Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 14 (188. szám) - Új bizottsági tag megválasztása - A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
4001 egyébként el is dugtak már egy nézhetetlen műsorsávba. A Kárpát Expresszben, még egyszer mondom, tudomásom szerint, illetve azok szerint, akik szemlézték ezt a műsort, az elmúlt egymásfél évben szintén semmilyen ellenzéki megszólaló nem volt nemzetpolitikai ügyekben, miközben a kormány illetékesei, főként Ré pás Zsuzsanna, illetve Németh Zsolt államtitkár úr, adott esetben Semjén Zsolt rendszeresen megosztották a külhoni magyarsággal az ő véleményüket, illetve a nemzetpolitikai elképzeléseiket. Adódik a kérdés, és most nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de azt hiszem, könnyen megtehetem, hamarosan választás kezdődik Romániában, az erdélyi magyarság szempontjából egy sorsdöntő választás előtt állunk. Akkor, amikor három erdélyi magyar párt küzd a voksokért és az ottani magyarok bizalmáért, nincs túl sok illúz ióm azzal kapcsolatban, hogy a romániai választásokkal foglalkozó hírműsorok majd mennyire fognak egyoldalúan lejteni abban az irányban, amit Orbán Viktor hivatalosan meg fog majd hirdetni. Hozzátéve azt egyébként, és ez az egész kormány nemzetpolitikájána k az egyik legnagyobb szánalma, hogy önök két év után sem tudták még eldönteni, hogy például Erdélyben milyen nemzetpolitikai irányvonalat kövessenek. Orbán Viktor miniszterelnök úr világosan odaállt Tőkés László és az általa úgynevezett védnökölt Erdélyi Magyar Néppárt mögé, miközben Kövér elnök úr egyfajta pályán kívüli harcosként továbbra is a Magyar Polgári Pártot, Szász Jenő alakulatát próbálja erősíteni; és ugye ott van az RMDSZ, amely már húsz éve ilyenolyanamolyan hatékonysággal képviseli vagy pró bálja inkább képviselni az erdélyi magyarságot, és vélhetően egyébként a voksok legnagyobb százalékát most is meg fogja kapni. Még egyszer mondom, nem kívánok jóslásokba bocsátkozni, de ha lementek a választások, fogok időt keríteni arra, hogy tájékoztassa m önöket arról egy kimutatás formájában, hogy hogyan, milyen formában volt vélhetően a következő egy hónapban is szélsőségesen elfogult a közszolgálati médiumok tájékoztatása abban az irányban, amit a kormány kimondott vagy ki nem mondott elvárásai az irán yukban támasztottak. Ezt a helyzetet ez a törvényjavaslat sem fogja megoldani, vélhetően a következő hónapokban a közszolgálati médiumok hírgyártói ugyanúgy meg fognak vagy meg kívánnak majd azoknak az elvárásoknak felelni, amelyeket önök politikai iránybó l az irányukba vagy őfeléjük támasztanak. Amennyiben önök komolyan gondolják azt, hogy bármilyen szinten is kiegyensúlyozottságra szeretnének törekedni, vagy komolyan gondolják azt, hogy itt büszkén elmondják nagyon sokan azt, hogy mennyire szabad a sajtó, és hogy milyen szinten nincsen kormányzati vagy központi beleavatkozás a közszolgálati hírműsorok hírgyártásaiba, akkor ebből a szempontból, azt hiszem, a következő egy hónap romániai eseményeiről való tudósítás majd tökéletes tükröt fog mutatni ezzel kap csolatban. Várjuk meg ezt az egy hónapot, és aztán térjünk vissza erre az ügyre. Én pedig biztatom önöket, hogy az elhangzottakat ennek fényében, illetve a képviselőtársaim által mondottak fényében is szíveskedjenek megfontolni. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Bárándy Gergely képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZ P) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mondta már a képviselőtársam, és ezt csak megerősíteni tudom, hogy mélységesen felháborítónak tartjuk - és ezt is a parlamentarizmus megcsúfolásának , hogy ilyenkor tárgyalunk egy ilyen törvényjavaslat ot, nyilvánvalóan szándékosan. Azt viszont, amit számtalanszor kifogásoltunk, de úgy tűnik, mindhiába, hogy a kormánypártok a vitát - főleg a kormány - újabban egy picit sajátos módon értelmezi. Ugyanis én azt gondolom, hogy a vita azt jelenti, amikor érve k ütköznek egymással, márpedig az érvek nem tudnak akkor ütközni egymással, ha valamelyik fél nem hajlandó megszólalni. Ismerjük már ezt a technikát. Időkeretes