Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. június 19 (204. szám) - Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
204 (11.10) DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sokan éltek már ebben a vitában a salátás hasonlattal, azt gondolom, hogy nem véletlenül, hiszen nem csupán salátának, de bátran nevezhetjük egyfajta vegyes salátának is ezt az előttünk fekvő javaslatot. Olyanhoz lehet hasonlítani, ami a gasztronómiában, hála istennek, nem ismert, mert az összes zöldséget, magokat, húsokat hordták össze ebben a javaslatba n, amiben ízharmónia nem nagyon fedezhető fel. A javaslatban sem lehet az én meglátásom szerint semmiféle rendező elvet találni, hogy vajon mi alapján foglalták ezt egy módosító javaslatba, hacsak nem valóban a parlament nyári szünetére tekintettel. Nem st immel már maga a cím sem, hiszen igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szól az előterjesztés, ebbe pedig például a szabálysértési törvény nem fér bele, mert az egyiknek sem felel meg, tehát még csak arról sincs szó, hogy legalább a cí mmel megfeleltették volna a képviselőtársaim a tartalmat. Nézzük, hogy mikről szól ez a jogszabály, csak tényleg vázlatosan, mert erről viszonylag sok szó esett már. A polgári perrendtartásról szóló törvény módosítása lényegében a felülvizsgálati eljárások lehetőségének a szűkítésére, az elektronikus kapcsolattartásra és a munkaügyi perekre terjed ki, a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény - azt gondolom, ezt érdemes hangsúlyozni - az indokolás szerint is bevallottan az értelmezési neh ézségek orvoslására hivatott, és ez azért fontos, mert ezt a törvényt már önök fogadták el, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, az elmúlt két évben. Módosítja a Ket., azaz a közigazgatási eljárás szabályait, és a személyes adatok kezelése tekintetében egyéb törvények módosítására is sor kerül. A törvényjavaslatban, ahogy említettem, szerepelnek olyan törvények, amelyeket a jelenlegi kormány terjesztett elő - ilyen, ahogy mondtam, a civil szervezetek nyilvántartásáról szóló törvény. Én azt gondolom, hogy különös kritika vagy önkritika a kormány részéről ez a törvényjavaslat, bár nyilván nem ennek szánták, hiszen ebben önök térnek ki arra, hogy az önök által korábban elfogadott saját törvényük sok helyen miért értelmezhetetlen. Olyan törvények is szerepeln ek a módosító javaslatban, amelyek módosítására a jelenlegi ciklusban már többedszer került sor. Én is arra utalnék, amire Schiffer képviselő úr a polgári perrendtartásról szóló törvénnyel kapcsolatban, ahol ha 22t nem is, de 18 alkalommal történő módosít ást össze tudtam számolni. Igazából teljesen mindegy, hogy melyikünknek van igaza, két év alatt a 18 vagy a 22 azt jelenti, hogy nagyjából a kormányzás minden egyes hónapjára jutott egy módosítás, ami a polgári törvénykönyvet illeti. Az elektronikus ügyint ézés kapcsolattartási eljárási törvényekben való újraszabályozását a 2011. évi őszi ülésszakban végezték el, most is részét képezi a javaslatnak ez a tárgykör. Ismét sor kerül olyan törvényi rendelkezések módosítására, amelyek még hatályba sem léptek - ily en például a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény , vagy éppen csak hatályba léptek néhány hónappal ezelőtt, mint például az új szabálysértési törvény, illetve a módosításuk - és ez talán a legfurcsább - éppen most van napirenden az Országgy űlés ülésén, ilyen mondjuk, a hagyatéki eljárásról szóló törvény. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Tisztelt Kormány! Én úgy hiszem, hogy ez a törvény az önök eddigi silány jogalkotási munkájának a legfőbb bizonyítéka, önök ezzel saját maguk ismerik el azt , hogy amit eddig végeztek, az bizonyosan nem kielégítő, és a továbbiakban nem követhető, mindazonáltal további kérdések merülnek fel a javaslattal kapcsolatban. Egyrészt, mivel a javaslat számos, a személyes adatok kezelésével összefüggő új szabályt tarta lmaz, kérdés, hogy egyeztetteke az Információszabadság Hatósággal, az adatvédelmi biztos utódjával, az alapvető jogok biztosával, illetve a Kúriával, valamint a legfőbb ügyésszel. A kérdés azért is fontos, mivel a tervezet még részleteiben sem volt megism erhető a Közigazgatási és