Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. június 18 (203. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP):
139 Ha a két gondolatot és a két tényegyüttest egymás mellé teszik, nagyjából kirajzolódik az a kép, ami alapján ezt a döntést értékelni érdemes. Az egyik oldalon tehát egy valóban viszonylag rövid idő alatt drasztikusan csökkenő kulturális költségvetési tétel, amely, bármilyen kormányszerkezetben is kormányoztak miniszterelnökök a Nemzeti Kulturáli s Alap hivatalos felállítása óta, mégiscsak összevethető, és az mondható, hogy ez az a kormányszerkezet, amelyben a magyar kultúra támogatása mint kulturális politika, a költségvetési soron történő támogatása a legcsekélyebb. Emlékeztetni szeretnék arra, h ogy valóban más nemzetközi és költségvetési körülmények között az első Orbánkormány önálló kulturális tárcát, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát állította fel, amelynek az érvelése egyébként még az 1998. évi kormányváltás előtt is az volt, hogy e gy önállóan működő, a kultúráért, a nemzeti kulturális örökségért felelős tárcának a magyar politikai struktúrán belüli érdekérvényesítő képessége nagyobb. Ez természetesen abban a helyzetben is igaz, amikor egy teljesen megváltozott nemzetközi körülményeg yüttes és költségvetés idején máshová helyezték, de ez az ellenkező pólus. Ezzel a radikálisan csökkenő kulturális költségvetéssel áll szemben az a Nemzeti Kulturális Alap főösszeg, ami viszont meglehetősen példátlan módon két év alatt 40 százalékkal emelk edett, durván 8 milliárd forintról durván 12 milliárd forintra. Ez, ha egyébként pontosan nézzük a számokat, a 40 százalékot valamivel meghaladó összeg. Ez nagyon komoly eredmény, a magyar kulturális politikának, az államnak mint a legjelentősebb kultúratá mogatónak egy nagyon fontos eszköz. Azt mondhatom, hogy egy olyan körülményegyüttesben és egy olyan világban, ahol egyébként főként KözépEurópában a magánszféra nem tudja és nem is kívánja jelen pillanatban a kultúrát támogatni, legalábbis olyan mértékben , mint a korábbi másfél évtizedben biztosan nem, a Nemzeti Kulturális Alap megnövekedett lehetőségegyüttese óriási felelősség. Ebben a szerkezetben tehát, amelyet én a kultúra érdekérvényesítő képessége tekintetében rossznak és a kultúra szemszögéből hátrá nyosnak tekintek, az a lépés, amelyet a törvénymódosítás javasol, logikus lépés. Azért logikus lépés, mert a Nemzeti Kulturális Alap programköltségvetést finanszíroz, hiszen intézményfenntartásra a jelen körülmények között nem adhat támogatást. (21.50) Ug yanakkor költségvetési soron a kulturális államtitkárság, de egyébként más kormányzati területek esetén is azt kell mondjam, minimális az a biztosított forrás, amiből azt a tevékenységet, amit a kultúraápolók - legyenek azok művészek vagy egy egyszerű műve lődési ház művelődésszervezője - végeznek, össze kell tudni hozni. Ezért a javaslat, ami egy centralizáló lépés, és amely összehozza az államapparátust és annak tisztségviselőit a Nemzeti Kulturális Alap vezetésével és pénzkezelésével, és itt elsősorban ne m az intézményi, szervezeti, hanem a financiális felelősségre gondolok, nagy. Azzal kívánom tehát zárni, hogy ha az arányokat megnézzük, amit az előző esetben, ha emlékeznek még azokra a számokra, amelyeket említettem, hogy az előző évtized közepén, tehát durván fél évtizeddel ezelőtt a Nemzeti Kulturális Alap durván 8 milliárd forinttal, a kulturális terület pedig a minisztériumon belül 70 milliárddal gazdálkodott, 1:9 volt a két szervezeti egység, a minisztérium kulturális részlege és az NKA közötti arány , kilencszer több volt a minisztériumnál, mint az NKAnál, ez jelen pillanatban úgy néz ki, hogy - bízva és őszintén remélve, hogy sikerült a költségvetésben valóban, ha csak kicsit is, de megerősíteni a kultúra költségvetési helyzetét - lesz 30 milliárd, miközben az NKAnál van 12. Ez azt jelenti, hogy durván két és félszeres. Hát ilyen radikálisan megváltozott arányok esetében, amikor 1:9 arányhoz képest 1:2,5 aránylik, a lépés logikus, ugyanakkor az a valóban szerencsés helyzet, és erre érdemes törekedni - mi erre törekszünk , hogy ez az egyébként irreális arány normalizálódjék, ami egyik oldalról jelentkezik, az NKA bevételének azért egyre lassuló ütemű növekedésével, másrészt meg a kulturális költségvetés megerősítésével, mert hosszú távon valóban olya n károkat szenved a magyar kultúra intézményrendszere, amit már semmiféle programköltségvetéssel nem lehet jóvátenni és segíteni.
