Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. június 4 (197. szám) - Döntés kivételes sürgős tárgyalásban történő eljárásról - ELNÖK (Kövér László):
4987 Megállapítom, hogy a Ház 41 igen szavazattal, 264 nem ellenében, 5 ta rtózkodás mellett a napirendkiegészítést elvetette. A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló T/6415. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig ezen az ülésen kerül jön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 39 igen szavazattal, 280 nem ellenében, tartózkodás nélkül az indítványt elvetette. A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a külföldiek termőföldön történő z álogjogalapításának megakadályozása érdekében szükséges törvények módosításáról szóló T/6425. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig ezen az ülésen kerüljön sor. Kérem, szintén gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.) A Ház az indítványt 40 ig en szavazattal, 247 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elvetette. Tisztelt Országgyűlés! A kormány azt javasolta, hogy az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú előterjesztés módosító javaslatainak határozathozatalára ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többséggel a javaslatot elfogadta. Az MSZP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a büntető törvénykönyvről szóló T/6958. számú előterjesztés részletes vitájának lezárására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 82 igen szavazattal, 237 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot nem támogatta. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/7022. számú törvényjavaslat mai záróvitájában képviselőcsoportonként 20 perces időkeret ál ljon rendelkezésre. A záróvita időkeretét az elnöki jogkörben kiadott napirendi ajánlás frakciónként 55 percben, a független képviselőknek 33 percben terjeszti az Országgyűlés elé. Most tehát az MSZP képviselőcsoportja által előterjesztett 2020 perces i dőkeretről határozunk. Aki az indítvánnyal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elutasította. Döntés kivételes sürgős tárgyalásban történő eljárásról ELNÖK (Kövér László) : Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a mai ülés napirendje egészüljön ki az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról szóló T/7410. számú előterjesztés kivételes sürgős elj árásban történő megtárgyalásával és határozathozatalával. A határozati házszabályi rendelkezések 128/A. és 128/B. §ai alapján a szükséges támogató aláírások benyújtásával azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására ma 15 óra 30 percig legye n lehetőség, a módosító javaslatokról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Tisztelt Országgyűlés! Az egyes házszabályi rendelkezések 128/B. § (1) bekezdése alapján a kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalásr ól az előterjesztő esetleges felszólalása után az Országgyűlés vita nélkül határoz. Megkérdezem az előterjesztőt, kívánjae az indítványt indokolni. (Nincs jelzés.) Amennyiben nem, most a döntéshozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a határozati házszabályi rendelkezések 128/B. § (1) bekezdése alapján a kivételes sürgős eljárásban