Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2195 Az más kérdés, hogy az LMP álláspontja éppen arról szól, hogy ez a fajta befolyásmentesség, ez a fajta mentelmi jog csak és kizárólag a parlamenti képviselői munkával összefüggő cselekedetre szorítkozzon. És erről szól az is, hogy a parlamenti képviselőknek egy időben meghatározott mandátumuk v an, és ez alatt az időszak alatt lelkiismeretük szerint, szabadon döntenek a politikai kérdésekben. Nyilvánvaló, hogy ez a szabad mandátum elve annak ellenére is érvényes, hogy nyilvánvaló: a képviselők nagyon világos politikai logikáknak alávetve dolgozna k, de ez jogi értelemben nem jelenti a szabad mandátum elvének a felrúgását vagy az elhagyását, hiszen saját akaratukból jogi értelemben továbbra is szabadon döntenek arról, hogy egy párt, egy frakció fegyelmének alávetik magukat. És nyilván érvelhetünk a modern parlamentáris demokráciákban a mellett, ahol a pártok megjelenése hozza létre a politikai vagy a választói akaratot, hogy ez a fajta politikai természetű kötés, kötőaktus, ami a választáson megjelenik a választópolgár és az egyes képviselő között, h ogy olyan erős legyen az, hogy pártokban politizálnak, hogy ez tulajdonképpen a szabad mandátum elvével egyenrangú elv legyen. Azonban ez nincs így. Nyilvánvaló, hogy az, hogy a parlamentben, a politikában pártok vannak, ez egy politikailagszociológiailag rendkívül fontos fejlemény. Közjogi értelemben a pártoknak nincsen ilyen típusú mandátuma, ha úgy tetszik, hiszen a megválasztott képviselőknek van mandátuma, függetlenül attól, hogy független képviselők, vagy egyéni képviselők, akiket párt színeiben vála sztottak meg, vagy pedig listás képviselők. A mandátumok között ilyen szempontból nincs különbség. Közjogi értelemben tehát nagyon nehéz amellett érvelni, hogy a pártokra ruházzuk át azt a mandátumot, amit a választók adtak, függetlenül attól, hogy az embe rek valóban pártok listájára szavaztak. (13.10) Azért nem tudjuk ezt megtenni, mert amikor a pártokra szavaznak az emberek, az egy politikai és nem közjogi természetű mandátum, és rendkívül rossz úton járunk, ha ezt a politikai természetű mandátumot közjog i mandátummá akarjuk átalakítani. Mi van akkor, ha egy párt, amelyet egyébként a választók nagy többsége, mondjuk, 53 százaléka szavaz meg, lerak az asztalra egy olyan programot, amiben több a kép, mint a szöveg, viszont a választókkal érzékeltet mindenfél e dolgot, például azt, hogy föl fog lépni a korrupció ellen, hogy megerősíti az alkotmányosságot és a parlamentáris demokrácia intézményrendszerét, vagy például egymillió munkahelyet teremt, vagy pedig földhöz juttatja a családi gazdaságokat, és ez a párt ezt a programot nem hajtja végre, sőt, ennek ellenkezőjét csinálja, amikor kormányra kerül? Mi van akkor, ha ebben a pártban lesznek képviselők, akik elkezdenek arról beszélni, hogy különböző oligarchák tartják fogva ezt a kormányt, ha lesznek olyan képvis elők, akik folyamatosan szembemennek ennek a pártnak az akaratával, és mondjuk, alakítanak egy önálló pártot, egy önálló frakciót, és annak a politikának a jegyében próbálnak tovább politizálni, amit ez a párt ígért a választóknak, amire politikai felhatal mazása van? E szerint a parlamenti törvény szerint ezek a képviselők, akik egyébként híven továbbviszik azt a programot, amire szavaztak az állampolgárok, nem fognak majd tudni frakciót alakítani, szemben azokkal a képviselőkkel, akik egyébként a választók akaratával szemben kormányozzák az országot. Azt gondolom, hogy ez nem helyes, éppen azért, mert - még egyszer mondom - a politikai típusú mandátumot és a közjogi értelemben vett mandátumot keveri össze, és ez nem tartható. De van egy másik érvem is: mégp edig az, hogy amennyiben elérjük azt, hogy csak azoknak a pártoknak lehet frakciójuk, amelyek indultak is választáson, akkor olyan szinten bebetonozzuk a jelenlegi pártokat, olyan merevvé tesszük a politikai képviseletet, amire a magyar választóknak szerin tem nincsen szükségük. Egy ilyen típusú szabályozás talán indokolt lehetett volna a rendszerváltás hajnalán, azokban az időszakokban, amikor a pártok folyamatosan szakadtak, a parlamenti frakciók folyamatosan megosztottak voltak bizonyos kérdésekben. És vo ltak is keletközépeurópai országok, amelyek próbálkoztak ilyen típusú szabályozás elfogadásával, de ma már, azt gondolom, a magyar demokrácia problémája a pártok túlságosan erős bebetonozottsága és
