Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 15 (229. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - KEPLI LAJOS (Jobbik):
2061 Egészségbiztosítási Pénztár nagyon kevés segédeszközt támogat, a fehér botot, a távcsőszemüveget és a beszélő vércukorszintmérőt. Igaz, hogy ezt a témát feszegető kérdé semre gúnyos, visszautasító reflektálást kaptam, de Harrach Péter frakcióvezető úr szinte teljesen megegyező tartalmú felvetésére már biztató választ hallhattunk. Ennek ellenére semmilyen változást nem tapasztalhattunk az elmúlt években. A jelenlegi támoga tási rendszer szinte a hatvanas évek óta nem változott, nem követi a technikai fejlődést, ráadásul nem is vesz figyelembe minden körülményt. Ennek a kérdésnek a rendezése miniszteri hatáskör: rendelet hozásával, esetleg ISOalfiók megteremtésével vagy a be kerülés megkönnyítésével. Információink körülbelül 90 százalékát vizuális élményeinkből nyerjük, így természetes, hogy csak nagyon nehezen tudjuk elképzelni, miként lehet a kép, a látvány, azaz a látás nélkül létezni. Azért azt sejthetjük, hogy ezt a hiány t egyetlen ma létező segédeszköz sem tudná pótolni, viszont a - nap céljai között is szereplő - társadalomba való széles körű és teljesebb értékű beilleszkedés útját ezek egyengethetnék. (23.00) Beszélhetünk itt akár a számítógépes és mobiltelefonos szoftv erekről, hardverekről, amelyeknek a piaci ára a horror kategóriába tartozik, vagy akár a gyalogosGPSről vagy akár a beszélő lázmérőről. A kormány folyamatos megszorításai sajnos a fogyatékossággal élő, így a látássérült embereket is sújtják, így ezek a n em speciális eszközökhöz képest nagyon magas árfekvésű eszközök támogatás nélkül az érintettek számára végképp elérhetetlenné váltak, és akkor még nem beszéltünk a pozitív eredmények ellenére is siralmasan álló, elvileg kötelező akadálymentesítésről, a meg változott munkaképességű emberek jogállásának változásáról és az egyenlő hozzáférés jogáról, amely a vak és gyengén látó embereket is megilletné egy jogállamban. A világnap céljait figyelembe véve, napirend utáni felszólalásommal szerettem volna a kormány figyelmét felhívni a látássérült emberek magyarországi helyzetére, és az érintettek érdekében kérem, hogy minden hatáskörébe tartozó eszközzel segítse a jelenlegi állapotok pozitív irányba történő elmozdulását. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) E LNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kepli Lajos képviselő úr, szintén a Jobbikképviselőcsoportból: “A balatoni horgászat jelene és jövője” címmel. Megadom a szót. Parancsoljon, képv iselő úr! KEPLI LAJOS (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Balatonparti képviselőként többször kerestek meg helyi emberek, horgászok, hogy elmondják panaszaikat. Kevés a hal a Balatonban, alacsony a vízszint, nem lehet megközelíteni a partot, kevés a csónakkikötő, ezek a leginkább elhangzó problémák. Egy többezres, vagy adott esetben több tízezres társadalmi csoportról van szó, tehát nem elhanyagolhatóak az ő problémáik. A jelenlegi aszályos időszak több probléma okozója , melyre nincs közvetlen ráhatásunk. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei szerint igenis van hal a tóban, csak az alacsony vízállás miatt máshol, a parti horgászok elől elzártabb részeken keresik táplálékukat. Sokan nem rendelkeznek vízi j árművel, így ők nyilván e lehetőségek elől el vannak zárva. Az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban fordul elő, sokan panaszkodnak, hogy kifizetik a drága horgászjegyet, és mégis zsákmány nélkül térnek haza. Elhangzott itt a parlamentben is olyan megoldás, h ogy jövőre csökkenteni kell a horgászjegyek árát. Véleményem szerint a parti horgászok szemszögéből nézve ez egy jó, de egyszeri megoldás, ettől persze nem lesz több víz vagy hal a Balatonban. A nonprofit zrt. vezetése a napokban jelentette be, hogy jövőre nem emelik a jegyek árát, holott a gazdasági környezet változása drasztikus emelést tenne szükségessé.