Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 10 (228. szám) - A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló, valamint a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1805 A 715 millió forintos kiadási megt akarítás okai a következők voltak. A Határtalanulprogram tanulmányi kirándulásainak döntő többsége 2012 tavaszán valósult meg, így a támogatások átutalása is 2012ben esedékes. A hosszabb távú és nagyobb összegű egyedi támogatások ütemezettek, a támogatás ok felhasználásához - részelszámolás alapján - a következő részletek átutalása 2012ben volt esedékes. A nyílt pályázat alapján nyújtott támogatás esetén néhány támogatott az előző támogatások elszámolásával késedelembe esett - azt hiszem, ez szokványos, a ki pályázatokkal foglalkozik, az tudja , így az újabb támogatási szerződés megkötésére csak az előző támogatás lezárását követően kerülhetett sor, előbb tehát az elszámolás és utána az újabb kifizetés. A kötelezettségvállalások meghiúsulása szintén az oko k között szerepel, melyek egyrészt abból keletkeztek, hogy a támogatott a támogatási szerződések megkötésétől elállt, másrészt a már megkötött támogatási szerződés alapján kiutalt támogatási összeget visszautalták. (9.10) Az alap 2011. évi tevékenységét az Állami Számvevőszék és megbízott könyvvizsgáló is ellenőrizte 2012. március és május hónapok között. A Szülőföld Alapból áthúzódó feladataink, egyrészről a Szülőföld Alap 2010. évi első és második körös pályázati felhívásának elszámolási határideje 2011. január 31. volt, illetve május 31., így a korábbi pályázati felhívások lebonyolításának feladatát a korábban megítélt támogatások elszámolásának lezárásáig kellett elintézni; és azért elmondhatjuk, hogy a korábbi pályázatok 95 százalékát érintette a felada tvégzés. Pár szó a “Szülőföldön magyarul” támogatás lebonyolításával kapcsolatban. A támogatások ezen a területen is több csoportba sorolhatók: egyfelől volt az óvodai, alap- és középfokú oktatási intézményekben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyáb an tanulmányokat folytató kiskorúak nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatása, másrészről a felsőoktatásban tanulók hallgatói támogatása. A tárgyalt vizsgálati időszakban érintett régiók voltak Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, M uravidék és Drávaköz. A státustörvény alapján a támogatások eljuttatását az alapkezelő a magyar oktatás és kultúra ápolását céljának tekintő helyi társadalmi szervezet közreműködésével valósította meg. Helyi lebonyolításra ettől az évtől Felvidék és Erdély tekintetében is a helyi pedagógusszövetségek lettek felkérve. Feladatuk a pályázatok begyűjtése, a pályázók informálása, adatok feldolgozása, adatok rögzítése és a pályázók kiértesítése volt. A 2011. évi támogatások folyósításában a legnagyobb áttörést a korszerű folyósítási rend bevezetése jelentette, vagyis az OTP Bank közreműködésével közvetlenül a támogatott részére juttatjuk el a támogatás összegét. A következőkben a “Magyar kultúráért és oktatásért” pályázati támogatás lebonyolításáról szólnék. A 201 1es évben a Bethlen Gábor Alapkezelő két pályázati körben jelentette meg központi felhívásait; nyilván a legnagyobb dömping mindig a nyári programok, és ezen túlmenően voltak az egyéb kategóriába sorolt programok támogatása. Ezt regionális területek szeri nt Erdélyre, Felvidékre, Vajdaságra és Kárpátaljára vonatkoztathatjuk, kis költségvetésű programokra vonatkozó felhívások is megjelentek ezekben a régiókban. Itt a rendelkezésre álló keretösszeg 1,2 milliárd forint volt: 1 milliárd a központi pályázatokra és 200 millió a regionális pályázatokra. A központi pályázatban hat pályázati célt hirdetett meg az alapkezelő, amelyre összesen 1904 darab pályázat érkezett, és ebből az 1904ből a bizottság 953 pályázatot támogatott. A 2011es központi felhívás tárgya sz erint magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények, háttérintézmények programjainak támogatása volt, másrészről magyar nyelvű felnőttképzési, szakképzési és kutatási programok támogatása, harmadrészt magyar történel mi és kulturális örökség ápolása, kulturális és hagyományőrző programok támogatása, negyedrészt oktatási és kulturális intézmények eszközfejlesztésének, illetve különösen indokolt esetben egyes felújítási költségeinek támogatása, továbbá egyházi intézménye k, közösségek, civil és ifjúsági szervezetek kulturális és karitatív programjainak támogatása, valamint végezetül magyar nyelvű média, színházi programok és könyvkiadás támogatása.