Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 30 (196. szám) - Liu Yingli Shenzhen város alpolgármesterének köszöntése - A biztosítási adóról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
4829 gazdaságára, ez mindig pénzt von ki a gazdaság finanszírozásából. Csökkenti a lehetőségeket, mert ott van egy csomó hiány, és annak az adósságszolgálata, a kamata terheli az ország költségvetését, és hiányt is generál. Bajaink, én úgy gondolom, hogy ebben gyökereznek, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, mert az országnak komoly gondjai vannak. Az, hogy most a költségvetési hiányt 2,7 vagy 2,5 százalék tájékán lehet t artani, az köszönhető az új kormánynak. Ezt sosem tartotta be például a Gyurcsány- és a Vereskormány, hanem csettintettek és fölvettek az IMFtől, valamint az Uniótól is hitelt, amelyet most vissza kell fizetni. Az szintén tőkekivonást jelent a gazdaságbó l, amely komoly terhet jelent szintén a költségvetésre. Hölgyek, Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem illik arról elfeledkezni, hogy a pénzügyi és gazdasági válságba Európa országai különböző erőnlétben érkeztek; azaz voltak jó gazdaságok, és voltak kivére ztetett gazdaságok. Ugye, nem kell beszélnem arról, hogy Magyarország melyik körbe tartozott? A gazdasága kivéreztetett volt. Amikor el lehetett volna adósodni, pontosan a gazdaságélénkítése miatt, helyesebben arra pénzt fordítani, ahogy tették a németek i s… - Merkel asszony, emlékeznek rá, a prémiumokra, hogy az autóiparát ébren tartsa és működtesse, külön adósságot vállalt és engedményeket tett. Szóval, kivéreztetett volt a magyar gazdaság, a magyar pénzügyi rendszer, és a szakadék szélén állt az ország. Ez nem dráma, ez ténylegesen így történt. Aki ezt nem hiszi, az olvassa el az elmúlt évek költségvetését. Még egyszer szeretném említeni, hogy Magyarország hitelét vesztette. Kedves szocialista és kevésbé szocialista képviselőtársaim, akik most függetlenek , önök hiteltelenítették az országot. Az uniós csatlakozást követően nem tartották a szavukat, nem tartották be azt, hogy nem adósodik el az ország 3 százalékon felül. Önök eladósították az országot, és minden évben a költségvetést mindig túllicitálták, va gy éppen a gazdálkodásuk hiánya miatt generáltak iszonyú kiadásokat. Épp ezért eléggé furcsa volt hallani Kolber Istvántól, hogy az állami költségek magasak. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az új kormány megtett mindent annak érdekében, hogy az állami k öltségeket csökkentse. Nem tették ezt meg korábban. Aztán azt is furcsa volt hallani - Kolber István nem tudom, melyik újságokat olvassa és honnan informálódik , hogy kifelé vagyunk a gazdasági válságból, a világ meg a pénzügyi válságból. Hölgyeim és Urai m! Hol él, mondjuk, Kolber István úr, aki, bocsánat, nincs bent, de a szavait fölírtam? Mert ugyanis először is kezdődött egy pénzügyi válsággal, a pénzügyi válság generált gazdasági válságot, és sajnos ebben a pénzügyigazdasági válságban, ebben a hideg z uhanyban még fürdőzik majd’ egész Európa. Én nem tudom, hogy ki lábal ki ebből - szeretnénk mi is gyorsan kilábalni, minél hamarabb, szeretnénk azt is, drukkolunk egész Európának. De azért csak gondoljanak a spanyol, portugál, olasz, görög, francia és egyé b más országok problémájára is; én úgy látom, hogy még nem igazán lábalnak. Tömegesen mondható az Európa pénzügyeiről és gazdaságairól, a pénzügyek tekintetében az euró is válságban van, és még nem tudni, hogy milyen atrocitások érik majd Magyarországot, é s milyen válságjelenségek hullámoznak be és löknek föl alkalmasint bizonyos kormányzati elképzeléseket a közeljövőben, a gazdasági válságban pedig nem érzem még sehol sem azt, sőt a magyar emberek egyáltalán nem érzik azt, hogy valami is jobbra fordulna, v alami is jobban menne - és nem a kormány hibájából. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha ez csak a magyar kormány hibájából történne, akkor nagyon nagy baj lenne. De egyelőre sehol sem látják a kiutat. (Dr. Józsa István: Baj van!) Látom, hogy nem teljesen értene k vele egyet, de ez szívük joga, hisz mondtam, ez a Ház sok mindent elbír, még a demagógiákat és hazugságokat is (Dr. Nemény András: Most is!) , és büntetlenül lehet mindenféléket mondani. Hogyha egy kicsit a lelkiismeretüket, tisztelt baloldali képviselőtá rsaim, elő lehetne hívni, tessék megmondani, hogy mire költötték el azt a rengeteg államadósságot - jó lenne tudni. Azonkívül jó lenne tudni azt is, hogy mire költötték a bevételt, mondjuk, a MOL értékesítéséből, a Malév