnő lenne. Éppen ezért a kettőnek mindenképpen egy ütt kell működnie. És éppen ezért a támogatási rendszer vagy a nevelésoktatás, amit a szocialisták nem értettek, azokon kellett azonnal változtatni, azonnal olyan lépéseket kellett megtenni, amelyek nemcsak arra ösztönöznek, hogy támogatásokat, segélyeket osztunk ki, hanem egyben pedig az együttműködést, a részvételt is szorgalmazza mindazoknál, akik rászorultak és akik tehetnek is magukért. Éppen ezért néhány pontban összefoglalnám azokat a lépéseket, amelyeket megtettünk az elmúlt években, és amelyeket f elsorolok, azokat a teljesség igénye nélkül sorolom fel, mert rengeteg olyan lépést tettünk meg, amelyeket ez ügyben próbáltunk a rászorultak érdekében tenni. Az egyik a családok erősítése a gyermekvállalás támogatása területén. Célzottak, sokkal célzottab bak most már a támogatási rendszerek. Gondolok itt nagyon fontos támogatásként a gyesnek a három évre való visszaemelésére, a családi adókedvezmény bevezetésére, hogy a segélyeknek egy jó része most már nem pénzen keresztül kerül a támogatottakhoz, hanem t ermészetbeni juttatásként, sőt azt is mondom, például jövőre már az önkormányzatoknak is szerepe lesz az iskoláztatási étkezésben, hiszen több mint 30 milliárd forint sorsa helyben dőlhet el, hogy abból a pénzből lássák el azokat a konyhákat, amelyekben az ingyenes étkeztetéseket megvalósítják. Ugyanilyen fontosnak tartom a lakásfenntartási támogatás kibővítését. A kedves szocialisták, akiknek előbb egy képviselőjük itt hetethavat összehordott a felszólalásában, elfelejtette hozzátenni, hogy az utolsó lépé sük az volt, hogy a legszegényebb rétegektől megvonták a gáz- és távhőtámogatást, sőt csökkentették, és nem vonták be ebbe a rendszerbe, a fűtési támogatásba azokat az embereket, akik vidéken élnek, ezekkel a fűtési rendszerekkel nem rendelkeznek, hagyomán yos fűtési rendszerük van, és a legnagyobb gonddal sem tudják megoldani a fűtésüket. Mi kiterjesztettük ezt a támogatási rendszert, pontosan a legszegényebb emberek érdekében. Emellett van egy gázártámogatás a nagycsaládosok számára. És bármennyire is vádo lja a szocialista tábor vagy a szocialista politikusok jó része ezt a kormányt, hogy családellenesek és szegényellenesek vagyunk, a gázártámogatásnak pontosan az a lényege, hogy a legszegényebb családok is kedvezményes kategóriába esnek, és a legszegényebb családoknál is minél több gyermek van, annál kevesebb arányosan a gázár mértéke. Ugyanígy nagyon fontosnak tartom, és jó lépés volt a segély és munka ellenösztönző hatásának a megszüntetése. Az nem megy tovább, ami történt ebben az országban, hogy csak úg y odaadunk segélyeket; az nem, hogy a támogatási rendszer kifolyik, és annak nincsen ösztönző hatása sem az oktatási rendszerre, sem a munkára, sem pedig arra, hogy valaki tisztességesen a környezetét rendben tartsa, karban tartsa, és önmaga is mutassa azt a gyermekeinek, a környezetének, hogy érdemes törekedni, érdemes előbbre menni. De ugyanilyen fontosnak tartom az adósságkezelési szolgálatot. Az előző kormány nem védte meg a bankoknak attól a csapdájától az embereket, hogy minél több hitelt vegyenek fel, és amikor bajba kerültek az emberek, ott hagyták őket. Mi az adósságkezelést fontos területnek tartottuk. És ön is említette a karitatív szervezeteket. Én is ezúton szeretném megköszönni azt az áldozatos munkát, amit az egyes emberek t esznek ennek érdekében. Itt a tagszervezetek közül kettő kimaradt, hadd tegyem hozzá, a görög katolikus egyháznak a Szent Lukács karitatív szervezete, illetve az Élelmiszerbank Egyesület, amelyek hatalmas nagy munkát végeznek. Mindannyiuknak köszönöm a tev ékenységét. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) :