Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 7 (185. szám) - Dr. Nagy István (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Hamarosan leállhat a legnagyobb hazai buszgyártó vállalkozás?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. NAGY ISTVÁN (Fidesz):
3469 kell engem kül önösebben féltenie. Igen, fognak is még, még annál csúnyábbakat is fognak mondani, mint amit ön mondott, függetlenül attól, hogy annak, amit ön mondott vagy mások mondanak, sok köze a valósághoz nem lesz. Ez ilyen szakma, azt kell mondanom, szokva vagyunk hozzá. Ami a konkrét kérdést illeti: igen, szoktam kinevezni állami beosztásba is olyan embereket, akik korábban egyébként jelentős gazdasági szerepet játszottak. Ez helyes, föltéve, ha jól végzik a munkájukat. Ezt várjuk el tőlük: végezzék jól a munkájuka t és tartsák be a törvényeket. (Simon Gábor: Osztalék!) Egyébként pedig Magyarországnak nagy magyar vállalatokra szüksége van a pénzügyi szektorban, a biztosítási iparban, az építőiparban, az energiaiparban, a járműgyártásban, a gyógyszeriparban, az élelmi szeriparban, az információs technológiákban, a szállodaiparban, vagyis minden jelentős területen. Igen, nagytőkésekre, sikeres, sok milliárddal rendelkező vállalkozókra van szükségünk. Ha nem, akkor mindent a külföldiek fognak elvinni ebben az országban, é s meggyőződésem szerint - ha tudja ön ezt, ha nem - ön valójában, amikor a magyar tőke ellen beszél, labancpolitikát folytat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amit én elutasítok. Köszönöm szépen. (Taps és füttyszó a kormány pártok padsoraiban.) Dr. Nagy István (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Hamarosan leállhat a legnagyobb hazai buszgyártó vállalkozás?” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Nagy István, a Fides z képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: “Hamarosan leállhat a legnagyobb hazai buszgyártó vállalkozás?” címmel. Nagy István képviselő urat illeti a szó. DR. NAGY ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztel t Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! 15 teljesen és további 90, szinte kész busz áll a Kravtex Kft. győri és a cég tulajdonában lévő Kühne Zrt. mosonmagyaróvári telephelyén. Krankovics István ügyvezető tájékoztatása szerint csaknem egy éve, több milliárd for intos ráfordítással a raktárnak készítik a járműveket, miután a Volántársaságok azóta egyetlen új járművet sem vettek. A közel 1000 darab legyártott és átadott autóbuszból a volánoknál 900 darab üzemel, ezek közül sok busz több mint 1 millió kilométert fu tott. Credo típusú autóbuszaik az üzemeltetési tapasztalatok alapján tényszerűen és bizonyíthatóan megbízhatóak, és a legalacsonyabb üzemeltetési költségűek. Sokrétű felhasználhatóságuknak és viszonylag alacsony árfekvésüknek köszönhetően az elmúlt évek fo rráshiányos beszerzési lehetőségei mellett is a Credo buszoknak köszönhető, hogy sikerült az elavult buszok helyett magasabb szintű utazási kényelmet biztosító járműveket üzembe állítani viszonylag nagy mennyiségben az országban. Tisztelt Miniszter Asszony ! A cég mostani gondjainak oka azzal függ össze, hogy 2011 januárjától új autóbuszokra közbeszerzési tendert a Volánvállalatok nem írhatnak ki. Nem írhatnak ki annak ellenére, hogy a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a Volánvállalatok a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül kedvezményes, hosszú lejáratú hitelt kapnak gépkocsiparkjuk megújítására. (15.50)