Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 29 (195. szám) - Göndör István (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Felelőtlenség, hozzá nem értés vagy egyszerűen pénzszivattyúzás?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
4698 listán nem szereplő 2 ezer lakos egyenérték alatti települések. Ez évek óta így van, szakmailag nyilván íg y is helyes. Az agglomerációs listáról való lekerüléshez a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatósághoz kellett fordulni, amely, amennyiben a kérdést megalapozottnak tartotta, igazolást állított ki, amely alapján később elvégezték a törlést, a hivat kozott melléklet módosítását. A kormányhatározatmódosítás közötti időben az igazgatóság igazolásának csatolásával lehetett érvényesen pályázni. Hiszem, hogy ez is a helyén van. A probléma csak ott van, hogy az NFÜ rendkívül hozzáértő csapata ezt a gyakorl atot megváltoztatta, az igazolással rendelkező települések pályázatát egyszerűen elutasították. Meggyőződésem, hogy az NFÜ háza táján nem mennek jól a dolgok. Tisztelettel kérdezem: ha nincs pénz, akkor miért írnak ki egy pályázatot? Mi a megoldás, miben r eménykedhetnek a kistelepülések? Ki és miért akadályozza a kistelepülések szennyvíztisztítását? Miért tűrik, hogy a kistelepüléseket és azok lakóit átverjék és megkopasszák? Mit ér a vízügyi igazgatóság igazolása, ha azt az NFÜ nem fogadja el? Meddig tűrik és akadályozzák az uniós források mielőbbi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) hasznos felhasználását? Lehet, hogy a kistelepüléseknek is csatlakozniuk kell bizonyos érdekkörökhöz? Köszönöm szépen. Várom a válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Kövér László) : Fónagy János államtitkár úrnak adom meg a szót. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A részletek előtt lássuk az uniós fejlesztési f orrások felhasználásával kapcsolatos tényeket. A kormányváltás óta dinamikusan emelkedett a szerződött projektek száma. A 2007 januárja és 2010 májusának vége, tehát az előző kormány időszaka közti eredményeket nagyjából megdupláztuk. Csak ezt a mutatót te kintve Magyarország fejlesztéspolitikája mintegy 100 százalékkal hatékonyabb, mint a korábbi kormány alatt volt. Jelentősen növekedett a kifizetések összege is. Az MSZPkormányzat teljesítményével összevetve a heti átlag tekintetében 5,5 milliárd forint he lyett mintegy 20 milliárd forintról beszélhetünk hetente, ráadásul bebizonyítottuk azt is, hogy az intézményrendszer képes megfelelő mennyiségű számla beérkezése esetén a heti 50 milliárd forint kifizetésére is. A forrásfelhasználás gyorsítása érdeké ben már eddig is számos intézkedést hoztunk: egységes eljárásrendet alkottunk; központosított rendszert vezettünk be; átláthatóvá tettük az intézményrendszert; csökkentettük a közreműködő szervezetek számát; egyszerűsítettük a pályázást; lehetővé vált a pá lyázatok elektronikus formában történő beadása; csökkentettük a kifizetések előírt határidejét; egyszerűsödtek a kiemelt projektek előkészítésére vonatkozó szabályok; bevezettük a kifizetési folyamatban iktatott elektronikus aláírást. A statisztikai adatok egyértelműen az új rendszer hatékonyságát bizonyítják. Az Új Széchenyiterv megindítását követően közel 24 ezer pályázat érkezett be, az ezek alapján igényelt támogatás pedig több mint 2450 milliárd forint. Ráadásul a következő négy hétben 19 új pályázati kiírás indul, mintegy 50 milliárdos keretösszeggel. Ezek után néhány szó a részletekről. Vizeink fokozott védelme megköveteli a szennyvíz elvezetésével, tisztításával kapcsolatos fejlesztések kiemelt kezelését. Az Unió irányelvei a szennyvízelvezetést ill etően csak a 2 ezer főnél nagyobb lélekszámú településekre kötelezőek, a kormány mégis figyelmet fordított és fordít a kistelepülések helyzetének javítására. Az operatív program keretében eddig 95 beruházás támogatásáról döntött a kormány, a megítélt támog atás összege meghaladja a 25,5 milliárd forintot. Igazi lendületet ez a terület is a kormányváltás után kapott: 2010 júniusa óta 58 darab projekt szerződött, 15,3 milliárd forint összegben.