Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 10 (178. szám) - Ágh Péter (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Vessünk véget az elesettek kizsákmányolásának!” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - ÁGH PÉTER (Fidesz):
2677 Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg a legfőbbügyészhelyettes urat is. Parancsoljon! DR. BELOVICS ERVIN , a legfőbb ügyész helyettese : Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Az a gond, hogy az ügyészségnek a közérdekvédelmi tevékenysége körében sem lehet parttalanul eljárni, tehát a közérdekvédelmi tevékenység esetében is kell lennie egy olyan kezdő aktusnak, amire alapított an az ügyészség törvényesen felléphet, és ez nem lehet újsághír. Egyébként nota bene, jegyzem meg, képviselő úr, hogy a felsorolt ügyek közül például a Margit híd felújításával kapcsolatos ügy a büntetőeljárás keretei között is vizsgálat tárgyát ké pezte, és az ügyészség által felügyelt ügyben megállapítást nyert az, hogy bűncselekmény ebben a körben nem történt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, legfőbbügyészhelyettes úr. (Dr. GaudiNagy Tamás: Nincs ember, aki megtapsol ja ezt a választ!) Ágh Péter (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Vessünk véget az elesettek kizsákmányolásának!” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Ágh Péter képviselő úr, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván felten ni a belügyminiszter úrnak: “Vessünk véget az elesettek kizsákmányolásának!” címmel. Ágh Péter képviselő urat illeti a szó, parancsoljon! ÁGH PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt időszakban a gazdasági válság hatására megnőtt azon személyek száma, akik a hitelintézetektől jövedelmi és vagyoni viszonyaik alapján hitelt már nem kaphatnak. A szorult helyzetben lévő emberek válságos pénzügyi helyzetét kihasználva a bűnözők arra szakosodtak, hogy a legszegényebbeket maradék értékeiktől is megfosszák, menekülésre kényszerítsék. A média időről időre visszatérő jelleggel beszámol az egyéneket, családokat, sőt kisközösségeket megnyomorító uzsorásokról, arról, hogy egyes embertársaink mások baját kihasználva nyerészkednek, élelmi szert olyan áron, kölcsönt pedig olyan kamattal, sőt kamatos kamattal adnak a rászorulóknak, hogy azoknak és velük együtt élő hozzátartozóiknak, idős szüleiknek vagy felnövekvő gyermekeiknek esélyük sincs kilépni a magát újratermelő nyomorból. Mindez jól m utatja, hogy a legnyomorultabb körülmények között élőkön is meg lehet gazdagodni, csak erőszak és arcátlanság kell hozzá. Úgy gondolom, nem vitatható az a társadalmi elvárás, hogy határozottan, a jog teljes szigorával kell fellépni a mindenekelőtt másokat kihasználó, a rászorulókat megalázó helyzetbe kényszerítő és kisemmiző bűnözőkkel szemben. A Fidesz elkötelezett a kiszolgáltatott helyzetbe került emberek további gátlástalan kihasználásának megakadályozása mellett. Az elmúlt évben számos intézkedés szüle tett ennek előmozdítására. Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés 2011. szeptember 12ei ülésén ismertette az országvédelmi akciótervet, amelynek keretében a kormány zéró toleranciát és egyben hajtóvadászatot hirdetett az uzsorások ellen. 2011. októbe r 17én pedig az Országgyűlés elfogadta az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely szigorúan sújt le a másokat kizsákmányoló bűnözőkre.