Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 2 (224. szám) - A választási eljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SZILÁGYI PÉTER (LMP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. DOROSZ DÁVID (LMP):
1420 Köszönöm szépen, elnök úr. Itt egykét órával ezelőtt elhangzott már fideszes képviselőktől, akik azóta szintén elhagyták az üléstermet, hogy nem értik, hogy miért probléma számunkra az elő zetes regisztráció, meg hogy ez miért rekesztene ki állampolgárokat a választójogból, hiszen mindenkinek jogában áll elmenni regisztráltatni magát. Most nem beszélnék arról, hogy az önök kormányzati filozófiája maga a nemzeti cinizmus, és az azzal kapcsola tos érveket is már más ellenzéki képviselők elmondták, hogy adott esetben az előzetes regisztráció intézménye fizikailag kirekeszt a választójog gyakorlásából állampolgári csoportokat. Én már az alaptörvény módosításával összefüggő vezérszónoklatomban prób áltam önöket emlékeztetni arra, hogy egy olyan országban, ahol két héttel a választás előtt sok a bizonytalan szavazó, de szemben, mondjuk, Hollandiával vagy az Egyesült Államokkal ezek a bizonytalan szavazók nemcsak abban bizonytalanok, hogy milyen pártot válasszanak, hanem egész biztos, hogy azt fogják mondani, hogy ők bizony el se mennek szavazni, és majd a kampány hatására döntenek úgy, hogy mégis pártot fognak választani, na egy ilyen országban bevezetni az előzetes regisztráció intézményét egyszerűen gazemberség. Önök pontosan tudják azt, hogy milyen az átlagpolgár attitűdje. Pontosan tudják azt, hiszen nem egy és nem két kampányt végigcsináltak, hogy a magyar emberek hogyan viszonyulnak egyébként a közélethez. Önök ezt nem megváltoztatni akarják, önök nem azt akarják, hogy a magyar polgárok felelősebben gondolkodjanak a közéletről, a közéleti cselekvésről; önök meglovagolják a közéleti apátiát, önök ebből kívánnak politikai hasznot kovácsolni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zolt án) : Megadom a szót Szilágyi Péternek, a Lehet Más a Politika frakció képviselőjének. SZILÁGYI PÉTER (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én Ékes Józsefnek és Horváth János korelnök úrnak szeretnék válaszolni, akik kifogásolták azt, hogy az ellenzéktől heves reakciók, illetve heves felvetések hangoznak el a törvénnyel kapcsolatban, illetve a stílust kifogásolták. Tisztelt ellenzéki, illetve kormánypárti Képviselők! Kérem, azt értsék meg, hogy amit önök az alkotmányos berendezkedéssel ebben a ciklusban műveltek , hogy sorozatosan iktatták ki a fékek és ellensúlyok különböző rendszereit, hogy már a meglévő akadályokat is kiiktatták, és most arra készülnek, hogy a választójoggal egy bekövetkezhető számonkérést is tudjanak korlátozni, ez az, ami nagyon sok embert fr usztrál, és ez az, ami miatt nem fog sikerülni ez a tervük, és igenis meg fognak önök bukni a következő választáson. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Dorosz Dávidnak, az LMP képviselőjének. DR. DOROSZ DÁVID (LMP) : Köszönöm a sz ót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt többen kérdezték már, hogy mi az oka a regisztráció bevezetésének és a kéthetes határidőnek, amit a regisztráció kapcsán bevezetnek. Nem próbálok meg egy az egyben választ adni, de egy gondolatkísérletet engedjenek meg. Önök, kedves fideszes képviselőtársaim, elég rosszul kampányolnak. Sikerült két választást az utolsó két hétben elveszíteniük, 2002ben és 2006ban is az utolsó két hétben leverték önöket, mint a taxiórát, és elvesztették a választásokat. Ehhez képes az, hogy önök most azt a szabályt akarják bevezetni, hogy két héttel a választások előtt már ne lehessen regisztrálni, és pont azokat az embereket szeretnék kizárni a szavazásból, akik az utolsó két hétben döntik el, hogy nem mennek el szavazni, és valószí nűleg nem önökre fognak szavazni, ez semmi másról nem szól nagy valószínűséggel, hogy önök a saját hátsó felüket szeretnék megvédeni, és több százezer magyar embert szeretnének kiszorítani a szavazás lehetőségéből, és innentől kezdve ez a törvényjavaslat c sak és kizárólag a saját érdekeiket képviseli, és csak és kizárólag az önök hatalomban maradását szolgálja, kiegészítve azzal