Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 15 (229. szám) - Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről szóló jelentés, valamint az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizác... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
2055 már végezni ezt a jogszabályalkotási munkát, tehát addig kellett volna ezt a bizonyos komplex szabályrendszert megalkotni. Azon, hogy az előző nyolc év időszakában erre nem volt komoly törekvés, nyilván nem csodálkozunk, hiszen egyáltalán nem volt számukra irányadó, hogy az alkotmányosság kereteit betartsák akkoriban. A nemrégiben megszavazott, az Országgyűlésről szóló törvény bizottság előtti megjelenésre vonatkozó rendelkezései azonban köszönő viszonyban sincsenek azzal az elgondolással, amelyet egyébként - mint látható - a szavak szintjén Répássy államtitkár úr is helyeselt. A releváns részt a következőképpen szól, amit benyújtottak és elfogadtak: “Az együttműködésre kötelezettet adats zolgáltatási kötelezettség, megjelenési kötelezettség, illetve nyilatkozattételi kötelezettség terheli. - Eddig rendben lenne. - Ha az együttműködésre kötelezett a kötelezettségének nem tesz eleget, akkor kötelezettségeinek a megszegéséről az ülést vezető elnök, a vizsgálóbizottság elnökének tájékoztatása alapján az Országgyűlés soron következő ülésén való bejelentéssel tájékoztatja a nyilvánosságot.” Azt gondolom, ez jól érthető. Igazán komoly szankciórendszer került bevezetésre: a nyilvánosság tájékoztatá sa. Azt hiszem, hogy az általam elmondottak súlyának tükrében ezt nem is igazán kell kommentálnom. Biztos, hogy ennek hatására, hogy az Országgyűlés előtt nyilvánosan elmondják, hogy X. Y. nem volt hajlandó megjelenni a vizsgálóbizottság előtt, innentől ke zdve mindenki a fülétfarkát behúzza, és a vizsgálóbizottságok előtt meg fognak jelenni az érintettek. Arra kérem önöket, gondoljuk ezt át még egyszer. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ez a vizsgálóbizottsági jelentés elsősorban a Fidesz és a Jobbik poli tikusainak és szakértőinek köszönhető, mert mint említettem, az MSZP igazából nem vett részt ebben, de az LMP sem vitézkedett nagyon a bizottsági üléseken. És mi éreztük a saját bőrünkön, akik mindig ott voltunk, hogy mennyire nehéz továbblépni, amikor nem jön el egyegy ember. A következő vizsgálóbizottságok, amennyiben lesznek, ugyanezzel a problémával fognak szembesülni. Ezért kérem a kormánypárti képviselőket, gondolkozzanak el azon, hogy a kormány esetleg be tudnae nyújtani egy olyan tervezetet, amely rendezné ezt az anomáliát. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces hozzászólásra Göndör István képviselő úr következik. Parancsoljon! GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Szilágyi Képviselő Úr! Én most akkor elmondom önnek egész pontosan, ha elolvassa a 45. oldalon a III/g. szakaszt, akkor önnek sem lenne szabad ezt a jelentést elfogadnia. Itt szó szerint az áll, tisztel t képviselő úr, hogy “a bizottság megítélése szerint a feltárt és az egyes fejezetekben részletezett aggályok, esetleges visszaélések elsősorban a Volánbusz szervezetén, illetve működésén belül voltak tapasztalhatók, és ezen eljárásjogi részek főként a Vol ánbusz működésére vonatkozó belső szabályok összhangjának hiányára, ellentmondásaira vezethetők vissza”. Nem folytatom. Tehát ez van ideírva, és én ezzel egyetértek, mert valóban odáig jutottunk el, hogy aggályok vannak. Mondhatnám önnek, hogy a végén, az összegző megállapításban, amire azt mondtam én is, igaz, hogy az csak egy rövid tőmondat, hogy azok a folyamatban lévő büntetőeljárási ügyek, amelyek vannak, ezzel egyetértek. De a magyar nyelv szabályai szerint azt mondom, hogy Budai Gyula jelentése szeri nt, annak szem előtt tartásával. Igen, Budai Gyula büntetlenül sározhatott be Magyarországon bárkit. Erre hivatkoztam akkor, és arra az ominózus, sajnos nem nyilvános APEHlevélre kell hivatkoznom, hogy ő bárkit feljelenthetett, bárkire uszíthattaküldhett e az adóhivatalt, csak éppen annak az eredményét nem tudjuk közzétenni, mert az APEH elnöke ezt a levelét nyilván nem fogja feloldani a titoktartás alól, amit bizottsági elnök úrnak írt.