Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 2 (224. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1460 szavazat abba a választókörzetbe fog majd kerülni, ahol ő valóban lakik, és a visszaélést ezzel csökkenteni lehet. És nem szabad megf eledkeznünk egyébként a szavazóhelyiségekben dolgozó munkatársakról vagy sok esetben pártaktivistákról sem, hiszen ők sem tudtak korábban részt venni a szavazáson abban az esetben, ha nem adott szavazókörhöz tartoztak. Jelen esetben ez az eljárási törvény erre is választ fog majd adni. Kitértek önök az ajánlási rendszerre. Bevallom őszintén, hogy én azt hittem, hogy azért ebben kevesebb vita lesz. Emlékszem, amikor Novák képviselő úr 2011 decemberében azt taglalta viszonylag hosszasan, hogy az az ezerötszáz, illetve ezer ajánlócédula mennyire csak a kormánypártok érdekeit képviseli. Most pedig arról beszélünk, hogy nincsen ajánlócédula. Ma 200 aláírást kell összegyűjteni, és az önök állításával ellenté tben ezzel az eljárási törvénnyel ki fog nyílni majd a választáson való résztvevők száma. Úgy gondolom, egy demokrácia annál sikeresebb, minél több jelöltre adhatják le a voksukat a választópolgárok, nem beszélve arról, hogy egyébként megszűnnek például a postaládafeltörések és a választói adatokkal való visszaélések, amit egyébként a Jobbik teljes joggal kritizált. A választási lebonyolítás is megújul, hiszen a Nemzeti Választási Bizottság hét tagját fogja majd az Országgyűlés a köztársasági elnök javasla tára elfogadni. Nem szeretném húzni az időt, de ne felejtsük el, hogy azért erre alkotmánybírósági észrevételek is ösztönöznek minket. Az időközi választásra sem tértek ki, ami csökkenti a határidőt, és maximum négy hónapban nevezi meg azt. Kővári képvisel őtársammal nagyon jól tudjuk, hogy Toller László sajnálatos balesetét követően Pécs egyik legsűrűbben lakott városrészében négy éven keresztül nem sikerült országgyűlési képviselőt adni. És ez most nem pártpolitika, hogy MSZP, Jobbik, LMP vagy Fidesz. Négy évig a balesetet követően egészen 2010ig egy 46 ezres választókerületnek nem volt képviselője a parlamentben, többek között azért, mert a választási eljárási törvény sem rendelkezett egyértelműen, hogy ilyen esetben mit kell tenni. Végére hagytam a regis ztráció, vagyis a feliratkozás intézményét. Mi úgy gondoljuk, hogy nem egy új rendszert vezetünk be, hiszen számos nagyobb demokratikus múlttal rendelkező országban bevett ez az eljárási mód, az Egyesült Államoktól Anglián át egészen Franciaországig. Úgy g ondoljuk, hogy ezzel egy teljesen átlátható és csökkentett állami adminisztráció jön majd létre. Szerintem nem gond, ha a választópolgárok maguk dönthetik el, illetve maguk rendelkezhetnek a saját adataikról, és maguk dönthetik el, hogy a választásban rész t szeretnéneke venni, ha pedig nem szeretnének részt venni, akkor értelemszerűen semmilyen atrocitást nem szeretnének az egész választási kampányban elfogadni. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita végeztével úgy gondolom, hogy hosszas részletes vi ta elé nézünk. További jó munkát kívánok, és a mai napra pedig jó éjszakát! Hamarosan folytatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjeszt éshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirenden kívüli felszólaló: E LNÖK (Lezsák Sándor) :