Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. június 12 (201. szám) - Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
5640 nem megvetendő, ha ebben folyamatos pontosításokra van szükség. Mindezzel együtt én azt javaslom, hogy támogassuk. Nyilvánvaló, h ogy ha vannak apróbb kérdések, amelyeket módosítani kell, akkor erre valók a módosító indítványok. Egyébként meg, ha elolvassa a képviselőtársam a fejlesztési programmal kapcsolatos törvénymódosítást, ott is látható, hogy a kormány a fejlesztési programot csak nagyon alapos társadalmi, szakmai egyeztetés után tudja módosítani, tehát nem igaz az, hogy önmagában titokban bármit módosíthat. Pontosan szabályozva van a törvényben, hogy milyen szakmai egyeztetések után lehet ezt esetleg módosítani, alapvetően ped ig a törvényben a melléklet ezt közli, tehát - ellenkezőleg a korábbi évekkel - pontosan látható előre, hogy melyek azok a fejlesztések, amelyeket a kormány támogat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönö m, képviselő úr. A következő hozzászóló Józsa István képviselő úr, MSZP. (9.50) DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló T/7416. számú törvényjavaslat általános vitájában azért azzal az általános bevezetővel szeretném kezdeni, hogy ez is jellemző az önök árnyaltabb - nem azt mondom, hogy a kapkodó, de árnyaltabb , strukturált törvényalkotására, amikor egy saláta típusú törvénybe, amelynek vannak kétségkívül támo gatandó, elfogadható részei, szépen besalátáznak olyan csoportérdeket, olyan lobbiérdeket, olyan, a Fideszkormányzathoz kötődő érdekcsoportok számára kedvező dolgokat, aminél azért, hogy azt mondjam, kilóg a lóláb. Tehát az önmagát legjobban szerető kormá ny… - mert az Unióban ez a vélemény természetesen a Fideszkormányról, hogy önmagát szereti legjobban, az ország annyira nem számít. (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Közbeszólásra:) Lehet majd gombot nyomni, képviselőtársam, meg lehet változtatni a kormány zati politikán. Erre hívnám föl az önök figyelmét, hogy amikor sértve érzik magukat az általam elmondottak által, akkor forduljanak a kormányukhoz, és akkor tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Tehát amit a kormány benyújtott az Országgyűlés elé a közlek edési tárgyú törvények módosításáról, ahogy államtitkár úrtól az imént hallhattuk, hogy a kormány szándéka szerint miként fog a javasolt módosítások eredményeképpen fellendülni Magyarországon a természetjáró és kerékpáros turizmus. Nagyon helyes, ez minden ki által támogatott cél. Azt is hallhattuk, hogy hogyan lesz a közúti közlekedés biztonságosabb - mint közcél - mind a kerékpárosok, mind a többi közlekedő számára; miként fog majd a törvény működését követően mostantól soksok kerékpárút épülni - itt volt némi irónia, hogy mi úgy gondoljuk: csak a törvénytől nem fog több kerékpárút épülni sajnos , illetve az is, hogy milyen komoly gyorsítás válik lehetővé az útépítések előkészítése során. Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a javaslat számos jogharmonizáció s kötelezettséget is teljesít, ami természetesen a Jobbik szerint hazaárulás, de én nem akarom eljátszani az ellenzék ellenzékének a szerepét, megcsinálják ők maguk ezt a nemtelen feladatot. Szakértőinkkel megvizsgáltuk a törvényjavaslatot, és bár az imént elmondott szabályozási célok igen előremutatóak, nemesek és támogatandók, azt állapítottuk meg, hogy a törvényjavaslat valójában nem csak a hangoztatott célokat szolgálja, sőt, ezen célkitűzések tényleges megvalósításáról szól talán a legkevésbé. Míg ugya nis a törvényjavaslatnak az elmondottak szerint a kerékpárosok nagyarányú támogatásáról, a javuló közlekedésbiztonságról, az útépítések felgyorsításáról kellene szólnia, valójában nem szól másról, mint a pénzbeszedés növeléséről, a hatalomkoncentrációról, a hatóságok számára egy öncélú adatbázisépítésről, a kézi vezérelt személyzeti politika és az adminisztrációnak a korrupció lehetőségét is megteremtő bővítéséről;