Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 30 (196. szám) - Liu Yingli Shenzhen város alpolgármesterének köszöntése - A biztosítási adóról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - MÁRTON ATTILA (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz):
4844 célozzuk, akkor elmondtam, elmondtuk, hogy az lenne a fontos, hogy az extraprofitot úgy szüntessük meg, hogy a pénz ne a költségvetés átláthatatlan bugyraiba kerüljön, hanem ez a pénz árcsökkentésen keresztül ott maradjon az embere knél, ott maradjon a fogyasztóknál. Ehhez szükség lenne arra például, hogy a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás mintájára hordozhatóvá tegyünk több biztosítást is. Végül egészen konkrétan az adó kapcsán elmondtuk, hogy ha már be kívánják vezetni, akkor mindenképpen javasoljuk, hogy kössék állami szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz, tehát ezeket kelljen belőle finanszírozni, másrészt tegyék mentessé a mezőgazdasági biztosításokat és az árvízkárral szembeni biztosításokat. Ezek az LMP javaslatai. Kösz önöm szépen a lehetőséget. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Józsa képv iselő úr és Scheiring képviselő úr is bizonyos adófilozófiai kérdéseket vetett fel. Úgy gondolom, hogy nagyon helyes, ha ezekről beszélünk, már csak azért is, mert úgy érzem, hogy Józsa képviselő úr hozzászólásánál kibújt a szög a zsákból. Azt mondta, hogy a szegényektől elveszünk. Hát szegény bankok, szegény biztosítók, szegény energiaszolgáltató cégek, szegény távközlési cégek - ugyanis a különadók ezeket a cégeket érintették. Ugyanakkor amikor bevezettük az egykulcsos adót, és ez itt egy komoly adófilozó fiai kérdés, akkor azt mondtuk, hogy mindenkit arra ösztönzünk, hogy minél nagyobb teljesítményt tegyen le az ország közös asztalára, hiszen ekkor arányossá válik az adózás, ha egykulcsos adózás van. Amire Józsa képviselő úr csúsztatva próbált célozni, az pedig, igaz, kivezettük az adójóváírást, viszont bevezettük a bérkompenzációt, sőt egy kompenzációs alapot is biztosított a kormány azoknak a cégeknek a számára, amelyek nem tudják ezt meglépni. Tehát az igen durva csúsztatás, amelyet Józsa képviselő úr eb ben a témában próbált előhozni. Scheiring képviselő úr hozzászólásával tökéletesen egyetértek. Nekünk az az adófilozófiai célunk, hogy a pénz minél inkább maradjon az embereknél. Ezek után most már csak azt nem értem, ezt ön mondta most az előbb, hogy és a kkor miért nem támogatták az egykulcsos adó bevezetését, amikor most, ebben a hozzászólásban ön mondta, hogy ez lenne a cél. Hát, tisztelt képviselőtársaim, mi pontosan ezt szeretnénk megvalósítani, és ezért is vezettük be az egykulcsos adórendszert, hogy mindenkinél lehetőség szerint minél több pénz maradjon, ő döntse el saját maga, hogy milyen szolgáltatást vagy milyen terméket vásárol, és az abban lévő adótartalmat fizesse meg. Ez mindenkinek a saját szabad döntése legyen. Még egy nagyon fontos dolog: me gint Józsa képviselő úr csúsztatására hadd utaljak vissza, ez se maradjon a levegőben, és a tévénézők számára is legyen világos: tisztelt képviselőtársaim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , a biztosításon nincs áfa. Tehát az áfát nem kell megfizetni a biztosítások után. Ez tény. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Pichler Imre László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót. PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy nincs bent Józsa képviselő úr, mert én is emlékeztetnék, 2002 és 2006 között ellenzéki képviselőként mindig tényekre hivatkoztunk azokban a felszólalásokban, és n em hazugságokkal próbáltuk netalántán elérni a céljainkat.