Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
2272 Azért szerettem volna erről be szélni, mert végkifejletként vagy érvként azt szeretném elmondani, hogy nekünk mégis nem azért kell nagyon komolyan venni a Velencei Bizottság állásfoglalását, merthogy egyébként egy külső intézménynek való megfelelési kényszer vezet bennünket, hanem mert azok a szempontok, amelyek alapján ők mérlegelnek vagy mérlegre tesznek intézkedéseket, intézményeket, jogszabályokat, azok Magyarország érdekét is szolgálják. (18.50) Sőt, azt kell mondjam, ennél a konkrét törvénynél első sorban a mi szempontjainkat érvényesíti. Hiszen amikor azt mondja, hogy a bírósági reform lényeges elemei sértik a bírói függetlenség követelményét, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését, hát kinek probléma ez, ha nem azoknak a magyar á llampolgároknak, akik az igazságszolgáltatásnak így vagy úgy a részeseivé válnak? Tehát én azt gondolom, hogy komolyan kell venni azt a kritikát, és mi is ezért fogalmaztunk meg ilyen kritikát, hogy egy személy kezébe ne kerülhessen ilyen jelentős kontroll nélküli hatalom. Az is elhangzott a kormánypárti képviselők részéről, hogy hiszen ilyen típusú hatáskörök, erős személyi hatáskörök, egyéb fontos döntési kompetenciák más európai tagállam jogrendszerében is fellelhetőek. Igen, de valamilyen módon ellensúl y és kontroll van a rendszerben. Én személyesen ezt látom problémának, tehát nekem önmagában az, hogy egy személynek vannak komoly személyi döntési kompetenciái, nem lenne probléma, csak azt kell megnézni, hogy milyen kontrollmechanizmus van, milyen ellens úly van, milyen garanciarendszer van. Nekem személyesen nincs okom kételkedni abban, hogy az elnök asszony a legjobb tudása szerint fog eljárni, de nem személyi garanciákra, hanem intézményi garanciákra van szükség. És amikor egyébként még az elnök asszony megválasztása előtti időszakban az ő személyét érintően is kritikák fogalmazódtak meg, az természetes, hogy olyan garanciákra is szükség van, amelyek mindenféle gyanakvást kizárnak. És nincs okunk kételkedni abban, ezt elmondtam, amikor az elnök asszonyt meghallgattuk az alkotmányügyi bizottságban, hogy ő kiválóan látta el a bírói munkáját; és azt kell mondjam, hogy én az ön ítélkezési munkájáról csak jót hallottam, és nincs okom feltételezni bármi mást. De képzeljék el azt a helyzetet, mondjuk, a szociali sta kormány alatt, hogyha egy elkülönült hatalmi ág egy fontos vezető pozíciójába nevezte volna ki vagy választotta volna meg az akkori országgyűlési többség, mondjuk, kiváló képzett jogászként Veres János pénzügyminiszter feleségét. Képzeljék el, hogy mil yen iszonyú hisztit csinált volna akkor ebből a Fidesz! És azt gondolom, az se lett volna elégséges garancia, hogyha Veres miniszter úr lemond az MSZPelnökségi tagságáról. Nem a személyről van szó, és nem szeretnénk tiszteletlenül eljárni az elnök asszony személyével kapcsolatban, de értsék meg, hogy a demokráciákban ezek az érzékenységek működnek, és igenis jó néhány ilyen kérdésre nem kapott megnyugtató választ a magyar közvélemény. Még egy témát szeretnék szóba hozni, a hatékonyság kérdését - ez is szer epelt az indokolásban. Azt, hogy hatékonyabban működjön a magyar igazságszolgáltatás, szerintem ebben a teremben nincsen senki, aki ne szeretné. Nem hiszem, hogy van olyan képviselőtársam, aki ne tudna most elmondani kapásból, akár a fogadóórai vagy egyéb tapasztalatából, olyan történeteket, amikor nagyon hosszú időn keresztül, és ezáltal sérelmet okozva állampolgároknak vagy szervezeteknek, születtek meg ítéletek. Tehát azt, hogy hatékonyabban működjön az igazságszolgáltatás, mindenki szeretné. Igen ám, de van egy kényes egyensúly a hatékonyság és a garanciák között. Mondok egy extrém példát, nem mintha a kormány ilyet akarna, félreértés ne essék, nem állítok ilyet, csak hogy értsék, hogy mire gondolok: nem lenne sokkal hatékonyabb, hogyha nem lenne jogorvo slati fórumrendszer? Azt mondanák: legyen gyors és hatékony, hipphopp lefolytatják az eljárást, a bizonyítási eljárást, születik egy ítélet, oszt jó napot! Sokkal hatékonyabb lenne, nem kellene hosszú időn keresztül várni. Na de hát ezt senki nem akarja, mert a jogorvoslati fórumrendszer garanciális jelentősége, fontossága azt gondolom, hogy ebben a Házban nem igényel külön bizonyítást.