Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 18 (191. szám) - Bejelentés a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló törvényjavaslat visszavonásáról - Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
4332 odamennek egy felelős vezetőhöz, és azt mondják, ehhez vagy hozzájárulsz, vagy kirúgunk - akkor méltányos lesz magával szemben, mert azt mondja, inkább hozzájárulok, csak ne rúgjanak ki? Ez tehát egy gumicsont. Nem lenne szab ad ezt benne hagyni, pontosan meg kellene határozni, pontos szempontokat kellene figyelembe venni, és ezek alapján a szempontok alapján dönteni. Ha valóban olyan sportlétesítményről van szó, mint amit Kovács képviselő úr is elmondott, és van lehetőség vált oztatásra, akkor lehessen változtatni, de hogy ezt ráhúzzuk bármilyen sportlétesítményre, az szerintünk sem megfelelő. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Ismételten felhívom képviselőtársaim figyelmét - úgy látom, fel ke ll olvasnom a jogszabálytervezetet : “A méltányossági eljárás szabályait jogszabály határozza meg,” tehát nem lehet öncélúan eljárni vele kapcsolatban, az elidegenítéshez és a megterheléshez pedig a c) pont előírása értelmében az ingatlan helyett “azzal é rtékben és sportcélú használatában egyező másik ingatlant kell biztosítani”. Ezt csak azért olvastam fel képviselőtársaimnak, mert már félrecsúszott ezzel kapcsolatban a vita, és az elnök feladata, hogy mederben tartsa a vitát. Kétperces hozzászólások köve tkeznek. Lasztovicza Jenő képviselő úr következik. LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Örülök elnök úr előbbi felolvasásának, annak, hogy az ellenzéket felvilágosította ezekről a dolgokról. Szilágyi képviselő úr is bosszantóan fé lrebeszél, és ezzel félretájékoztatja a közvéleményt is. Olyanokkal fenyeget, hogy mi lesz a Fradipályával, meg egyebekkel. Azt gondolom, a jelenlegi kormány az előző ciklusában már bebizonyította, hogy a sportot, a sport támogatását és fejlesztését nagyo n komolyan veszi. Gondoljunk csak vissza arra, hogy az Aréna leégett, pillanatok alatt felépítette a Papp Lászlócsarnokot az akkori kormányzat. Azt hiszem, ez is ékes bizonyítéka annak, hogy milyen gyorsan lehet intézkedni, cselekedni, és nem csak beszéln i. Pál Béla képviselőtársam egy kicsit félreértett engem. Én arra gondoltam, hogy közvetlenül a rendszerváltás után számtalan sportlétesítmény szűnt meg. Abban igaza van, hogy utólag voltak fejlesztések, ezzel egyet is értek, de az önök fejlesztéseinek a j elentős része PPPs programokon keresztül ment, ami az önkormányzatokat anyagilag borzasztóan nyomja, és van, akit még azóta is nyom. Ebben a törvényjavaslatban egész más van, nem terheli meg az önkormányzatokat olyan pluszkiadással, olyan pluszteherrel, a mit hosszú éveken keresztül kell fizetniük. Örülök annak, hogy Lamperth Mónika képviselőtársam helyesli a sport ösztönzését. Azt gondolom, semmi sem bizonyítja jobban, hogy a mostani kormány a sportért megpróbál a lehető legtöbbet tenni a jelen gazdasági k örnyezetben, ami alatt nemcsak Magyarországot kell érteni, hanem Európát is, hiszen ha megnézzük, hogy a taón keresztül milyen infrastrukturális fejlesztések indulhatnak el és fognak elindulni, azt látjuk, hogy az elmúlt évtizedekben ilyen fejlesztések nem voltak Magyarországon, amire most lehetőségük lesz az önkormányzatoknak és a sportegyesületeknek. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szilágyi György képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! SZ ILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném elmondani, hogy nemcsak c) pontja van ennek a rendelkezésnek, hanem a) pontja is, amely úgy szól, hogy a sportigazgatási szerv méltányosságból hozzájárulhat a sportcélú ingatlan fejlesztését, kor szerűsítését, felújítását szolgáló hitelfelvétel vagy állami, valamint, európai uniós támogatás érdekében történő megterheléséhez, és itt jön: továbbá