Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2191 újraszabályozása. Árnyaltabb a véleményünk a Jobbiknál, és úgy gondoljuk, hogy szükséges a mentelmi jog egyfajta korlátozása, hiszen nem csupán a korrupcióellenes küzdelem vagy nem csupán az igazságé rzet mondatja azt az átlag állampolgárokkal, hogy számos esetben csak politikai és egyéb megfontolások alapján dönt a Ház a mentelmi jog felfüggesztéséről, hanem az Európa Tanács keretében működő GRECO, a korrupcióellenes országok csoportja ajánlásában is azt fogalmazta meg, hogy szükséges egy olyan objektív kritériumhoz kötni a mentelmi jog felfüggesztését, ami alapján utána az Országgyűlés megfelelően, politikai és egyéb szubjektív szempontok nélkül tud határozni. Mi úgy gondoltuk, hogy itt ketté kell ven ni a képviselőket érintő mentelmi jogok kapcsán a cselekményeket, és úgy gondoljuk, hogy csak abban az esetben járjon mentelmi jog a képviselőknek, hogyha olyan cselekménye miatt indul ellene eljárás, amelyet képviselői tevékenységével összefüggésben követ ett el. Egyáltalán nem gondoljuk célravezetőnek azt, hogy ha a szomszéd engem beperel, akkor engem ennek kapcsán megillessen a mentelmi jogom, hiszen itt nincs meg az a politikai kockázat, ami által engem mint országgyűlési képviselőt kívánnának korlátozni . Én úgy gondolom, hogy érdemes elgondolkodni azon, és újra benyújtottuk ezt a javaslatunkat módosító formájában, hogy itt le kell szűkíteni a mentelmi jogot, hogy megfelelő objektív mérce alapján tudjon dönteni a mentelmi bizottság javaslatáról az Országg yűlés. Szintén a mentelmi joghoz kapcsolódik az is, hogy fájóan hiányzik a jogorvoslat lehetősége. Az LMP javaslata megteremtené a lehetőséget arra nézve, hogy a képviselő a döntés után az Alkotmánybírósághoz forduljon. Úgy gondoljuk, hogy itt is szükséges megteremteni ezt az általános jogorvoslati lehetőséget, amelyeket egyébként más állampolgárok más esetekből kifolyólag igénybe tudnak venni. További szempontot a mentelmi joghoz nem kívánok jelenleg ismertetni, majd az általános vitában. Amire mindenképpen szeretnék kitérni, az a javadalmazás kérdése. Itt szeretnék először is egy dicséretet mondani a kormánypárti képviselők felé, no nem a javadalmazás tekintetében elsősorban, hanem a vagyonnyilatkozatok átláthatóvá tétele kapcsán. Ugyanis örömmel láttuk azt, hogy elfogadták azt az LMPs korábbi önálló indítványt, amely lehetővé teszi azt, hogy a képviselő által a mandátuma alatt leadott valamennyi vagyonnyilatkozat szerepelhessen a parlament honlapján lévő adatlapján. Én úgy gondolom, hogy ez mindenképpen egy örvendetes fejlemény, és bízom benne, hogy az LMP által javasolt módosító volt önökre erre nézve ihletéssel. Ugyanakkor azt én is feltétlenül el szeretném mondani még a javadalmazással kapcsolatosan, hogy bár megpróbálták önök a bizotts ági helyettesítés kérdését szabályozni, azonban úgy gondolom, hogy egyáltalán nem megfelelő mértékben, ugyanis itt nem csupán adminisztratív kérdésről van szó, itt arról is szó van, hogy a bizottságokban dőlnek el nagyon fontos módosító indítványok, és én úgy gondolom, hogy egy képviselőnek kell vállalni azt a felelősséget, hogyha esetleg a hiányzása miatt nem tud a pártja álláspontja érvényesülni. Mi mindenképpen szeretnénk ezt a pontot megváltoztatni ebben a törvényben. Végezetül szeretném az önök figyelm ébe ajánlani azt a házszabálymódosítást, aminek a napirendre vételét önök tegnap leszavazták. Ebben, úgy vélem, hogy a legfontosabb és a legproblémásabb kérdésre próbáltunk rávilágítani, ez pedig a zárószavazások előtti módosító intézménye. Én úgy gondolo m, hogy önöknek is be kell látni, hogy nonszensz, amit műveltek az elmúlt időszakban. Sokkal átláthatóbbá kell tenni annak a rendszerét, hogy ha egy olyan méltányolandó körülmény történik, ami indokolttá teszi a zárószavazás előtti módosító használatát, er re legyenek meg azok a garanciák, hogy nem különböző érdekcsoportok fogják ezt önöknek tollba mondani, hanem igenis legyen meg a lehetőség minden egyes képviselőnek, minden egyes frakciónak arra, hogy érdemben fel tudjon készülni ezekre.