Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 1 (223. szám) - Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényjavaslat részletes vitája - Az Állami Számvevőszék 2011. évi szakmai tevékenységéről, és beszámoló az intézmény működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája
1199 (Hangosítás nélkül.) Köszönöm a szót. ELNÖ K (dr. Ujhelyi István) : Mindjárt megkeressük a hangját. Vejkey Imre képviselő úrnak adjunk hangot a mondandóhoz! Egy kis türelmet kérek! (A képviselő neve megjelenik a kivetítőn.) Megvan. DR. VEJKEY IMRE (KDNP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden, az LMP módosító javaslatára a következőt tudom előadni, hogy a népszavazásra szánt kérdések hitelesítésének kritériumai nemcsak a vonatkozó jogszabályok által, hanem az Alkotmánybíróság gyakorlatában is megh atározottak, és ezáltal vannak az úgynevezett kizárt tárgykörök. Az a tárgykör pedig egyértelműen, amiben Schiffer képviselő úr és Karácsony Gergely előterjesztette a javaslatát, kizárt tárgykör. (Dr. Schiffer András: Ezt akarjuk megváltoztatni!) A Jobbik módosító javaslata vonatkozásában: szintén nem tudjuk elfogadni a módosító javaslatot, mert a cenzust nem tartjuk demokratikusnak. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Ujhel yi István) : Tisztelt Országgyűlés! A következő ülésünkön döntünk majd a benyújtott módosító javaslatokról. Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Így most lépünk tovább. Soron következik az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényjavaslat részletes vitája . T/7984. számon kapták meg az előterjesztést, a bizottsági ajánlást pedig T/7984/8. számon. A bizottsági ajánlás első öt pontját, amelyben összefüggések is vannak, Staudt Gábor képviselő úr nyújtotta be, a további, 615. pontokat Kozma Péter képviselő úr terjesztette be, szintén számos összefüggéssel, ezért azt indítványozzuk, hogy a részletes vi ta két szakaszban történjen. Aki ezzel egyetért, az kézfelemeléssel jelezzen, adjon bizalmat az előterjesztéshez! (Szavazás.) Éppen megvolt a többség, így ezen a módon tárgyalunk tovább. Megnyitom tehát az első szakaszt az ajánlás 15. pontjaira. Ki kíván felszólalni? Hatperces időkeretben van módja rá. (Nem érkezik jelzés.) Amennyiben senki, lezárom a részletes vita ezen szakaszát. Megnyitom az ajánlás 615. pontjaira a vita második szakaszát. Ugyancsak hat percet kínálok fel egy hozzászólásra. (Nem érkezi k jelzés.) Amennyiben nincs ilyen, akkor lezárom a vita ezen szakaszát és az egészét is. Megkérdezem Szabó Erika államtitkár asszonyt, hogy a vitában el nem hangzott mondatokra kíváne itt a vita végén válaszolni. (Dr. Szabó Erika: Nem.) Amennyiben nem, eb ben az esetben a benyújtott módosító javaslatról következő ülésünkön döntünk. Az Állami Számvevőszék 2011. évi szakmai tevékenységéről, és beszámoló az intézmény működéséről szóló beszámoló