Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 18 (191. szám) - Bejelentés a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló törvényjavaslat visszavonásáról - Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - PÁL BÉLA (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
4322 a bemutatotthoz képest éppen ellenkező hatást fejt ki. Minden okom megvan feltételezni azt, hogy az időbeliséggel kapcsolatos visszaélések, illetve bújtatott tartalmi elemek közötti összefüggések nem véletlenül állnak fenn, nem az erőltetett jogalkotási m unkából erednek, hanem sokkal inkább tudatosan alkalmazott gyakorlat következményei. Mindez azonban nem csupán az ellenzéki kisebbségi vélemény kifejtésének lehetőségét lehetetleníti el, önök a saját választóikat is becsapják ezzel. Azt gondolom, nem erre kaptak felhatalmazást. De lássuk a konkrét jogszabályt! Önök az előterjesztés általános indoklásában azt fejtegetik, és ezt mondta itt az államtitkár úr is, hogy garanciális elemekkel - hangsúlyozom: garanciális elemekkel - lehetőséget kívánnak biztosítani a sportcélú ingatlanok értékesítésére. (11.30) Ezen túlmenően több helyütt kiemelik azt is, hogy sportcélú ingatlan értékesítésére csak olyan módon kerülhet sor, hogy a sportérdek nem sérülhet. Ezzel szemben a konkrét jogszabályi rendelkezések egyáltalán nem erről szólnak, egészen pontosan lehetővé kívánják tenni azt, hogy önmagában üzleti okokból és üzleti érdekekből sportcélú ingatlanok értékesítése megtörténhessen. Lehet, hogy már a sport területén is felütik a fejüket az önök oligarchái? Támogatási és földügyletekkel még nem laktak volna jól? A jelek szerint nem, pontosan azt látjuk, hogy miként a termőföldbérbeadások során is megelőzték a helyben lakók érdekeit az egyes oligarchák, maffiacsaládok érdekei, úgy a sport területén is önöknek valami folytá n mást kell képviselniük, mint ami a sportérdek lenne. Lasztovicza Jenő is elmondta itt, hogy mennyire nemes célok vezérlik önöket, hogy ne tűnjenek el sportpályák, és pontosan azt mondják, hogy visszaállítják a régi rendszert. Tehát amit Lasztovicza Jenő kritizált, és amelynek köszönhetően - ahogy ő is mondta - számos sporttelep tűnt el, önök most megpróbálják azt a rendszert ugyanúgy visszaállítani. Nézzük meg, a jogszabály módosításaképpen az 5. § (5) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik majd: “A sportigazgatási szerv méltányosságból hozzájárulhat a sportcélú ingatlan fejlesztését, korszerűsítését, felújítását szolgáló hitelfelvétel vagy állami, valamint európai uniós támogatás érdekében történő megterheléséhez, továbbá” - és itt jön a lén yeg - “ezen teherrel biztosított igény kielégítése érdekében történő elidegenítéséhez.” Nagyon szépen hangzik ez az egész, de mit is jelent valójában? Vegyünk erre egy példát: a sportcélú ingatlan tulajdonosa fejlesztésről dönt, ami természetesen a közvéle mény, a sportoló közönség részéről messzemenően dicséretes. A fejlesztő hitelt fesz fel, hiszen önereje az elmúlt húsz év forráskivonásai után már nincsen, ugyanakkor szintén a sorozatos elvonások okán fejlesztenivaló bőven akad a magyarországi sporttelepe ken. A fejlesztést követően pedig nem tudja vagy egyszerűen csak nem akarja visszafizetni a hitelét. Divatos szóhasználattal élve reorganizál, értékesít, kiváltja a hiteleit. Nyilván a sportcélú ingatlannak egyes frekventáltabb, nagyobb forgalmi értékkel b írói részeit idegeníti el, esetleg a határoló főútvonalak mentén, majd épül ott irodaház, üzletközpont, netán lakópark. Mi történik ebben az esetben a sportoló közönség érdekeivel? Hol van a garanciális elem ebben az esetben? Miért nem fogunk meglepődni ab ban az esetben, ha a fejlesztést hitelező maga lesz a későbbi vásárló, sőt az irodaház, üzletközpont, lakópark beruházó tulajdonosa is? Önöknek ez a célja? Akkor ezt kell elmondani! Akkor nem nemes célokról kell beszélni, hanem meg kell mondani, hogy ezt s zeretnénk véghez vinni. Önök milyen érdekeket képviselnek e tekintetben? Valóban a sporttársadalom érdekeit képviselik, vagy pedig valamilyen láthatatlan, háttérben megbúvó pénzügyi lobbiknak hajlandóak megint egy törvényt ide beterjeszteni a Ház elé? Nem tudom elhinni, hogy az előterjesztők ezt ne látták volna előre egészen pontosan! Biztos, hogy önök ezt ugyanúgy tudják, mint ahogy mi is tudjuk. Ez a fajta értékesítés szemben áll a sportérdekekkel. Egészen egyszerűen vállalhatatlan. Ennek kapcsán módosító indítvánnyal éltem. Bízom benne, hogy az önök által megnyitni kívánt kiskapu visszásságait belátják, és a módosító indítványban foglaltakat elfogadják. Abban a nem várt esetben,