Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 15 (229. szám) - Karácsony Gergely és Osztolykán Ágnes (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Mikor lesz végre megoldás az alapítványi iskolák ügyében?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP):
1970 beruház ás elvégzésének feltételeit rögzítő szerződéstervezet megküldésre került az Újpest FC Kft. részére 2012 augusztusában. Sportnyelven szólva: a labda jelenleg az Újpest térfelén pattog. Tehát az NSK az ön állításával ellentétben nem akadályozza a beruházás m egvalósítását, hanem várja az Újpest FCtől az aláírt szerződést. A stadionvilágosításra, mint a szurkolókat fenyegető potenciális veszélyforrásra vonatkozó megjegyzését szintén határozottan visszautasítom. Arra kérem önt, hogy rémhírkeltéssel ne próbálja a szurkolókat megtéveszteni, még akkor sem, ha köztudott az ön tiszteletre méltó ferencvárosi kötődése. (Zaj.) A stadion működtetésére vonatkozó összes szakhatósági engedély a rendelkezésünkre áll, és örömmel várunk minden sportszerető szurkolót a Szusza F erenc Stadionba. Köszönöm szépen, hogy kérdezett, remélem, a válaszom megnyugtatta önt. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Karácsony Gergely és Osztolykán Ágnes (LMP) - az em beri erőforrások miniszteréhez - “Mikor lesz végre megoldás az alapítványi iskolák ügyében?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Karácsony Gergely és Osztolykán Ágnes, az LMP képviselői, kérdést kívánnak feltenni az emberi erőforrások mini szterének: “Mikor lesz végre megoldás az alapítványi iskolák ügyében?” címmel. Osztolykán Ágnes képviselő asszonyt illeti a szó. OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szegénységből való kitörés egyik, ha nem legfonto sabb útja a humán tőkébe való befektetés, közelebbről a minőségi oktatáshoz való hozzáférés kiszélesítése. A magyar iskolarendszer a világ egyik legigazságtalanabbul működő rendszere, az otthonról hozott hátrányokat egyedülálló módon tovább erősíti. Az iga zán nehéz helyzetben lévők számára nem kínál valódi kitörési pontot. Ebből a szempontból tragikusnak gondoljuk a jelenlegi oktatáspolitikai lépéseket, amelyek tovább fogják fokozni a társadalmi egyenlőtlenségeket. Komoly felelőtlensé gnek gondoljuk továbbá, hogy azokat az alapítványi iskolákat is megpróbálják ellehetetleníteni az új, rendkívül igazságtalan pályázati rendszerben, amelyek olyan diákok oktatását vállalják, ahol a hagyományos közoktatás kudarcot vallott. (16.20) Eddig 126 iskola támogatását vállalta a minisztérium hosszú éveken át. Ez a szám 27re csökkent. Tucatnyi intézmény jövője és így a hátrányos helyzetű diákok oktatása is bizonytalanná vált. Nem is beszélve az államosítással várható változásokról; ezer kérdés merül f el ezzel kapcsolatosan is. Értesüléseink szerint számos intézmény decemberig tervez csupán. Lázasan keresik a megoldást, többek között az oktatási államtitkárságon is, ahol viszont szóba sem akarnak állni velük. Külön megállapodásokat ígérnek, ebből azonba n még semmit nem látni. Sőt, még a pályázatokon nyertesek sem kaptak egy forintot sem. Az oktatáspolitika káoszának az iskolák látják a kárát. Ha utcára kerülnek a gyerekek, az állami iskolákban csak sokkal különlegesebben és sokkal kisebb eredményességgel lehet őket tanítani. Ezt önök is tudják. Miért akarják akkor a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványi