Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 10 (228. szám) - Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010) szóló jelentés, valamint az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint ... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz):
1898 Az intézkedési tervben foglaltak megvalósulásán túl egy átfogó képet is kell adni a foglalkoztatási helyzetről, célszerű lett volna erről is részleteiben olvasni a jelentésben. Én ki szeretném emelni azt, hogy a 200710 közötti idős zakban a megváltozott munkaképességű, ezen belül a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatási aránya rendkívül alacsony maradt, tehát érdemben nem változott, a 10 százalékot sem éri el. Közülük is legtöbben nem nyílt munkaerőpiaci, hanem védett körülmények k özt, támogatott munkahelyeken dolgoztak. Az állami támogatás mértékét ráadásul a munkáltató szervezeti besorolása és nem a megváltozott munkaképességű emberek egészségi állapota szerint határozták meg. Ráadásul a támogatási rendszer nem ösztönzött az egyén munkaképességének javítására, magára a rehabilitációra. Az évi 60 milliárd forintnyi költségvetési támogatás legnagyobb része a nyílt munkaerőpiactól elzárt, védett foglalkoztatásra jutott. A 2009es költségvetésben a védett szervezetek támogatása az össz e rehabilitációs támogatás több mint felét tette ki. A költségvetésből nyújtott támogatások emellett folyamatosan csökkentek, veszítettek az értékükből a vizsgált három év alatt, ami szintén hozzájárult a foglalkoztatás visszaeséséhez, tehát itt abszolút n em egy dicsőséges történetről van szó. A jelentésben ennek a szellemét is olvasnunk kellett volna. Jelentős változások történtek a rokkantnyugdíjrendszerben, a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi törvény egy új pénzbeli ellátási formát hozott létre, a kormány egy új minősítési rendszert is bevezetett. Ennek akkor lett volna értelme, hogyha egy komplex rehabilitációs rendszert hoznak létre, amely egymásra épülő elemekből áll, ez azonban nem valósult meg. Ráadásul a foglalkoztatási rehabilitációs szolgá ltatások rendszere is csak később kezdett el kiépülni a munkaügyi központokban, így összességében elmondható, hogy a munkaerőpiaci integráció irányába való elmozdulás 200810 között nem ért el eredményeket a foglalkoztatás növelése terén, ráadásul a támog atási rendszer mint olyan kifejezetten akadályozta ezt a folyamatot. Úgyhogy, miközben az Orbánkormány szavakban a rehabilitáció és a munkavállalás középpontba állítása mellett kötelezte el magát, ismételten azt láthatjuk, hogy egy megszorítást hajtott vé gre, méghozzá a rokkantak ellátásának rendszerén. Konkrét megtakarítási irányszámokat határoztak meg, és ez alapján csökkentették a rokkantak támogatását, illetve szigorítottak a komplex minősítés rendszerén. A csökkentett ellátások mellett azonban a munka végzést kvázi ellehetetlenítették, illetve korlátozták, és a korlátozással ellenérdekeltté tették a megváltozott munkaképességű embereket a munkakeresésben, amellett, hogy önök egy szegénységi csapdába is taszították őket, miközben a rehabilitációs szolgál tatások terén semmilyen mértékű szemléletváltásra nem került sor. A szolgáltatások standardizálása, a kapacitások bővítése, a hozzáférés javítása nem történt meg, ezekre a mai napig nem került sor. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához n yújtott támogatásokat a kormány egyenesen visszatartotta, és csak nagymértékű elbocsátásokat maga után vonó késedelemmel folyósította. Erről meglehetősen sokat beszélgettünk itt az ülésteremben is az elmúlt fél évben. A munkaerőpiacra kitett rokkantak szám ára jelenleg egyetlen perspektívát kínál az állam, a közfoglalkoztatásban való részvételt, ez minden, amit ők kaphatnak. Mindezeket úgy értékeljük, hogy a kormány gyakorlatilag szembemegy a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségükről szóló törvényben, il letve az országos fogyatékosügyi programban foglaltakkal, nem az integrációt és a társadalomban való aktív részvételt segítik elő esélykiegyenlítő lépésekkel, hanem éppen a társadalmi kirekesztettséget erősítik, ami a kormánynak egy újabb végzetes hibája. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Tapolczai Gergely, a Fidesz képviselője. DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz) :