Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 21 (165. szám) - A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
537 (Felmutatja.) , rengeteg ismerős névvel. Azt hiszem, nagyon sok nevet ismerünk itt: Pető László - ugye, Pető Iván felmenőjéről van szó - vagy éppen a körmös Bauer és felesége, vagy Bárd Károly, Ba jor Nagy Ernő, Berkesi András, és még hosszan folytathatnánk a sort, olyan emberek, akiknek a haja száluk nem görbült a rendszerváltást követően. Végül, de nem utolsósorban a nemzetközi összefüggésre szeretnék utalni. Az Európa Tanács 2012. január 27i köz gyűlésén elfogadta az erőszakos lakosságcseréről, kitelepítésekről mint emberi jogi jogsértésekről szóló határozatát. Egy nagyon fontos határozatot, 1863/2012. Ebben elítélik az ilyen típusú lakosságcseréket, először az emberi jogi történelemben, és megáll apítják, hogy az államoknak felelőssége van a kártérítésre, és igenis egyéni büntetőjogi felelősséget tételeznek ezek a cselekmények, hiszen ezek emberiesség elleni bűntettnek minősülnek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a határozati javaslatban siker ült módosító javaslattal elérnem azt, hogy elítélték, elítéli ez a határozat a kommunista diktatúra kitelepítéseit is. Tehát ennek szellemében kérem a képviselőtársaimat, hogy így nézzünk szembe ezzel az üggyel, és lépjünk tovább egy emlékhatározatnál, és legyen kézzelfogható… ELNÖK (dr. Latorcai János) : Képviselő úr, van lehetőségem arra, hogy egy perccel meghosszabbítsam a felszólalását a Házszabály előírásai szerint. DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm szépen, akkor igénylem ezt a lehetőséget, és akk or egy lendülettel még ezt lezárnám. Tehát igenis az igazságtételi elem nélkül ennek a határozatnak, úgy gondolom, nincs elég ereje. A szándék abszolút szimpatikus és elfogadható nekünk, de mi szeretnénk többet, és szerintem önök is többet szeretnének, a k ormánypárti oldalon, biztos vagyok benne. Azt gondolom, hogy az ifjú baloldali barátaink is hasonló dolgot támogatnának, hiszen szerintem nekik éppúgy érdekük a megtisztulás, mint adott esetben liberális kollégáinknak, akiknek elég nagy tehertétel az, hogy Pető Ivánék voltak itt a meghatározó megmondóemberek, ÁVHs múltú szülőkkel. Tehát összességében ez egy olyan alkalom, ahol igazságtételt lehet adni mind az áldozatoknak, mind pedig a megbüntetést az elkövetőknek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik pads oraiban.) (15.30) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szilágyi György képviselő úr következik kétperces felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr! SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök ú r. Kicsit mindig furcsán érzem magam, amikor ilyen dolgokról beszélünk, mert valóban - kapcsolódva Gaudi Tamás szavaihoz is , ilyenkor itt elég nagy az egyetértés a tisztelt Házban, és szavak szintjén mi harcostársaknak nevezhetjük magunkat a kommunizmus elítélésében. Az alaptörvény és például most, ezen OGYhatározat kapcsán is ez egyértelmű, hogy mind a ketten így gondolkozunk. De mi szeretnénk azt, hogyha harcostársainknak mondhatnánk önöket a tettek mezején is. Eddig erre nem sok példa volt, hiszen elé g, ha csak azt megemlítem, hogy a kommunista luxusnyugdíjakat önök folyamatosan leszavazzák, tehát hogy megszüntessük ezeket. Elég, ha csak azt említem, hogy a kommunista vezetők kizárását a közéletből, amit többször kezdeményeztünk, önök már bizottsági sz inten folyamatosan leszavazzák. Vagy elég csak a tegnapi napra gondolni, amikor az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát önök szintén megakadályozták és leszavazták. Tehát szeretnénk azt, ha végre tettekben, és nemcsak szavakban egy napig értenénk itt egye t, hanem utána önök tettekben is segítenék azt az elszámoltatást, azt az igazságtételt, amire ennek az országnak szüksége van. És erre szeretném kérni önöket.