Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1608 energiától a szolgá lati ruhákig, az informatikai rendszer szolgáltatásaitól az oktatási rendszerekig. A gazdaság, az ország szinte minden területén, nem szinte, minden területén ott van a közlekedés. Meggyőződésem, személy szerint is meggyőződésem, hogy nem az az alapvető ké rdés, hogy ez mibe kerül, annyiba kerül, amennyire szükség van rá, hanem a nagy kérdés az, hogy ezt a pénzt hol költjük el. Meggyőződésem, hogy elsősorban erre kell figyelni. Nem visszaélve a türelmükkel, engedjék meg, hogy néhány általános és szinte minde n oldalon elhangzott felvetésre reagáljak. Az egyik, hogy a törvény a regionális szinttel nem foglalkozik. Négy szintre bontja: az országos, regionális, elővárosi és helyi közlekedésre. Valóban, a törvény kerüli a regionális szint szabályozását, akkor, ami kor a korábbi években éppen a regionalitást igyekeztek központi helyen kezelni. Ennek az a magyarázata, hogy Magyarországon ma mind az államigazgatási rendszer, mind az adórendszer végső soron azt eredményezi, hogy nincsenek a régiókban olyan szereplők, am elyek a meglévők mellett bevonhatók a finanszírozásba. Végső soron a közösségi közlekedés költségeit az utasoktól beszedett menetdíjakon túlmenően direkt vagy indirekt módon a magyar költségvetés finanszírozza, van, ahol az önkormányzatokon keresztül, van, ahol vállalati, tehát költségvetési önálló soron való finanszírozással, van, ahol az adórendszeren keresztül, de végső soron egyszer van, amit az utasok megvesznek a kasszánál vagy az automatánál, a többi pedig valamilyen útonmódon a magyar költségvetésb en landol. Ehhez képest jelenleg olyan regionális szereplő nincs, aki érdemben ehhez hozzá tud járulni. Egyszerűen álszentség azt hinni, hogy nem tudom én, ha majd a határ menti megyékben közlekedési régiókat szervezek, akkor majd ők oda olyan jelentős vag y nem is jelentős, akármilyen forrásokat tudnak pótlólagosan betenni. Ugyanakkor, ha már ennél a finanszírozásnál tartok, engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket ennek a törvénytervezetnek az egyik legjelentősebb céljára és elfogadása esetén eredményére ; nevezetesen arra, hogy egy kiszámítható finanszírozást biztosít a hazai közösségi közlekedésnek. (15.20) Ma mindig az éves költségvetés és a költségvetési vita eredményeként többnyire maradékelven kerül sor a közösségi közlekedés finanszírozására, ráadás ul az elmúlt évek gyakorlata alapján elégtelen módon. Pontosan tudta mindenki, hogy az nem elég arra a célra, sőt az is előfordult a kétezres évek derekán, hogy a költségvetésben megállapított összeget sem kapta meg X., Y., Z. vállalat. A nóta ismert, ma i s sokszor elhangzott: ennek volt a következménye aztán a hitelfelvétel, a hitelfelvételnek pedig az eladósodás. Ez kiszámítható finanszírozást tesz lehetővé, amikor a törvény azt mondja, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatási tevékenység, és a közszo lgáltatási szerződéseket legalább három vagy öt évre előre meg kell kötni. Egy viszonylag korlátos finanszírozás is, meggyőződésem, hogy a vállalat számára vagy a szolgáltató számára egy sokkal biztosabb dolog, ha kiszámítható, nem beszélve arról, hogy mon djuk, a szolgáltató hitelképességét növeli, a kiszámíthatóságát biztosítja. A menetrend dolga, és azért mondom, mert legalább három vagy négy képviselőtársam elmondta: a vélemények lényege az volt, hogy az egységes közszolgáltatási menetrendre nem kvázi ko ncepciót kell kidolgozni, hanem meg kell állapítani, be kell vezetni. Meggyőződésem és meggyőződésünk, hogy a menetrend - és gondolom, a szakmában nálamnál jártasabb képviselőtársaim ebben megerősítenek - nem pusztán indulási időpontok megállapítása, a men etrend ennél egy lényegesen több, sokkal érzékenyebb dolog: a párhuzamosságok kiszűrése, az infrastruktúra adottságainak az elképzelése, a közép- vagy hosszú távú fejlesztési tervek beépítése. Tehát az egésznek a kottája, amiről itt ma beszéltünk, az a men etrend. Nyilvánvaló, hogy lehet határozott hangon kiadni egy menetrendet, de ennek a finomhangolása, az oly sokszor és joggal mondott helyi igényeknek a figyelembevétele alapvetően a menetrend kérdése. Úgyhogy meggyőződésünk, hogy ezt igenis konszenzuális alapon kell megszervezni.
