Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - A 2012. év világörökség éveként történő megünnepléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DEMETER ERVIN (Fidesz):
2078 S ha már 2012 a világörökség éve lesz, akkor többek között erre is figyelnünk kell, mindamellett, amit szintén képviselőtársaim már elmondtak, hogy igenis felvilágosító programokat kell tartanunk, igenis a kiállításokkal láthatóvá kell tennünk ezeket a világörökségeket. Igenis, a gyermekeink számára, a nevelésioktatási intézményekbe járó gyermekek sz ámára felvilágosító előadásokat kell tartanunk, és igenis, lehet az egyfajta “követelmény” vagy jó szándékú figyelmeztetés a pedagógusok számára, hogy akár egy tanulmányi kirándulás, akár egy osztálykirándulás, akár egy hétvégi program számára a kitűzött c él, egy hétvégi program vagy egy iskolai program helyszíne nyugodtan legyen egy világörökség részeként nyilvántartott terület. Szintén már többen elmondták előttem, hogy igenis Magyarország egy olyan gazdag kincsekkel rendelkező ország, mind épített, mind természeti környezetét tekintve, hogy még számtalan esetet tudnánk felsorolni, számtalan helyszínt tudnánk felsorolni, ami méltán lehetne a világörökség része. Többek között a mi feladatunk is, felelősen gondolkozó politikusok feladata, hogy a nemzetközi s zervezetek figyelmét felhívja erre, és minél több kezdeményezés szülessen, minél több kezdeményezés legyen a tekintetben, hogy ezek a páratlan kincsek mind a világörökség részévé válhassanak a jövőben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖ K (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Demeter Ervin, a Fidesz képviselője. DEMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Helyes és jóleső dolog azt hallgatni, hogy egy kérdésben ilyen mértékű egyetértés mutatkozik, és a parlamentben is jelentős számú képviselő érzi úgy, hogy ezzel érdemben kell foglalkozni. Én magam is azért szeretnék hozzászólni egy másik, egy újabb aspektusból, mert magam is fontosnak tartom; úgy vélekedem, hogy ha ünnepelni akarunk, azért igazándibó l akkor lehet jól ünnepelni, hogyha a dolgunkat is elvégeztük, utána lehet ünnepelni. Ezért engedjék meg, hogy ebből a megközelítésből néhány dologra ráirányítsam a figyelmet, pontosan azért, hogy egy jó és hasznos ünnepünk legyen. A legfiatalabbnak mondha tó világörökségi területünk a tokaji borvidék, már a legfiatalabb alatt az értendő, hogy 2002. június végén nyilvánította az UNESCO mint kultúrtájat a világörökség részének. Ezt egy hosszú, több mint nyolcéves néma hallgatás követte, és számos jogalkotási munka maradt el, amiből, ha már nem is annyi, mint akkor, de még maradt a mai napjainkra is. Tudniillik az a helyzet állt fenn ennél az egy világörökségi területnél, hogy kultúrtájként a jelenlegi szabályozásunk ezt nem tudja megfelelően kezelni, sokat jav ítottunk rajta, de nem tudja megfelelően kezelni, hisz a világörökségi törvény, amit a tavalyi esztendő tavaszának végén fogadtunk el, azt mondja, hogy új oltalmat maga a törvény nem keletkeztet, hanem két törvényünk rendelkezik a megőrzés mikéntjéről és h ogyanjáról, az egyik a kulturális örökség védelméről szóló törvény az épített örökségek kapcsán, ha úgy tetszik, a másik pedig a természeti értékek kapcsán a természetvédelmi törvény. Itt egy olyan ötvözete van a kettőnek, hogy a kultúrtáj és a benne levő ember együttes munkája hozta a kultúrtáj védettségi fogalmat, amire per pillanat még nincs megfelelően felkészülve a mi jogrendszerünk. A világörökségi törvény vitájánál napirendre került ez a kérdés, és akkor a törvény keretei között a feladat komplikálts ágából és nehézségéből adódóan nem tudtuk elvégezni, abban reménykedtünk, hogy az év végére születik egy törvény, ami ezt a kérdést fogja tudni kezelni. Törvény nem született. Maga a kormány, sőt a miniszter úr intézkedett egy rendelkezéssel, hogy a történ elmi táj kategóriát kiterjesztette 90 ezer helyrajzi számra. Tehát magyarul, az a 27 település, amely a kultúrtájhoz tartozik, 90 ezer ingatlanhelyrajzi számmal rendelkezik, ezt így besöpörtük, és azt mondtuk, hogy ez élvez védelmet. Ettől egy dolog történ ik, egy lényeges dolog - nem kevés munkát adva a megyei kormányhivatalnak , hogy ennél a 90 ezer helyrajzi számnál a Kulturális