Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Latorcai János):
2048 nézzen egy olyan multicég, amely, mondj uk, élelmiszerláncként rabolja az embereket immár évek óta, és közben arra panaszkodnak, hogy jaj, de nehéz a gazdasági helyzet, különadók, s a többi, s a többi. Ehhez képest mégis azt látjuk, hogy folyamatosan nő a fogyasztók megtévesztése, egyre rosszabb minőségű élelmiszereket forgalmaznak, egyre kevesebb magyar terméket, közben ráadásul azt reklámozzák magukról, hogy ma már egyre több magyar élelmiszert forgalmazunk. Semmit ne higgyünk el, amit ezek a multik mondanak, ha kérdeznek, akkor is hazudnak. En nek szellemében a Font Sándor képviselőtársunk által benyújtott zárószavazás előtti javaslatok jól erősítik a koncepciót, amiben mi is benyújtottunk egy módosító javaslatot, mégpedig a bírságok drasztikus, kőkemény megemelésére. Ezt szerencsére az előterje sztő támogatta, így a 100 millió forintos plafon helyett most már - tessék jól figyelni - 5 milliárd forintos bírságot is el kell szenvedjen egy élelmiszerlánc, amely több tucat boltjával szerzi meg azt a profitot, azt az extraprofitot, amelynek az ára a m agyar emberek betegsége, átverése és végül is a magyar gazdaság csapdába ejtése, hiszen nem a magyar kistermelőhöz megy, nem a magyar kisvállalkozóhoz megy, hanem becsalják ezekkel az ócska, primitív reklámokkal. Nagyon örülünk ennek, hogy ilyen irányba el megy a szabályozás. Font Sándor képviselőtársunk pedig a mulasztási bírság tekintetében nagyon felzárkózott ebbe a rendszerbe, hiszen 500 millió forintig terjedő mulasztási bírságot kell majd megfizetnie annak az élelmiszeripari vállalkozásnak, amelyik ne m jelentkezik be abba a bizonyos rendszeres tájékoztatási rendszerbe, ahol neki el kell számolni arról, hogy hogyan és milyen formában működik Magyarországon. Olyan képtelen országban élünk, hogy lényegében most már makói cégek forgalmaznak olyan, makói ga zdaarccal díszített fokhagymazacskókat, amelyek nem Magyarországról származnak, és folytathatnánk hosszan a sort, hogy hogyan, milyen rafinált módon verik át a magyar termelőket és a magyar vevőket. Ennek a korszaknak legyen vége, és ezért kérjük azt, hogy a lengyel példát próbáljuk mi is alkalmazni - erről beszéltünk már nagyon sokat , és kérjük, hogy ezt kövesse a végrehajtás, a vaskegyetlenséggel végrehajtott végrehajtás. Gyakorlatilag egy országos, teljes körű letámadással a multicégek igenis legyenek egy folyamatos revolverezés alatt, és amennyiben ezeket az élelmiszerforgalmazásra vonatkozó szabályokat megszegik vagy a bejelentési kötelezettségüket megszegik, bírságoljuk agyon őket, vegyük el a kedvüket attól, hogy a magyar emberek egészségét és a ma gyar gazdaság alapjait szétzúzzák, tovább zúzzák, tovább raboljanak. Szerezzük vissza a magyar embereknek a magyar mezőgazdaságot, a magyar élelmiszerek fogyasztását! Ezáltal a magyar földet is meg tudjuk védeni, hiszen ez a legdrágább és legfontosabb kinc sünk, ennek megvédése közös feladat. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel több képviselőtársunk felszólalásra nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. (17.30) Megkérdezem Tarnai Richárd képvisel őtársamat, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Tarnai Richárd: Nem.) Nem kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról határozunk. Ezek mindegyikét támogatja az előterjesztő, így egy döntéssel szavazhatunk. Kérde zem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae ezeket az ajánlás 116. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 308 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 10 tartózkodás mel lett elfogadta. Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az előterjesztés címe a korábban elfogadott módosító javaslatra figyelemmel megváltozott.