Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 17 (181. szám) - A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai című politikai vita - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DEMETER ERVIN (Fidesz):
3102 (12.30) Az átvilágítandók körét alkotmányos alapokra helyezték, és az információs kárpó tlás intézményét, a Történeti Hivatalt felállították. Ezt követte az Orbánkormány, amelyik ezeket a kereteket igyekezett kifeszíteni, de nem lévén megfelelő kétharmados többsége, a következőt tudta csak tenni: kiterjesztettük az átvilágítandók körét a bír ákra, az ügyészekre, a sajtó munkatársaira, a szakszervezeti vezetőkre; a Történeti Hivatalból szaklevéltárat csináltunk, hogy eldőljön az a kérdés, hogy a titkosszolgálatok és a többi titkosszolgálat iratanyaga hová kerül, odaadják, nem adják, a levéltárb a a Történeti Hivatal kerüljön, és jelentős, a kutatást megkönnyítő törvényi rendelkezést és intézkedést hoztunk. Zárójelben jegyzem meg, az 1980 és 1990 között keletkezett iratok jelentős része ekkor került a Történeti Levéltárba. Az, hogy a rendszer nem jó, és nem jól működött, 2002ben derült ki, hiszen az volt a szándék, hogy a közélettől távol tartsuk azokat, akik együttműködtek az egykori politikai rendőrséggel. Nemhogy nem tudtuk távol tartani őket, az a szégyenteljes eset fordult elő, hogy egy sztt iszt, a politikai rendőrség szttisztje lett az ország miniszterelnöke. Ekkor született az iratanyagok megismertetését szolgáló törvény, szintén SZDSZes műhelymunkában, bár akkor is MSZPSZDSZkormány volt, külön az SZDSZ műhelyében történt az a törvény, amely az iratok átadásáról teljeskörűen rendelkezett, és olyan szabályozást hozott, amelynél a civil kontroll és a bírósági kontroll is bekerült az iratátadásokba, és ezek között a keretek között működünk mind a mai napig. Ha valamiért el lehet marasztalni a fideszes kormányt, akkor azért, mert az iratok minősítésének a felülvizsgálata nem történt meg az én megítélésem szerint megfelelő gyorsasággal. Nyilván annak, akinek végeznie kell a feladatot, erről másképp döntött. De hol tartunk ma? Ezt azért mindeze k következtében nézzük meg. Ma mindenki megismerheti a rá vonatkozó iratokat. Tízezer ember átvilágítása történt meg, igaz, a III/IIIas kérdés körében kétszázan akadtak fenn a rostán. Az 1990 előtt keletkezett iratok 93 százaléka az Állambiztonsági Szolgá latok Történeti Levéltárában van, nemcsak a III/IIIas, hanem a teljes IIIas főcsoportfőnökség és a honvédség akkori felderítése, az úgynevezett MNVK2 is. A Történeti Levéltárban lévő minden irat kutatható, a nyilvánosságra hozásnál pedig az általános sz abályok vannak érvényben, ami úgy szól, hogy a történeti múlt megismeréséhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatok hozhatók nyilvánosságra, a nem személyes adatok nyilvánosságra hozhatók, és a történészek feladata, hogy ezt megtegyék. Azt én is úgy érzékelem, jelentős probléma, hogy a történészek nem tudtak kitörni a szűk szakmai körből, hiszen azt tudom önöknek mondani az 1945 és 1990 közötti időszakra vonatkozóan megjelent állambiztonsági témájú iratokról, hogy 75 monográfia született, 43 tanulmány kötet, 488 tanulmány, 87 népszerűsítő tanulmány, 239 forrásközlés. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy a történészek végzik a munkájukat, de meg kell találni a kitörési lehetőséget, és ez talán a Nemzeti Emlékezet Bizottságának az egyik fő feladata kell ho gy legyen. A nemzetközi összehasonlításról sok szó esett, azért a realitások talaján állva el kell mondanom önöknek, hogy ilyen széles körben az iratok sehol nem kutathatók a volt szocialista országokban. A volt szocialista országokban a hírszerzési adatok szinte egyáltalán nem kerültek át, egyetlen esetben sem kerültek át az iratok társadalmi és bírósági kontrollal, mindenhol a szolgálatok döntöttek az átkerülési lehetőségekről. Az iratokról, hogy mit is tartalmaznak ezek az iratok. Nagyon jól hangzik az, hogy a diktatúra iratai, titkai ne legyenek a demokráciának a titkai. Úgy néz ki az iratcsomag, hogy az iratok 81 százaléka szól a megfigyeltekről és az áldozatokról, 12 százaléka a szolgálatok működéséről, 7 százaléka a hálózatokról és az ügynökökről. Teh át mondjuk, képzeljék el, volt, akinek a hálószobája is be volt poloskázva. Tehát ha önök azt tartják demokratikus megoldásnak, hogy nem elég, hogy még a hálószobájában is lehallgattak valakit, ha most az a megoldás, hogy ezt nyilvánosságra kell hozni, akk or igen rossz úton járnak, hogyha ebben gondolkodnak. De nézzük meg, mit lehet és mit érdemes tenni, figyelembe véve az eddigi szabályozás problémáját. Az eddigi szabályozás problémája az volt, mint mondottam, hogy nem történt
