Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 27 (166. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Steiner Pál (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Kossuth téri játékok Fidesz-módra?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
697 Felmerül a kérdés: egyszerű és szokásos törvényalkotási hiba vagy valami egészen más, esetleg egy tudatos fideszes játék? A Fővárosi Önkormányzat és az Országgyűlés Hiv atala 2008ban megállapodott a beruházás megvalósításában, amelyet követően a főváros cége, a Parking Kft. koncessziós szerződésben vállalta a beruházás teljes megvalósítását. Az előkészítésre közpénzből elköltött közel 300 millió forintot. Azonban a beruh ázást nem tudta elkezdeni, mert a jogerős építési engedélyt nem kapta meg az V. kerületi építési hatóságtól, azért, mert időközben az V. kerületi, Rogán Antal által vezetett testület úgy módosította saját rendeleteit, hogy az alkalmas legyen a kérelem elut asítására. Rogán Antal 2011 júniusában még úgy vélte, hogy az adott gazdasági helyzetben nem építhető 4 milliárd forintért mélygarázs, miközben az elfogadott költségvetés 2,5 milliárd forint közpénzt különít el a beruházásra. Tisztelt Államtitkár Úr! Válto zotte a gazdasági helyzet, és honnan lett 2,5 milliárd forint közpénz? Változtake az V. kerületi építkezési szabályok, vagy újra megtiltja Rogán Antal az építkezést? Ki fizeti meg a Parking Kft.nek, illetve tulajdonosának a Fővárosi Önkormányzatban az e lőkészítésre elköltött közel 300 millió forint közpénzt? Vajon azért kellette a nyilvánosság elől eldugni a köztársaság főterének átépítését, mert már tudható, hogy melyik Fideszhez közel álló cégcsoport nyeri el a beruházás megvalósítását? (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Lejárt az idő!) Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön ugyan eltér a Házszabály írott és e Házban íratlanként elfogadott szabályától, hogy az ember azt olvassa fel interpellációban, amit benyújt, de ez legye n ennek az interpellációnak a legnagyobb baja. Tisztelt Képviselő Úr! Amit ön reklamál, az az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásról szóló törvénynek azon szakasza, amely azt mondja - eredetileg, Országgyűlés által elfogadott szakasz : “nemzeti vagy onba tartozó állami tulajdonú ingatlant használó központi költségvetési szerv - a (15) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve - a rábízott állami tulajdonú ingatlant vagy ingatlanrészt nem hasznosíthatja, az ingatlanra vagy annak bármely részére vonatko zóan a használatot bármely címen átengedő szerződést nem köthet, továbbá a rábízott állami tulajdonú ingatlanon beruházást, felújítási tevékenységet nem végezhet és nem végeztethet”. Képviselő Úr! Ez a rendelkezés nem változott. Az ön által citált módosítá s egyetlenegy dologra vonatkozik, a Kossuth térre. Az Országház és Kossuth tér - gondolom, ön által sem vitatottan - egy olyan, az állam kizárólagos tulajdonában levő terület, amely egyben kiemelt emlékhelynek is minősül. Tehát akár normatív, külön szabály ozását is az országban elfoglalt helye, a fővárosban és az országban elfoglalt helye mindenképpen indokolja. Az ön által kifogásolt módosítás kizátólag arra vonatkozik, hogy a Kossuth teret és a Kossuth téri együttest kiemeli ebből az általános tiltásból, de nem a versenyeztetésből. Kérem, hogy segítsen összeolvasni a két szöveget, olvasom önnek elő: a törvényben, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon tekintetében törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott érték határ feletti nemzeti vagyont hasznosítani - ha törvény kivételt nem tesz - csak a versenyeztetés útján, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet. Ez a módosítás szövege, és ez t eljes egészében megegyezik az eredeti törvény szövegével. (Mutatja a két iratot.) Tisztelt Képviselő Úr! Én nem kérem, hogy pártpolitikusként ön az én válaszomat elfogadja, de azt kérem, hogy jogászként legalább értse meg.