Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 29 (195. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Gúr Nándor (MSZP) - a miniszterelnökhöz - “Álkérdések állások helyett” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter:
4709 Az eddigi nemzeti konzultációk lényege az volt, akár az alkotmányozás, akár pedig a szociális konzultáció tekintetében, hogy a magy ar társadalom túlnyomó többsége egyetért azzal, hogy munkaalapú társadalmat kell létrehozni, ahol az érdemek alapján történő érvényesülés a munkában szerzett érdemeket jelenti. Ez azt is jelenti, hogy a mostani nemzeti konzultációból beérkezett válaszoknak kell a jövőben alárendelnünk a saját politikai céljainkat is, azaz amikor azt tűzzük ki célul, hogy versenyképes Magyarországot kell teremteni, hogy mire Európa kikerül a gazdasági válságból és a gazdasági növekedés időszakába lép, addigra Magyarország kö vetni tudja a nagy európai országokat a gazdasági növekedésben, akkor azt is tudnunk kell, hogy melyik azok a konkrét megoldások vagy melyek azok a konkrét irányvonalak, amelyek a társadalom többségének a támogatását élvezik. Már csak azért is, mert a tíz éven belül megvalósulandó 1 millió munkahely - amelyet 2010ben tűzött ki célul a kormány - ha tényleg megvalósul, akkor valóban a társadalom támogatását élvezze, és a versenyképesség erősödésével járjon. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Egyperces viszonválasz illeti meg Gúr Nándor képviselő urat. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Miniszter Úr! Önök szétrombolták a bizalmat Magyarország irányában a kettős beszédükkel és a mindennapi cselekedetük kel. Nem áramlik a tőke, nincs a munkaadóknak hitel, nem tud működni a gazdaság, a munkavállalók pedig kiszolgáltatott helyzetben vannak. Nem gazdasági növekedés van, amit ígértek, hanem csökkenés van. Év vagy év, negyedév vagy negyedév viszonylatában másf él százalékpontos csökkenésről lehet számot adni. A munkaadókat a falhoz szorítják, a munkavállalókat megnyomorítják. Ez az önök két éve a munka világát érintően - és akkor nemzeti konzultációról beszél? Ne arról beszéljen, miniszter úr! Munkahelyeket tere mtsenek, tisztességes béreket biztosítsanak, hogy a dolgozók ne elszegényedjenek, hanem mindennap meg tudják élni az életüket. Tudja, ebben az országban az önök kormányzása alatt magasabb adóelvonások érvényesülnek, csökkenő bérek vannak, a magasabb adóelv onás és a csökkenő bérek mellett 27 százalékos európai csúcsos áfa, 5,5 százalékos infláció, a legmagasabb Európában. Miről beszélnek? Aki szegény, aki nem tehetős, az veszít, aki tehetős, az az önök jóvoltából még tehetősebb lesz. Ez elfogadhatatlan. Kösz önöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Egyperces viszonválasz, miniszter úr! DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter : Köszönöm szépen, elnök úr. Csak röviden, engedje meg tisztelt képviselőtársam, hogy egykét dologra azért emlékeztessem. Egyrészt én arra bátorkodom válaszolni, amit ön kérdez. Ön a nemzeti konzultációt kérdezte, én arra válaszoltam. Hogy aztán ön a saját viszonválaszában azt mondja, hogy ne arra válaszoljak, ezzel én már nem tudok mit kezdeni, ez más jellegű problémát takar. Hogy a bizalmat biztosan mi romboltuke szét, én ebben nem vagyok annyira biztos. Ön biztos régebb óta képviselő, mint én és árgus szemekkel figyelte a parlamenti vitákat az előző ciklusban is. Talán a napi politikai esemény ekre is emlékszik. Hadd emlékeztessem még egyszer arra - amire talán szintén emlékszik , hogy 2006ban Libanon után Magyarországon volt a legnagyobb költségvetési hiány a világon. És talán arra is emlékszik, hogy 2007ben az Európai Unióban a legnagyobb v olt a költségvetési hiánya Magyarországnak. És talán arra is emlékszik, hogy Magyarország 2006 óta mély gazdasági válságban volt, amikor 2008ban megérkezett az európai gazdasági válság. Hogy ki rombolta szét a bizalmat, azt ön ezek után eldöntheti, a befe ktetőknek mindenesetre egyértelmű válaszuk van erre. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)