Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. június 18 (203. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KARÁCSONY GERGELY (LMP):
144 Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Következő hozzászóló Karácsony Gergely, LMPs képviselő. (22.10) KARÁCSONY GE RGELY (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem az elején azzal, hogy az LMP frakciója nem fogja tudni támogatni ezt a javaslatot, és erre két jó oka is van. Az egyik az, hogy bizonyos szempontból ez valóban egy lex L. Simon . Ez az egyik ok, amiért nem támogatjuk. A másik ok pedig az, hogy bizonyos szempontból meg nem az, hanem ez egy valódi koncepcióváltás a kultúrpolitikában, amivel szintén nem tudunk egyetérteni. Hogy egy kicsit bővebben kifejtsem, ma a bizottsági ülésen a z elnök úr - az utolsó ülésen, amit még ő vezetett bizottsági elnökként - azzal kezdte el az előterjesztői hozzászólását, hogy ez nem egy lex L. Simon, ahogy ez a sajtóban elhíresült. Azt gondolom, ez bizonyos szempontból mégiscsak az, hiszen amikor egy tö rvényt azért módosítunk, hogy egy személyi döntést meg tudjunk hozni, akkor azt joggal nevezhetjük személyre szabott jogalkotásnak. Annál is inkább, mert azért ebben a parlamenti ciklusban, hogy úgy mondjam, ennek valóban voltak komoly hagyományai, hiszen volt lex Borkai, lex Szász Károly, lex Szapáry György, lex Pölöskey István is. De egyébként ebben a javaslatban nemcsak egy lex L. Simon van elrejtve, hanem van benne egy lex Pleschinger Gyula is, ugyanis a javaslat azt is lehetővé teszi, hogy egy másik ál lamtitkár, aki jelenleg egyébként ezek szerint törvénysértő módon az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsi tagja, ezt az ő jelenlegi státusát is tulajdonképpen utólag teszi törvényessé ez a javaslat, hiszen nem csak L. Simon Lászlóra vonatkozik ez . Ezeket a törvényhozási szándékokat mindig egyenesen kritizáltuk, hiszen azt gondoljuk, hogy a jogszabályoknak normatív célokat kell teljesíteniük, és nem azt, hogy valakiből államtitkár lehessen úgy, hogy egyszerre egyébként a Nemzeti Kulturális Alapot k vázi vezető alelnök legyen, illetve tulajdonképpen tovább vigye a jelenlegi megbízatását. Ennél azonban a helyzet bizonyos szempontból rosszabb, mert más szempontból el lehet mondani valóban azt, hogy ez a törvényjavaslat nemcsak egyszerűen arról szól, hog y L. Simon Lászlónak két fizetése legyen és két állása, hanem arról szól, hogy a kultúrpolitikában van egy olyan szemléletváltás, van egy olyan, ha úgy tetszik, elmozdulás a korábbi állásponthoz képest, ami arról szól, hogy a kulturális kormányzat szeretné azt a fajta politikai mandátumot, amit a választóktól kapott, nagyobb arányban érvényesíteni a döntéshozatalban. Ez egyfajta centralizációs szándék, ami megjelenik ebben a javaslatban is, és amit szimbolizál, az, hogy a kulturális ágazat vezetője vagy tén yleges vezetője, hiszen egy ekkora minisztérium élén álló miniszter, bármilyen kiváló képességű is, nyilván nem fogja tudni az adott ágazat minden ügyét kellő mélységben átlátni, és a valódi kulturális miniszter ebben a kormányban mégiscsak az államtitkár, aki L. Simon László lett a mai naptól kezdve. Ebben az elképzelésben van méltányolható szempont. Én ezt a bizottsági ülésen is elmondtam, egyébként Hiller képviselőtársam is hasonló szellemben szólt hozzá. Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszak, elmúlt bő két év költségvetéseiben azt láttuk, hogy a kulturális ágazat komoly forráskivonást kellett hogy elszenvedjen, miközben a Nemzeti Kulturális Alap bevételei szerencsés módon azóta növekedtek, van egy eltolódás, és bár a mai bizottsági ülésen is L. Simon képviselőtársam amellett érvelt, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnak meg kell maradnia a programfinanszírozás keretében, ezzel együtt is maga ez a törvénymódosító javaslat is tulajdonképpen olyan szándékot is tartalmaz azzal, hogy például az állam által alap ított kulturális művészeti díjak esetében is a Nemzeti Kulturális Alap forrásait fel lehet használni, ami tulajdonképpen már érzékelteti azt a kényszert, amilyen irányban el kellene mozdulni a Nemzeti Kulturális Alapnak, hogy azokat a költségvetési forrásm egvonásokat, amelyeket az intézményalapú
