Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 24 (183. szám) - A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
3354 Sajnos azt látjuk, hogy az utódpárt még ma is itt ül közöttünk, és nem is nagy számban jöttek el erre a mai megemlékezésre, de reméljük, hogy nekik éppen úgy fáj, u gyanúgy fáj (Dr. Apáti István közbeszól.) az 194445ben elhurcolt magyar foglyok és katonák tragédiája, mint ahogy fáj minden magyarnak. Ezért örülünk annak, hogy végre lesz újra egy újabb olyan emléknap, amikor minden magyar büszkén emlékezhet a magyarsá g 194445ös tragédiájára. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Schiffer Andrásnak, az LMP képviselőjének. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán azért is van értelme ilyen határozati javaslatokról szólni ebben a Házban, illetve ilyen emléknapokat javasolni, mert a történeti emlékezetből nem csak a ’89et megelőző négy évtizedben, illetve főként ’56ot követően, de igazából még az azt követő években is nagyon nehezen l ehetett fölszabadítani mindazt, ami az 1956 előtti diktatúra rémtetteivel volt összefüggésben. Szeretnék arra is emlékeztetni, hogy bár az ’56os megtorlás áldozatairól történt tisztes megemlékezés 198990ben, az ’56 előtti rémtettek feltárására igazából a Terror Háza Múzeum megnyitásáig nem került sor Magyarországon egészen 2002ig. A Kádárrendszernek pontosan az volt az egyik szellemi fenntartó ereje, hogy az embereket leszoktatta mindazokról a javakról, amik nem megvehetők, nem elfogyaszthatók, és ezér t talán a magyar társadalom túlságosan is hozzászokott ahhoz, hogy kizárólag materiális dolgokról van mit beszélnünk a közpolitikában, kizárólag a megtermelhető és elfogyasztható javak, amikről érdemes beszélniük politikusoknak. Nem így van. Viszont miközb en én, messzemenően tiszteletben tartva a határozati javaslatot, tartózkodtam, illetve tartózkodtunk attól, hogy annak akár a személyi, akár az időbeli hatályához hozzányúljunk, mégis ezzel kapcsolatban lenne két megjegyzésem. 1944et követően nem csak mag yar állampolgárokat hurcoltak el az akkori Szovjetunióba Magyarországról, és nem csak 1944et követően hurcoltak el magyar állampolgárokat Vorkutára, a Gulagszigetcsoportra. Az utóbbival kezdeném. Ahhoz, hogy Magyarországon, a magyar társadalomban legyen egy egészséges történelmi emlékezet, szerintem úgy kell ezt a képzeletbeli történeti panteont berendezni, hogy ott lehetőleg helye legyen mindenkinek: legyen helye mindenkinek, aki áldozat volt, elszenvedő volt, és legyen helye mindenkinek, aki egyébként s zereplője és pozitív szereplője volt - bármilyen világnézetet képviselt - a magyar múltnak. A múlt héten rendezett vitanapon én azt mondtam el, hogy a kommunista diktatúrának pontosan az volt a sajátossága, hogy nagyon sok esetben cinkossá tett áldozatokat , és máskor pedig a cinkosokból csinált áldozatokat. Akkor, amikor áldozatokról szólunk, akkor, amikor szenvedésekről szólunk, nincs helye annak, hogy az áldozatok között különbséget tegyünk, akár világnézeti szempontból, akár a múltbéli cselekedeteik miat t. Éppen ezért helye van szólni a Magyar Országgyűlésben azokról is, akik 1944et megelőzően, egy téveszme hatására adott esetben, de a Szovjetunióban kerestek menedéket, és őket a sztálini terror meggyilkolta vagy egész egyszerűen internálta Vorkutára, kü lönböző lágerekbe, Szibériába. Köztük volt például egy olyan, a szó eredeti és tisztes értelmében vett kommunista, mint Lengyel József író, akit az 1950es években bocsátottak csak haza, és előbb Igéző című írásában, majd a rendszerváltásig Magyarországon nem is olvasható Szembesítés című regényében tárta a magyar közvélemény elé azt a szenvedést, amit megéltek, megéltek ott magyar emberek is a Szovjetunióban. Lengyel József kommunista volt, és 1944et megelőzően, 1938ban internálták, de sem vér nem
