Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. június 18 (203. szám) - Pál Béla (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Mi fér Erzsébet kosarába?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán):
53 A fogyasztói csoportok lényege az, hogy a csoporttagok szerencseelemekkel ötvözött előtakarékosságát és részletre való vásárlását teszi lehetővé, hogy majd ezzel ingó vagy ingat lan dologban szereznek tulajdoni jogot, de éppen ez a szerencseelem az, amelyik egyébként visszaélésekre ad lehetőséget. Ilyen sorsolásos szerencseelem nagyon sokfajta változatban működik, de ez mindenképpen a tényleges működésüknek az egyik, talán leggyan úsabb és legrosszabb pontja. A másik pedig az, hogy itt a fogyasztók, akik belépnek egy ilyen csoportba, gyakorlatilag hitelt szeretnének, vagy hitelhez szeretnének valamilyen útonmódon hozzájutni, és ráadásul olyan csoportokat céloz meg egy ilyen fogyasz tói csoport, amelyek számára nehéz a normál banki ügymenetben a piacon hitelhez jutni. Ezért úgy gondolom, hogy az a lépés, amit már mindketten említettünk, talán a legeslegfontosabb, tehát az, hogy ez év január 1jétől 2014. január 1jéig tilos Magyarorsz ágon új fogyasztói csoportot létrehozni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválaszra következik a képviselő úr. DR. HORVÁTH ZSOLT (Veszprém, Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A jövőt i lletően azt gondolom, hogy megfelelő lépést tett a kormány, azonban a múlt továbbra is ott van a nyakunkon. A korábban alakult fogyasztói csoportok jelen pillanatban is szedik az áldozataikat. A mai újságokban, napilapokban háromnégy olyan hirdetés is sze repel, amelyek egyébként “utolsó lehetőségként” vagy “van más megoldás” címmel hirdetik magukat. Mindenki tudja, hogy több büntetőeljárás is indult a korábbi időszakban a korábban létrehozott fogyasztói csoportok működése kapcsán, azonban ezeket a büntetőe ljárásokat megszüntették. Több polgári peres eljárás indult a korábbi fogyasztói csoportok működése kapcsán. Sajnos, ezeket a polgári peres eljárásokat is megszüntették, pedig a kártérítésnek igenis lett volna alapja. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban e gyetlenegy olyan lehetőség van, amellyel tudunk segíteni ezen a helyzeten, nevezetesen nincs más megoldás, meg kell szüntetni azokat a fogyasztói csoportokat, amelyek jogellenesen végzik ezt a tevékenységet. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsor aiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat. DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én is úgy gondolom, hogy az előtt persze, a mit ön javasolt, van még egy lépés, amit mindenképpen el kell végezni: mindazon büntetőjogi és büntetőeljárások tapasztalatait nyilvánvalóan le kell vonni. Meg kell nézni, hogy ezen esetben milyen jogi lehetőségek vannak. Én úgy gondolom, hogy az első lépé s ezeknek, amiket említett, a büntetőeljárási tapasztalatoknak a levonása, és utána juthatunk el ahhoz, amit ön is említett. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Pál Béla (MSZP) - az emberi erőforrá sok miniszteréhez - “Mi fér Erzsébet kosarába?” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Pál Béla, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Mi fér Erzsébet kosarába?” címmel. A miniszter úr hala szthatatlan