Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. június 11 (200. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
5624 elnöki asztalának elülső oldalán. Ez v olt a négy, Tisza István elleni merénylet közül az első, amelyet az akkori házelnök sztoikus belenyugvással tűrt, sőt a lövések eldördülése után továbbra is állva, rendíthetetlen nyugalommal folytatta az ülés levezetését, a lövöldözést pedig egy szerencsét len őrült tettének minősítette. Tisza István a XX. század eleji magyar politika tragikus sorsú irányítója, küzdelmeket és megpróbáltatásokat bátran felvállaló, éppen ezért végletesen megosztó miniszterelnöke volt. A mártír kormányfő számára mindig nemzete boldogulása volt a legfontosabb. A szláv és germán népek tengerében élő magyarság biztonságának, fennmaradásának és nemzeti fejlődésének letéteményesét az OsztrákMagyar Monarchia megőrzésében, a kiegyezés rendszerének változatlan fenntartásában látta. Tis ztában volt a meglévő kereteket démoni erővel szétfeszíteni akaró problémákkal, s azokra lázasan kereste a megoldást. Igyekezett a ’68as alapok kiterjesztésével megegyezni a nemzetiségekkel, elsősorban a legnagyobb létszámú és emellett nem szláv népek köz é tartozó románokkal, ennek sikertelensége azonban nem rajta, hanem javarészt a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd álnok és megosztó politikáján múlt. Megérezte a háború fenyegető közelségét, ezért volt elfogadhatatlan és érthetetlen számára, hogy a külpolitikailag teljesen tájékozatlan magyar politikai ellenzék, délibábos vágyálmaitól eltelve, hogyan képes nemzeti eredményt látni abban, ha az európai hatalmak közötti feszültségek folyamatos eszkalálódása és a világ összes hatalmának Németország és a Monarchia ellen irányuló fegyverkezési láza közepette sikerül leszavaztatnia egy, a nemzeti véderő növelését vagy fejlesztését szolgáló törvényjavaslatot. Politikai credójába sem az irreális magyar függetlenségi jelszavak esztelen támogatása, sem pedig a császárnak való feltétlen megalázkodás vagy az osztrák birodalmi ambícióknak való kritikátlan behódolás nem fért bele, ezért határozottan és egyedüliként, a mindenkori magyar érdek elsőrendűségét hangoztatva szembeszállt a Monarchia és Németország Szerbia elleni világháborúval fenyegető támadási terveivel. A háborús vereség közeledtével felhívta a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a Károlyipárti képviselők és idegen érdekeket kiszolgáló újságírók hazug, izgató és nemzetáruló kijelentéseikkel szemben a magyar csapatok még hosszú ideig képesek megakadályozni az ellenség betörését. Hazahívásuk követelése és leszerelésük tehát szemfényvesztés, merénylet a nemzet függetlensége, szabadsága és biztonsága ellen. Emberi nagysága, vezetői képességei és feltétlen hazaszeretete kiemelték kortársai közül, ezért a megtévesztett budapesti csőcselék vállán hatalomra jutott Károlyi Mihály martalóc bandája elsőként vele végzett a kommunista történészek által dicsőített és vértelennek hazudott őszirózsás forrada lom legelső napján. “Tisza ledőlt, mint a zuhanó tölgy, és magával tépte a földet, amelyben gyökere élt. Amíg lábon állt, senki se tudta, milyen nagy. Mint a fát a rengetegben, csak akkor lehetett megnézni, amikor kidőlt” - írta meggyilkolása után a Nobeldíjra jelölt Tormay Cécile Bujdosó könyv című megrázó történelmi naplójában. Hóhérai képtelenek voltak erős kézzel irányítani az ölükbe hullott, eszeveszett forradalmi mámorban úszó Magyarországot, ehelyett kommunista szólamok által elvakítva szétzülleszte tték a hadsereget, ezzel lehetővé tették a környező országok szedettvedett seregei számára az ősi magyar földek megszállását, majd végső tehetetlenségükben a bolsevizmus karjaiba taszították az országot. “Kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jel ének tekinthetőe, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat meggyilkolják, a legbutábbikat pedig megteszik miniszterelnöknek” - vetette papírra Sigmund Freud 1918. november 18án. Örvendetesnek és reménykeltőnek tartom, hogy a korábbi rendszerek hazugságai é s ferdítései által befeketített vagy elhallgatott államférfiak, költők és írók között a vasgróf is egyre inkább helyére kerül a magyar történettudományban és a politikai gondolkodásban. Köztéri szobra több helyen is van már, és magam csak bizakodni tudok a bban, hogy rövidesen nemcsak Zuglóban vagy a Debreceni Egyetem campusán, hanem szakrálisabb helyszínen, a Kossuth téren is leróhatjuk majd
