Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2189 Egyéb ként, hogy mennyire nem működnek az elmúlt 8 év vizsgálóbizottságai, most olvastam egy összeállítást erről, hogy némelyik egy félórás ülés után ki is múlt, tehát igazából nem működnek az elszámoltató bizottságok. Remélem, hogy a Fideszben nem az munkál, ho gy esetleg a saját elszámoltatása elé kívánna akadályokat állítani. Tehát álljon mindenki nyíltan az elébe, hogyha bárki az Országgyűlés ellenőrző funkcióját szeretné teljesíteni. Egyébként ez is gyengül ezzel a törvényjavaslattal, erről majd több felszóla lónk fog később szólni, vajon miért van az, hogy az Országgyűlésnek nemcsak törvényalkotói hatásköre van, hanem ellenőrző hatásköre, és ezt az ellenőrző hatáskört nem megszorítani, hanem kiteljesíteni, segíteni kellene. Rengeteg téma van még, amiről majd a z általános vitában nyilván munkatársaim hozzá fognak szólni. A háznagyi funkcióval kapcsolatban annyit mindenképpen meg kell jegyezzek, hogy itt mindenképpen ki kéne kötni azt, amit mi mindig szeretnénk kikötni a közélet összes szereplőjére, hogy igenis, ne lehessenek olyanok, akik az elmúlt önkényuralmi időszakban tisztséget töltöttek be, tehát már zárjuk ki elvileg is a lehetőségét annak, hogy egy régi ejtőernyős elvtárs (Az elnök csenget.) előkerüljön. A többi részletet majd a kollégáim fogják elmondani , de így, ebben a formájában ez a javaslat számunkra nem elfogadható. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Az LMP képviselőcsoportja következik a vezérszónoki körben. Hárman osztották meg egymást közt a szónoklás lehe tőségét, elsőként megadom a lehetőséget Szilágyi Péter képviselő úrnak. Öné a szó. SZILÁGYI PÉTER , az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Az egyik közjoggal foglalkozó blog feltett egy kérdést, hogy mire jó a parlamenti törvény. Mi is megkérdeztük magunktól ezt a kérdést, és bizony arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy ez a törvény arra jó, hogy egy gumicsontot adjon a közjog iránt érdeklődők számára, hogy elterelje a figyelmet arról a szégyenteljes jogalkotásról, ami december ben folyt a Házon belül. Amikor a Lehet Más a Politika 2010 májusában az Országgyűlésbe került, mi úgy gondoltuk, hogy a parlamentnek nem egy szűk és zárt csoportok által diktált törvényhozást kell lefolytatnia a parlamentben, hanem a közügyekért érdeklődő állampolgárokat be kell vonni, azok csoportjait be kell vonni a törvényalkotás folyamatába, és így lehet visszaadni a törvényhozás tekintélyét, amelyet már rég elvesztett az elmúlt húsz évben. Úgy gondoltuk, hogy olyan új hangokat, olyan új eszközöket kel l a parlamentnek magáévá tennie, olyan új beszédmódot kell megvalósítani a parlamentben, amely a XXI. század Magyarországára is kihatással van, kihatással van arra, hogy az állampolgárok újra elkezdjenek érdeklődni a politika iránt. De amit önök műveltek a z elmúlt másfélkét évben, az a parlamentarizmusnak a meggyalázása meggyőződésünk szerint. Úgy gondoljuk, hogy a parlamenti képviselők feladata az, hogy elmagyarázzák az egyes közpolitikai döntéseket, elmagyarázzák gombnyomásuk okait, elmondják, hogy mit m iért mondtak az Országgyűlésben - de ehelyett mit látunk? Kamerák elől lélekvesztve elfutó képviselőket, szemlesütve gombot nyomó képviselőket, teljes mértékben hiányzik az Országgyűlésből az, amit egyéni képviselői felelősségnek hívhatunk. Úgy gondolom, m ár ezzel is nagyon komoly sebet kapott a parlamentarizmus, és akkor még nem is beszéltem arról, amit önök az elmúlt másfél év folyamán a zárószavazás előtti módosítókkal kapcsolatosan műveltek. Úgy gondolom, amikor szó volt arról, hogy egy parlamenti törvé ny fog a Ház elé kerülni, számos ember számára reményt adott arra nézve, hogy önök is felismerték ennek a gyakorlatnak a tarthatatlanságát, és megpróbálják orvosolni azokat a problémákat, amelyekre az ellenzéki pártok közül számosan felhívták az önök figye lmét. Csalódnunk kellett, mert nem nyúltak hozzá azokhoz az égető kérdésekhez, amelyek lehetővé fogják tenni az önök számára, hogy évente 24szer egy nap