Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 1 (223. szám) - A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz):
1192 zajlódik le. Fölt ettük az államtitkár úrnak a kérdést, hogy nem 30 napra, 8 napra, 1 napra, 1 percre is le lehet csökkenteni az eljárás határidejét, hiszen elég, ameddig a köztisztviselő odanyúl a stemplihez, rácsapja az engedélyre a stemplit, és aláírja, erre bőven elég 1 perc. Nyugodtan bele lehetne a törvénybe azt is foglalni, hogy erre összesen 1 percet ad a jogalkotó, de akkor ki vállalja majd a felelősséget? És kértem, hogy Tállai András mondja ki, hogy ő személy szerint fogja vállalni, és a jegyzőkönyv tanúsága szeri nt - tessék megnézni - Tállai András kimondta, hogy igen! Attól a pillanattól kezdve így az összes ilyen jellegű hatósági eljárásban ő személyesen fogja vállalni azon kisemberek helyett, mert mondjuk ki, a közigazgatásban nemcsak csúcsköztisztviselők és k özszolgák dolgoznak, hanem kisemberek is, szakemberek is, akik egyébként tisztességgel tennék a dolgukat, de a felelősséget az államtitkár úr átvállalta. Nagyon remélem, az államtitkár asszony is lesz ilyen nagyvonalú, és kimondja ezzel kapcsolatban, hogy igen, ő is vállalja a felelősséget, amely ezen törvény elfogadásával majd rá fog hárulni. Kérem tisztelettel, annyiszor hallhattuk már a járási rendszer megalakítása kapcsán, az új önkormányzati törvény elfogadása kapcsán, és így tovább, tudnám sorolni a j ogszabályokat, csakúgy, mint egyébként most itt az előbbiekben felsorolt jogszabályok tekintetében is, hogy önök a jó állam megteremtésére törekednek, ami, valljuk be, nem kis ambíció, mert amíg a világban ilyen jellegű emberi törekvések voltak, leginkább a földi poklot sikerült megvalósítani, nemhogy a földi Paradicsomot sikerült volna megalkotni. No, tehát a jó államhoz az is hozzátartozik, ugye, hogy valakinek a felelősséget vállalnia kell a tetteik után. Úgyhogy a tisztelt államtitkár asszonynak a szívé re és lelkére ezt szeretném helyezni, és nagyon remélem, hogy most itt, ha válaszol majd az elhangzottakra, akkor megteszi, hogy ezt ön is így, személyesen vállalni fogja. Úgy látszik, egyébként államtitkárként nem merte ezt megtenni, csak egyéni képviselő ként. (22.40) Nyilván ez is volt az oka annak, hogy a benyújtás körülményei ilyen kissé szűkösre és nem olyan nagyvonalúra sikerültek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Megkérdezem Z. Kárpát Dá nielt, hogy kíváne felszólalni. (Jelzésre:) Nem szeretne felszólalni. Ebben az esetben - mást nem látok bejelentkezve - az előterjesztőket kérdezem, hogy kívánnake hozzászólni a vitának ehhez a szakaszához. Államtitkár asszony, Szabó Erika! DR. SZABÓ ERI KA (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívüli indulatokat váltott ki ez a két szakaszból álló törvénymódosítás, amit a miniszter úrral nyújtottunk be, és rendkívül sok rosszindulatú, hozzá nem értő megjegyzést kaptu nk (Moraj és közbeszólások a Jobbik soraiban.) , amit a tudatlanság, a közigazgatási rendszer ismeretének a hiánya és olyan szemüvegek feltétele jelentett, ami csak oligarchákról szólt, és nem tudom, még kikben tud gondolkodni, de arról nem, hogy a magyar á llampolgároknak, a magyar nemzetnek, a magyar gazdaságnak mi az érdeke akkor, amikor kiemelt beruházásokról dönt. A hozzászólók azzal sem voltak - nem minden hozzászóló természetesen - tisztában (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Mivel? Ki?) , hogy milyen felt ételek alapján lehet kiemelt beruházás egy kiemelt beruházás. Legalább 90 millió forint teljes költségigényű, legalább 15 munkahely megteremtését biztosító, környezetvédelmi, kutatásfejlesztési, oktatási, valamint egészségügyi és szociális célok megvalósí tását elősegítő (Dr. Apáti István: Szégyelld magad! - Moraj a Jobbik soraiból.) , részben vagy egészben európai uniós támogatásból megvalósítandó beruházások lehetnek ilyenek. És akik olyan nagyon keményen, nevetve és időnként minősíthetetlen jelzőket haszn álva támadták azt a jogunkat a miniszter úrral, hogy az alaptörvény szerint, az alkotmány szerint amikor még 2010ben megválasztottak bennünket országgyűlési képviselőnek, benyújthassunke, élhessünke azzal a jogunkkal, hogy benyújthassunke törvényjavasl atot, törvénymódosítást, ezt egészen elképesztőnek