Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 21 (165. szám) - A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
535 emberiesség elleni bűntettek nem tekinthetők elévültnek, annak ellenére, hogy viszonylag régen történtek ezek a kényszerkitelepítések. Ejtsünk néhány szót a kitelepítésről is. A kezemben van egy nagyon komoly, autentikus könyv, a “Kitaszít ottak” című kötet. Azt gondolom, hogy a hortobágyi kitelepítetteknek talán ez a legfontosabb üzenete, lenyomata, amit Miskolcon adtak ki a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete kiadásában 2002ben Hantos Zsuzsa főszerkesztésében. Itt eg y elég érdekes okfejtés szerepel arról, hogy tulajdonképpen nem is lehet kitelepítésnek nevezni azt, ami akkor történt. Egyrészt 1945ös kommunista hatalomátvételről lehet beszélni. Tulajdonképpen már eleve az nem helyes, hogy a Rákosirendszerhez kötjük e zeket az úgynevezett osztályharc jegyében meghirdetett leszámolásokat. (15.20) Miről volt itt szó? Amikor a Vörös Hadsereg szuronyai alatt megrendezték az első szabad választásokat, egy furcsa dolog történt: a Kisgazdapárt nyert 57 százalékkal, a kommunist ák alig kaptak 17 százalékot. De mégis, mögöttük volt a Vörös Hadsereg, mögöttük voltak a helytartók, és gyakorlatilag elérték, hogy övék legyen a Belügyminisztérium. Elkezdték felépíteni szisztematikusan a katonapolitikai osztályt, aztán az ÁVHt. Kiszell y Gábor örökérvényű könyve - Isten nyugosztalja a szerzőt - letette az asztalra, hogy az ÁVH végül is hogyan épült fel, és hogyan likvidálták az itt ülő demokratikus érzelmű hazafi képviselőket, hogyan hurcolták el, hogyan végezték ki, hogyan iktatták ki a politikai ellenállók sorából. Gyakorlatilag ezt a gyakorlatot a kommunisták már ’45től elkezdték, és elkezdték azt is, hogy tulajdonképpen az e rendszer ellenségének minősíthető elemekkel egyszerűen úgynevezett csapásmérési műveleteket kezdtek. A csapásm érésnek végrehajtója volt az ÁVH, és a megtestesülése többek között ezek a bizonyos több kategóriába sorolható, egyes felmérések szerint legalább 300400 ezer ember életét érintő, egyrészt úgynevezett kitelepítések, internálások, illetve rendőrhatósági fel ügyelet. Tehát mindennek az volt az összessége, az összüzenete, hogy a nemkívánatos előző rendszerben, a Horthyrendszerben végül is a társadalom krémjét jelentő szereplőkkel szemben lecsapjanak, mert a könyv szerint a kitelepítettek közül megtaláljuk a ne gyvenes évek magyar társadalmának minden képviselőjét. Volt köztük földbirtokos, arisztokrata, értelmiségi, miniszteri tanácsos, jegyző, főjegyző, orvos, malombérlő, plébános, pap, papnövendék, ezredes, tiszt, csendőr, tisztviselő, kereskedő saját üzlettel , kulák, középparaszt, szegényparaszt, napszámos, ipari munkás, koncentrációs tábort túlélt zsidó és magyar, jugoszláv és görög kommunista. Tehát sokféle embert érintettek ezek az úgynevezett kitelepítések, amivel - mondom, azért - tényleg óvatosan kell bá nni, hiszen végigvezeti a könyv, és azt mondja, hogy ez nem is deportálás, nem is telepítés, nem is kitelepítés, nem is száműzetés, nem is kitiltás, nem is elhurcolás, és tulajdonképpen az európai joggyakorlat nem is ismer olyan fogalmat, írja a könyv, ami t egyáltalán a hortobágyi meghurcoltakra rá lehet olvasni, akiknek úgy teltek a hétköznapjaik, mint például olvashatjuk Dér István leveleiből. Egy részletet felolvasnék: 1953ban, Mihályhalmán, a “kedves jó szüleimnek” címzett levélben a következőt írja. N yilván a levelet nem küldhette el természetesen, csak megírta a levelet. “Ma húsvét vasárnapja van, nincs kényszermunka, s így módom van (de jogom nincs) arra, hogy legutóbbi soraitokra válaszoljak. A válaszadással a három év alatt még ilyen soká nem várta m, de szolgáljon mentségemül, hogy hetek óta reggeltől estig kubikolok, másrészt a rendőrség fokozta a levelezésünk körüli éberségét, ellenőrzését. Kutatások, motozások napirenden vannak, de a csomag- és levélletiltásom is kedvezőtlenül érintett. S immáron a harmadik feltámadást éltem itt meg, és ez is kizárja, hogy bárminek is örüljek. Nem is úgy, mintha kilátástalannak látnám a holnapot, de az örökös reménykedés, a folytonos bizakodás, az idegek folytonos játszi játéka végül kimerít és elfáraszt. Most már három esztendeje annak, hogy minden lépésem, sőt még az álmaim is rendőrpuskák árnyékában történik. Kérdem, minek örüljek. Bizonyos, hogy egy jottányit sem engedtem a teóriámból, és vigasztalásra ma sem vagyok rászorulva, de három esztendeig egy ilyen alp ári életet élve elfáradtam.” Hát, nagyon visszafogottan fogalmaz a levélíró, hiszen ennél sokkal durvább dolgok is történtek, ezt nagyon jól tudjuk, tehát gyakorlatilag az ottani körülményekbe került emberek közül nem egyen
