Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. június 12 (201. szám) - Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KISS SÁNDOR (Jobbik):
5649 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt hallottuk már az előbb, hogy egyrészt az európai uniós előírá sokhoz kell igazítani a törvényt, másrészt pedig praktikussági okokból lett ez a törvény megalkotva. Talán ebből is következik az, hogy bizonyos részei nincsenek átgondolva ennek a törvényjavaslatnak, függetlenül attól mondom ezt, hogy alapvetően persze tá mogatni is lehet sok részét ennek a javaslatnak. Itt már többször elhangzott az, hogy a helyi önkormányzat képviselőtestületének, közgyűlésének kell gondoskodni arról, hogy a gyalogosátkelőhelyek és ehhez kapcsolódóan a vasúti gyalogos és kerékpárátkelő helyek kialakításra kerüljenek. Úgy gondolom, ez sem volt megfelelően átgondolva, mert mint már hallottuk, ennek igen komoly anyagi vonzatai vannak. Úgy gondolom, nincs megfelelően átgondolva, hogy ezt a képviselőtestületre testálják. Kiemelném, ami szeri ntem igen jelentős dolog, ez pedig a közúti ellenőr fogalmának bevezetése. Azt gondolom, talán ez sincs teljesen átgondolva. Ki is ez a közúti ellenőr? A törvényjavaslatból az derül ki, hogy hatósági jogkörrel rendelkező személy lesz. Úgy gondolom, hogy en nek a közúti ellenőri jogkörnek a kialakítása több aggályt is felvet a törvényjavaslat kapcsán, például, hogy ki legyen közúti ellenőr. Itt hosszan fel van sorolva, hogy ki nem lehet, és legalább egy fél oldalon a Btk. van idézve, de azt tudjuk, hogy a Btk . most változik, tehát valószínű, hogy ezt a szakaszt egy újabb módosító javaslattal majd módosítani kell, hiszen a Btk. szakaszai változnak, most tárgyaljuk a Btk.t. Tehát itt már módosítás lesz szükséges. Még egyszer mondom, ki lehessen közúti ellenőr. Magyar állampolgár, szabad mozgással és tartózkodással rendelkező személy. Úgy gondolom, hogy lehetőleg hatósági jogkörrel csak magyar állampolgár rendelkezzen, és ne 18 évesnél legyen idősebb. Most képzeljük ezt, hogy egy 19 éves, esetleg talán leérettség izett, mondhatom azt, gyermek fog hatósági jogkörben eljárni. Szerintem ez sem megfelelő. Nyilvánvalóan utal a törvényjavaslat arra, hogy majd a kormány meghatározza azt, hogy végül is még milyen követelményeket támaszt a közútellenőr személyével szemben, de még egyszer mondom, 18 éves azért ne intézkedhessen már. Amikor olvastam ezt a javaslatot a közúti ellenőrről, nekem az útkaparók jutottak eszembe, már bocsánat. Nem vagyok közlekedési szakember, de a közúti ellenőrnek talán még a neve sem megfelelő, me rt a közúti ellenőr a közutat ellenőrizze, ne a közúti közlekedésben részt vevőket. Azt gondolnám, hogy egy közúti ellenőr az utak állapotára figyeljen. És még egyszer mondom az útkaparót; sokaknak talán az Indul a bakterházból jut eszükbe, hogy ki is volt ez az útkaparó. Az útkaparó az, aki bizony annak idején felügyelt az út állapotára, az út állagára. És mint a nevéből is következik, ha mást nem, a kátyúkat betömte, bekaparta. Nem látom, hogy a mai világunkban, még egyszer használom ezt a kifejezést, útk aparó lenne. Elég itt Budapest környékén közlekednünk, igen sok kátyút találunk, ahol bizony elkelnének az útkaparók. Nagyon szeretném, ha államtitkár úr és a közlekedési tárca figyelembe venné ezt a javaslatunkat, hogy ne abba az irányba menjen el a törvé nyalkotás, hogy minél több hatóságot és minél több ellenőrt szabadítsunk a lakosságra, hanem talán olyan ellenőrökkel is találkozzunk, akik az út állapotára fognak figyelni, akik arra figyelnek, hogy megfelelő feltételek legyenek a közlekedéssel kapcsolatb an. A másik: a (11) bekezdésben olvasom, hogy a közúti ellenőr ezek szerint munkaviszonyban áll, tehát munkáltatója van. Kérem, államtitkár urat, majd erről világosítson fel, mert ezt mindenképpen aggályosnak tartanám, hogy egy közúti ellenőrnek nem az áll am a munkáltatója. Lehet, hogy nem jól értelmeztem, de hogy egy közúti ellenőr munkáltatója, akinek hatósági jogköre van vagy valami ehhez hasonló, ne az állam legyen, azt elfogadhatatlannak tartom. Kérem szépen, ez így nem jól van. Erre valahogy mindenkép pen megoldást kell találni. Aztán képviselőtársam is említette, hogy sokkal pontosabban meg kellene határozni azt az 5. §ban, hogy hol lehet reklámtáblákat elhelyezni, vagy egyáltalán, sokkal adekvátabban meg kell határoznunk azt, hogy hová lehet reklámtá blát vagy bármilyen táblát elhelyezni az utak mentén. Gyakorlott közlekedőkként is láthatjuk, hogy bizony sok olyan tábla van az utak mentén, amelyek például a szabad kilátást akadályozzák. Bólogatnak képviselőtársaim, de azt hiszem, ezzel