Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 11 (179. szám) - A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2805 Ami eddig történt a közigazgatás átalakításában, az nem felel meg Bibó István elvárásainak, és semmi oka a büszkeségre államtitkár asszonynak és a kormánypárti képviselőknek. Tisztelt Képviselőtársaim! Értelmes dolog az önkormán yzatok és az állam, a jegyzők és az állami hivatalok közötti munkamegosztást újragondolni, értelmes dolog - de itt nem ez zajlik. Nem elsősorban ennek a törvénynek a kapcsán, ez is egy érdekes folyamat, hanem az egész folyamat, amit közigazgatáskorszerűsí tésnek fog föl a kormány, az önkormányzatok kiüresítéséről, az önkormányzati vagyon jelentős részének államosításáról szól, arról, hogy a döntések kevésbé helyben és sokkal inkább a központban szülessenek meg. Le is leplezték ezt kormánypárti politikusok é s közszereplők, így például a korábbi államtitkár, akinek valamilyen oknál fogva hamar kellett távoznia, Gál András Levente megmondta az őszintét. Azt mondta, hogy a járási hivatalok létrehozásával végre leér az állam lába a földre, és a legkisebb települé sen is az fog történni, amit a kormány akar. (Demeter Ervin: Úgy fogja az útlevelét kapni, ahogy az országban mindenhol.) Tehát a járásnak nem titkoltan is az a célja… Itt vannak képviselők, akik nem bírják magukat türtőztetni, és hangoskodnak, de akkor (D emeter Ervin: Belefojtani a szót…) is elmondom, kedves képviselő úr, hogy (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.) deklaráltan is az a célja a járási hivatalok kialakításának, hogy a kormány megmondja, hogy a legkisebb településen is mi történjék. Egyébként már az előkészítés során is lelepleződtek ezek a szándékok, hiszen a járások kialakításáról nemhogy koncepció nem készült, hanem január 10én mindösszesen egy egyoldalas sajtpapír került föl a minisztérium honlapjára, és ennek volt a melléklete a járások lehatárolásának tervezete, amelyet egyébként az államtitkár asszony olyan büszkén emleget, hogy vitára, széles körű társadalmi vitára bocsátották. (10.50) Itt jegyezném meg egyébként, hogy amikor az alkotmányügyi bizottságban kértük a véleményeket, és én e rről az imént beszéltem, akkor Szűcs Lajos képviselő úr kioktatott engem, hogy mi található meg a KIM honlapján, és mi nem. Azt szeretném kérni, hogy majd a beszédek elhangzása után mutassa meg nekem, legyen szíves, itt van a számítógépem, hogy ez hol talá lható (Dr. Szűcs Lajos bólogat.) , ugyanis csak egy összefoglaló van fenn a KIM honlapján (Dr. Szűcs Erika bólogat.) - bólogat az államtitkár , egy összefoglaló, a vélemények nincsenek, és én meg tudom érteni, hogy önök ezt titkolni akarják, úgy nagyjából el tudom képzelni, mik lehetnek benne. (Mágori Józsefné: Jaj, istenem!) Tisztelt Országgyűlés! A Magyaryprogram, amely a kiinduló alapja ennek a járást átalakító vagy kialakító rendszernek, jó szándékú célkitűzéseket fogalmaz meg, és jó szándékú óhajok gy űjteménye, a végrehajtásról azonban szinte semmit nem mond. Ezért amikor a járási lehatárolást vitára bocsátotta a kormány, akkor a Magyar Szocialista Pár szakpolitikusai, a közjogi kabinet, az önkormányzati kabinet segítő szándékkal 12 olyan kérdést fogal mazott meg, amelyre legalább választ kellene adni ahhoz, hogy egy tisztességes koncepció készülhessen a járások kialakítására. Az első kérdés, hogy mitől lesz hatékonyabb a járási rendszer, mint a mostani, mert mint a mantrát ismételgeti az államtitkár ass zony, hogy ez hatékonyabb lesz, de sehol nincs bizonyítva (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) , nincs bizonyítva, erről beszélt Tóth József polgármester úr is. Nem mondják meg, hogy mennyibe kerül az átalakítás, nincs számítás. A HÉTFA Intézet egyéb ként alapos kutatást végzett, végigolvastam az összes elemzését, szerintem színvonalas munka; két nagy baj van vele: az egyik, hogy ebből nem lehet számolni, a másik, hogy nem mondták meg nekik, hogy mit fognak csinálni a járások, tehát hogy milyen hatáskö rök kerülnek át, azt nem közölte a kormány még a kutatások előtt, legalábbis a kutatás anyagából ez derül ki, én azt gondolom, hogy ezért nem tudtak teljes körű munkát végezni, nem születtek meg a szükséges politikai döntések. Ugyancsak nagyon fontos kérdé snek tartjuk, és nem ad rá választ a koncepció, hogy mit jelent az átalakítás a szolgáltatást igénybe vevő állampolgárok számára, mi lesz a jól működő kistérségekkel,