Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 20 (164. szám) - A litván civilek és a parlamenti képviselők állásfoglalásáról a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szemben címmel országgyűlési határozati javaslat, valamint a lengyel civilek és politikusok, köztük Donald Tusk miniszterelnök állásf... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VADAI ÁGNES (független): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - BALLA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - BALLA MIHÁLY (Fidesz):
404 többek között olyanokat is, akik a magyarokat moslékzabálóknak titulálják, kitüntettek. Mi pedig azoknak, akik mellettünk kiálltak, egy határozati javaslattal szeretnénk megköszönni a kiállásukat. Szeretnék ké pviselőtársam mellé felsorakozni, hogy ez igenis egy középeurópai összefogás. Még ha nem is szokványos manapság Európában, de nekünk, középeurópaiaknak igenis ki kell állnunk egymás mellett, hiszen az értékeink, a történelmünk összeköt minket. S ha önök ezt cikinek is tartják, nekünk egy köszönettel ki kell fejeznünk a hálánkat azért, hogy van még szolidaritás, ilyen típusú szolidaritás, és nem csak olyan, amilyen az akkori, hajdani kommunista szolidaritás volt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Vadai Ágnes képviselő asszony, független, kétperces. DR. VADAI ÁGNES (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kőszegi képviselő úr túl sokat emlegeti a kommunistákat. Nem tudom, milyen köze van hozzájuk, vagy mi ez a vonzódás. Nyilván nem gondolom, hogy rám gondol a képviselő úr, amikor a hatalmas kommunista hatalomról beszél, hiszen a rendszerváltás idején én még bőven tinédzser voltam. Képviselő úrnak szeretném mondani, hogy ami az elszigetelést illeti: azért az e lmúlt két évben olyan túl sok európai uniós ország vezetője nem látogatott Magyarországra, sőt, hozzáteszem, még az uniós elnökségünk idején is megpróbálták elkerülni az ilyenfajta találkozást, és ha lett volna, akkor is inkább eltolták más elnökségre. Azt gondolom, ha ön fontosnak tartja ezt az ügyet - s én nem szeretném elvitatni, hogy önök fontosnak tartják azt, hogy egyébként jobboldali politikusok kiállnak a kormány politikája mellett , akkor azt javaslom, hogy erre ne a Magyar Országgyűlést használjá k, hanem vannak erre másfajta fórumok. Nyilván ön is oda tud menni jobboldali lengyel és litván politikusokhoz, és meg tudja nekik köszönni. Van arra mód, hogy az Európai Néppárt különböző összejövetelein, akár Magyarországon, akár külföldön ezt megbeszélj ék egymás között, és köszönetet mondjanak a politikusoknak. Én nem szeretném elvitatni azt, hogy önöknek marha jólesik, hogy van végre valaki Európában, aki azt mondja, hogy barátaim, jól csináljátok, mert egyébként itthon és külföldön nagyrészt azt mondjá k, hogy barátaim - és ez nagyon fontos, hogy Magyarország a mi barátunk , ezt nem jól csináljátok. Ha képviselőtársam úgy érzi, hogy ez neki fontos, és én nem akarom elvitatni azt, hogy ez neki fontos, akkor keresse meg azokat a pártpolitikai fórumokat, a hol ezt meg tudja tenni. (20.40) Németh Zsolt államtitkár úrnak pedig szeretném mondani, hogy szerintem ne termelési értekezletet tartsunk. Őszintén szólva, az a határozati javaslat is ciki, amelyet az Európai Parlament elfogadott. (Taps az MSZP padsoraiba n.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ugyancsak kétperces felszólalásra következik Balla Mihály képviselő úr, Fidesz. BALLA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Most úgy nyomtam gombot, hogy nem tudom, esetleg vannake még kétpercesek, csak azért kértem s zót… ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Lesz még! BALLA MIHÁLY (Fidesz) : …mert azt tapasztaltam, hogy nem az országgyűlési határozati javaslatokról szól a legtöbb hozzászólás, tehát olyan eszmefuttatá sok voltak itt, amelyek miatt azt kérem, hogy tényleg a határozati javaslatokról beszéljünk.