Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 18 (191. szám) - Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - BANA TIBOR (Jobbik):
4312 szavazni azért is, mert az az európai közös kutatási program, amely a CERNre alapul, rendkívül fontos. Ugyanakkor szeretném világossá tenni a kormánypárti képviselők számára - mert valószínűleg nem kaptak teljes körű tájékoztatást , hogy azért a történet nem ilyen szép. Szeretném elm ondani a kormánypárti képviselők számára, hogy az a javaslat, ami most a Ház előtt szerepel, arról szól, hogy az Innovációs Alapból kíván a kormány vagy a képviselő urak fedezetet biztosítani a magyar részre. Az Innovációs Alap pedig nem beruházásokra, han em alap, alkalmazott és fejlesztő kutatásokra szolgál, márpedig egy működő adatrendszer telepítésének ehhez az égadta világon semmi köze nincs. Ráadásul ez az Innovációs Alap a vállalatok innovációs járulékából képződött, és az önök kormánya az elmúlt két évben fokozatosan építette le az ehhez járó állami támogatást. Én emlékszem olyan két évvel ezelőtti bizottsági ülésre, ahol az önök kormányának képviselői milyen nagyszerű innovációs tervekről beszéltek, ennek következtében ez az alap azonban teljesen ki ürült, sőt szeretném elmondani a kormánypárti képviselők számára, hogy arról is tudjanak, hogy az önök kormánya azt tervezi, hogy 2013ban egy fillér állami támogatást sem tesz az Innovációs Alapba. Mégis meg fogjuk szavazni, mert világos, hogy döntési kén yszerbe került a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés. Meg fogjuk szavazni azzal a feltétellel, hogy a kormány ezt a pénzt az Innovációs Alapba visszapótolja. Meg fogjuk szavazni azzal a feltétellel, hogy a valóban a kutatásra szánt összegeket ezzel érd emben nem csökkenti ez az előterjesztés. És még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet az öröm mellett, amely egyébként közös. Persze, az ambícióink ennél jóval nagyobbak voltak. A kormánypárti képviselők nyilván arról sem kaptak tájékoztatást, hogy Ma gyarország eredetileg azt tervezte, hogy azt pályázza meg, hogy Magyarországon egy ugyanilyen részecskegyorsító épüljön fel, és ennek egy híres magyar tudós, Mezei akadémikus, aki Németországban egyetemi tanár és kutatóintézeti vezető volt a szószólója egé sz Európaszerte, de ebből a nagy jelentőségű, nagyon komoly és nagyon ambiciózus programból, amelyre egyébként két város, Debrecen és Budapest pályázott annak idején, sajnos semmi nem lett. Mégis örülni kell ennek az infokommunikációs fejlesztésnek legalá bb, de még egyszer mondom, hozzátéve, hogy vissza kell pótolni a pénzt a valóban kutatási összegekre, és tudni kell, hogy ez sajnos kevesebb, mint amit korábban terveztünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbikképviselőcsoportból Bana Tibor képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! BANA TIBOR (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném leszögezni és egyértelművé tenni , hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportja támogatja az előttünk fekvő törvényjavaslatot, ugyanakkor néhány kritikai észrevételt is meg fogok fogalmazni hozzászólásomban vele kapcsolatban. Mint azt az előttem szólók is elmondták, arról van szó a törvényjavaslatban, hogy a CERN, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet informatikai adatközponti kapacitásának egy jelentős részét Magyarországra telepíti, elsőszintű adatközpont jön létre Budapesten, így aztán csúcstechnológiájú adatkapcso lat alakul ki a magyar főváros és a CERN között. Az MTA, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóintézetének pályázata egy nagyon erős mezőnyben, nagyon komoly versenytársakkal szemben tudott győzni. Ezt mi is mindenképpen sikerként értékeljük, é s üdvözöljük azt, hogy ezt el tudják érni, és természetesen elismerésünket fejezzük ki mindenki számára, aki bármilyen formában részt vett ebben a folyamatban. Ennek következtében és az általam eddig elmondottak alapján nem lehet kérdés, hogy egyetértünk a zzal a kiegészítéssel, amit a törvényjavaslat eszközöl, és egyet tudunk érteni azzal,